— Nyugdíjasokat nem fogadunk, ez egy exkluzív klub — szűrte a szavakat az adminisztrátor, Eszter, anélkül hogy felállt volna a pult mögül.
Csendben a csillogó üveglapra tettem a táskámat. Mellé helyeztem a gondosan összehajtott szerződést és a bankkártyámat is.
— Kisasszony, nem alamizsnáért jöttem. Edzésre szeretnék beiratkozni — feleltem higgadtan.
— A havi bérlet nálunk 18 000 forinttól indul — végigmért a deres hajamtól a kényelmes cipőmig. — Talán jobban járna egy kerületi egészségmegőrző tornacsoporttal.
Valaki mögöttem halkan felnevetett. Az előtérben friss kávé illata terjengett, a padló tükrözte a mennyezeti fényeket, a falon arany betűs tábla hirdette a klub nevét. Hét évvel ezelőtt én választottam azt az árnyalatot.
Nem sértettséget éreztem. Inkább kíváncsi lettem, milyen gyorsan felejti el az ember, hogy az udvariasság a munkaköri leírás része.
— És ha egy teljes évre fizetek elő? — kérdeztem.
Eszter ekkor végre a szemembe nézett.
— Asszonyom, kérem, ne tartsa fel a sort. A mi vendégkörünk más színvonalat képvisel.
— Milyet pontosan?
— Fizetőképeset.
Bólintottam.
— Értem.
A háta mögött megjelent egy fiatal edző fekete formaruhában.
— Eszter, mi történik itt?
— Ugyan már — húzta el a száját a nő. — A nagymama be akar iratkozni. Próbálom elmagyarázni, hogy ez a hely nem nyugdíjasoknak való.
— Eszter — szólt rá csendesen a férfi, Gábor. — Ezt így nem lehet.
— Ne dramatizáld túl, Gábor. Látszik, hogy rossz ajtón jött be.
Nem válaszoltam azonnal. Elővettem a telefonomat, de nem hívtam senkit. Megnyitottam a fényképeket. Az első terem képe jelent meg: kopott falak, tizenkét edzőgép, rajtam egyszerű szürke melegítő, mellettem a néhai férjem mérőszalaggal a kezében. Akkor még nem „exkluzív” volt ez a hely, hanem tisztességes.
— Legyen szíves, hívja ide a klub vezetőjét — mondtam nyugodtan.
Eszter hátradőlt a székében.
— A vezető elfoglalt.
— Majd felszabadul.
— Világosan megmondtam: ez a klub nem önnek való.
— Én pedig világosan kérem: hívja ide.
Gábor előrelépett.
— Felhívom Anna asszonyt.
Eszter villámokat szóró pillantást vetett rá.
— Nem szükséges. Megoldom.
— Megoldja? — kérdeztem. — Akkor legyen szíves hivatalosan megindokolni, melyik szabályzat pontja tiltja a nyugdíjasok belépését.
Egy pillanatra megtorpant.
— Ilyen szabály nincs. Van viszont koncepciónk.
— Diszkriminációs koncepció?
— Ne csavarja ki a szavaimat.
— Épp a szavakra figyelek a leginkább.
Két negyvenes nő lépett be a hallba. Az egyik a pulthoz ment, és elővette a kártyáját.
— Eszter, a családi bérletet szeretném meghosszabbítani.
— Azonnal, egy perc türelmet — csilingelte mézes hangon az adminisztrátor, arca egyetlen másodperc alatt átalakult.
Figyeltem a mosolyát. Tehát képes rá. Csak válogat, kinek jut belőle.
— Előbb engem szolgáljon ki — jegyeztem meg. — Korábban érkeztem.
— Ön nem ügyet intézni jött, hanem akadályozni — vágta rá.
— Téved. Ellenőrizni jöttem, hogyan működik ez a klub.
Felnevetett.
— Ellenőrizni? Netán titkos vásárló?
— Mondhatjuk így is.
Gábor közben az ablaknál telefonált.
— Jó napot, Anna asszony. Van itt egy helyzet a bejáratnál. Igen, egy vendéggel kapcsolatban. Nem, nem egy egyszerű félreértésről van szó.