— …a többit már kifizettem, akinek kellett. Hamarosan elkészülnek a papírok. A születésnap után azonnal beadom a kilakoltatási kérelmet.
Láttam, ahogy Gábor arca hamuszürkévé válik. Egy pillanat alatt eltűnt belőle minden szín. A hangszórókat bámulta, mintha maga a végzet szólna belőlük. A vendégek mozdulatlanná dermedtek; nagynénik, nagybácsik, munkatársak egyetlen néma szoborcsoporttá váltak. A sorok között ideges suttogás futott végig: „Ez biztos hamisítvány…”, „Ilyen nincs…”
Erzsébet hirtelen talpra ugrott. Az arca eltorzult, a felháborodás és a rémület furcsa elegye ült ki rá, mint akit tetten értek valami tiltott dolgon.
— Azonnal kapcsold ki! — ordította túl a felvételt. — Micsoda arcátlanság ez? Ki merészelte?!
Vádlón felém szegezte az ujját. Minden tekintet rám tapadt. A pillantásában sűrű, jeges gyűlölet izzott. Gábor lassan letette a poharát az asztalra, de a keze megremegett. Az üveg megcsörrent, majd kicsúszott az ujjai közül. Szilánkokra tört, a vörösbor pedig végigkúszott a hófehér abroszon, akár egy szétterülő vérfolt.
— Gáborkám, ez provokáció! — rikácsolta Erzsébet, és kétségbeesetten belekapaszkodott a fia zakójába. — Meghamisította! Szét akarja zilálni a családot! Kapcsold ki azonnal!
Gábor az anyjára nézett, majd rám. Zavartság vibrált a tekintetében. Egész életében azt tanulta, hogy az édesanyja tévedhetetlen, a feleség dolga pedig az alkalmazkodás. Most azonban az a hang, amelyet a hangszórók közvetítettek, nem egy gondoskodó szülőé volt, hanem egy hideg számítóé, aki felesleges tehertől akar megszabadulni.
— Ez nem manipuláció, Erzsébet — szólaltam meg nyugodtan. A hangom egy pillanatra megingott, de rögtön összeszedtem magam. — Tizedikén készült. Nálatok voltunk a nyaralóban. A nappaliban rögzítettem.
— Hazugság! — sikoltott fel. — Takarodj innen! Biztonságiak!
Senki sem mozdult. A pincérek a fal mellett álltak, a vendégek lélegzetvisszafojtva figyeltek. Egy botrány az ünnepi vacsorán izgalmasabb volt bármilyen műsornál.
Felemeltem a kezem, jelezve, hogy még nincs vége.
— Egy perc türelmet — mondtam csendesen. — Zenét akartatok, ünneplést? Gondoskodtam róla, hogy legyen folytatás is.
Erzsébet megmerevedett. A szemében most már valódi félelem csillant. Megértette, hogy nem fogok meghátrálni.
— Mit forralsz, te kígyó? — sziszegte.
— Az igazságot — feleltem halkan. — Gábornak mindent tudnia kell. Nem csak rólam.
Ujjam a billentyű fölé siklott, majd lenyomtam.
— Most pedig jöjjön a második felvétel — mondtam, és a teremben ismét felhangzott a készülékből áradó hang.