– …hogy az ajándékaink ócskák voltak – zokogta ki Lilla.
Balázs és Anna némán egymásra néztek. A férfi keserű félmosollyal húzta el a száját, majd szó nélkül az öreg vitrinhez lépett. Kinyitotta az üvegajtót, és egy vastag, A4-es borítékot vett elő a polcról.
– Reggel akartunk átmenni hozzátok – mondta, miközben Lilla elé tette a csomagot. – Meglepetésnek szántuk. Úgy gondoltuk, hagyjuk, hadd pihenjék ki magukat az ifjak az első éjszaka után.
Lilla megtörölte az arcát, és bizonytalanul a borítékra nézett.
– Mi ez?
– Nézd meg.
A papírok között tulajdoni lap, ajándékozási szerződés és egy kulcscsomó lapult.
– Egy kétszobás lakás – magyarázta Balázs csendesen. – Új építésű, kulcsrakész állapotban. Édesanyáddal évek óta félretettünk rá. Eszter néni a teljes megtakarítását odaadta, András bácsi pedig eladta a garázsát meg a régi autóját, hogy beszálljon. Az a „nincstelen” rokonság, akiket lenéztek, mind hozzátette a magáét. Azért, hogy legyen egy biztos kezdetetek. Hogy ne albérletről albérletre vándoroljatok. Ezért volt szerényebb az esküvői boríték – minden pénz ebbe a négy falba ment.
Lilla szinte nem is hallotta a végét. A tekintete a dokumentumokra tapadt, és úgy érezte, kifordul alóla a világ. Azok az emberek, akiket Márk és Erika lesajnáltak, a saját kényelmükről mondtak le érte. Márk pedig… háromszázezer forintnyi hitelért eladta a házasságukat.
– A lakás kizárólag a te neveden van – tette hozzá Anna. – Apád ragaszkodott hozzá. Ajándékozás. Válás esetén nem közös vagyon. Holnap még el kell mennünk a közjegyzőhöz, hogy minden jogilag is rendben legyen.
Lilla felemelte a fejét. A könnyei eltűntek.
– Tehát nem osztható – mondta lassan. – Ez… kifejezetten jó hír.
Balázs fürkészve nézte.
– Visszamennél hozzá?
– Nem – vágta rá azonnal. – Holnap érvénytelenítjük, vagy beadom a válókeresetet. Nem érdekel a forma. Csak minél előbb vége legyen.
Másnap reggel csupán azért tért vissza a hotelbe, hogy összeszedje a maradék holmiját. Márk keresztben feküdt az ágyon, mélyen aludt. Erika nem volt sehol. Az éjjeliszekrényre rövid üzenetet hagyott: „Beleegyezem a válásba. A papírokat én intézem.”
A procedúra meglepően gyorsan lezajlott. Márk még a hivatalba sem ment el; meghatalmazással az anyját küldte maga helyett, hogy ellenőrizze, „nincsenek-e vagyoni követelések”. Lilla szó nélkül írta alá a szükséges iratokat, tekintete átfúrta volt anyósát, mintha ott sem lenne.
Közben már az új lakásban lakott. A lodzsán műhelyt rendezett be, különleges mohából és kövekből komponált díszeket készített, amelyek iránt egyre nagyobb lett a kereslet. A munka lekötötte, az alkotás gyógyította.
Két hét úgy suhant el, mintha csak egy pillanat lett volna. Lilla könnyűnek, felszabadultnak érezte magát. Mégis tudta, hogy ez a csend nem maradhat örökké. A hírek gyorsan terjednek.
Szombat délelőtt határozott, háromszori csengetés törte meg a nyugalmat. Ismerős ritmus.
Lilla az ajtókukucskálón át nézett ki. A küszöbön Márk állt, kezében hatalmas csokor – pontosan azok a drága pünkösdi rózsák. Mögötte Erika toporgott, mellette pedig Péter, az esküvői tanú és jóbarát, akinek Márk akkor panaszkodott.
Lilla kinyitotta az ajtót.
– Szia, szerelmem! – terült el Márk arcán a mosoly, mintha semmi sem történt volna. Lépni próbált befelé, de Lilla nem mozdult. – Ne csináld már ezt. Kicsit mindenki túlfeszítette a húrt. Stressz, esküvő… tudod, milyen idegőrlő.
Erika a válla mögül kandikált ki, arca mézesmázos grimaszba fagyva.
– Lillácskám, ne duzzogj már – csicseregte. – Nem tudtuk, hogy ilyen meglepetésetek van! Azt beszélik, kaptál egy lakást? Kétszobásat? Nahát, micsoda szülők! Titkolóztak rendesen!
– Egy család vagyunk, cicám – próbált Márk befurakodni, vállával arrébb tolva Lillát. – A családban pedig minden közös. Meg kell ünnepelni az új otthont. Körbenézünk, átrendezzük a bútorokat. Arra gondoltam, az egyik szobából csinálhatnánk stúdiót a streamjeimhez…
A két hét alatt elfojtott indulat egy pillanat alatt forrni kezdett benne. Eszébe jutott a hotelben átélt megaláztatás. Az, hogy András bácsi eladta az autóját. És az a szó: „teher”.
– Család? – ismételte halkan, ijesztően nyugodt hangon. – Azt mondtad, megbántad, hogy elvettél.
– Ugyan már, hirtelen harag volt! – legyintett Márk, miközben már félig bent állt az előszobában. – A srácok cikiztek, ott volt az a hitel… hagyjuk. Most végre van hol laknunk! A tartozást gyorsan ledolgozzuk. Kiadhatjuk a másik szobát, vagy anyu ideköltözik, és az ő lakását adjuk bérbe…
Arcátlan. Határtalanul pimasz. Nem békülni jöttek.