Gábor nem halkította le eléggé a hangját, így mindenki tisztán hallotta:
— Eszter nem adta el neki a bérletet. A kora miatt.
Eszter úgy pattant fel a székről, mintha megcsípték volna.
— Gábor, megőrültél? Mit beszélsz?
A férfi félig letakarta a telefon mikrofonját, de a tekintete nyugodt maradt.
— Az igazat.
— Ki akarsz repülni innen?
Most alaposabban megnéztem őt. Huszonnyolc körül lehetett, az arca fáradtnak tűnt, mégis egyenes tartása volt. Az ilyen alkalmazott többet ér bármilyen plakátnál vagy óriásreklámnál.
— Három éve dolgozom itt — felelte higgadtan Eszternek. — És egyszer sem találkoztam olyan szabállyal, amely életkor alapján tiltaná a belépést.
— Te edző vagy. Foglalkozz az edzésekkel.
— Te pedig a klub arca vagy.
— Pontosan — vágta rá.
Néhány perc múlva a belső irodából kilépett Anna. Negyvenöt év körüli, magas, határozott megjelenésű nő volt, kifogástalan kosztümben. Két éve vezette ezt az egységet, amikor már az ötödik klubunkat nyitottuk meg a hálózatban.
Amikor észrevett, olyan hirtelen torpant meg, hogy a kezében tartott dosszié majdnem kicsúszott.
— Júlia?
A hallban megfagyott a levegő.
Eszter értetlenül kapta fel a fejét.
— Ismerik egymást?
Anna odalépett hozzám.
— Jó napot. Miért nem jelezte előre, hogy jön?
— Szerettem volna látni, hogyan telik egy átlagos nap.
— És milyen benyomást szerzett?
A pultra pillantottam.
— Például azt, hogy a nyugdíjas korú vendégeket nálunk nem szolgálják ki.
Anna lassan Eszter felé fordult.
— Tessék?
— Nem így volt! — hadarta Eszter. — Csak elmagyaráztam, hogy a klub koncepciója inkább aktívabb közönségre épül.
— Megtagadta a bérlet értékesítését?
— Csupán el akartam kerülni egy kellemetlen helyzetet.
— Kinek a számára?
Eszter szóra nyitotta a száját, de nem jött hang.
Kivettem a táskámból a hálózat alapszabályzatának saját példányát, és a pultra tettem.
— Itt van a szerződés. Az ügyfelekről szóló rész egyértelműen kimondja: életkor, külső megjelenés vagy jövedelmi helyzet nem lehet indok a szolgáltatás megtagadására. Ezt a pontot személyesen én vettem bele, miután az első klubunkban egy hatvankét éves hölgyet nem engedtek be órára „nem megfelelő kinézet” miatt.
Anna arca elsápadt.
— Emlékszem erre a kitételre.
— A munkatársak is emlékeznek rá?
— Kötelességük.
— Akkor a képzés csődöt mondott.
Eszter a pult szélébe kapaszkodott.
— Várjon… kicsoda maga?
A szemébe néztem.
— A hálózat tulajdonosa.
A családi bérletes nő halkan odasúgta a barátnőjének:
— Ez nem semmi fordulat.
Nem reagáltam. Nem szeretem, amikor valaki más udvariatlansága miatt válik kínossá a helyzet.
— Eszter — szólalt meg Anna feszülten —, menjünk be az irodába.
— Nem — állítottam meg. — A visszautasítás itt, mások előtt történt. A helyreigazítás is itt fog. Nem megalázó módon, de nyilvánosan.
Eszter arca vörös lett.
— Nem tudtam, hogy ön az…
— Pont ez a gond. Az udvariasság nem attól függhet, hogy felismeri-e az illetőt.
— Csak a klub színvonalát próbáltam óvni.
— A színvonalat tiszta öltözők, átlátható árak és tisztelet biztosítja. Nem a pult mögül sugárzó lekezelés.
Csend lett.
Anna felé fordultam.
— Mennyi most az éves tagság díja ezen a helyen?
— Százhatvanezer forint.
— És az egész hálózatban hány ötvenöt év feletti tagunk van?
— Az utolsó kimutatás szerint körülbelül ezer-nyolcszáz.
Bólintottam.
— Hány panasz érkezett az elmúlt hat hónapban a recepció működésére?