Valaha azt hittem, hogy mindezt a házasságunk érdekében viselem el.
Csakhogy számukra nem az odaadásom volt fontos. Nem a törődés, nem az, hogy újra és újra kihúztam őket a bajból. Egyetlen dologra tartottak igényt: egy kimeríthetetlen pénzforrásra, amelyet következmények nélkül lehet használni – majd megvetően belerúgni, amikor épp kedvük tartja, két fellengzős versidézet között.
Határozott mozdulattal toltam hátra a székemet. A masszív tölgyfa lábak élesen csikordultak végig a parkettán, és a hang úgy hasított a terembe, mint egy figyelmeztető jel.
Lassan felegyenesedtem, majd kimért léptekkel odasétáltam az anyósomhoz. Zavartan pislogott, amikor határozott, mégis higgadt mozdulattal kivettem a kezéből a mikrofont. A teremben megfagyott a levegő.
— Köszönöm ezt a színes és részletes jellemrajzot rólam — szólaltam meg nyugodtan, végignézve a döbbent rokonokon. — Tökéletesen igaza van, Katalin. Valóban nem tudok francia filozófusokat idézni.
Egy pillanatra megemeltem a kezem.
— A tenyerem viszont ismeri a munkát. A valódit. A fejem pedig nem szalonokban elmélkedik „magas eszmékről”, hanem nap mint nap több száz ember bérét számolja ki, szerződéseket köt, költségvetéseket tervez. Nem más pénzén, hanem a sajátomon.
Szándékosan csendet hagytam a mondat végén.
— Ha már ilyen őszinte estét tartunk, engedjenek meg egy pontosítást.
Tekintetem lassan végigsiklott az elnémult társaságon.
— Ez a pompás családi kúria. A fejük fölött ragyogó kristálycsillárok. A fűtés, amely most kellemes meleget ad. Sőt, még az a fekete kaviár is a tányérjukon… mindez egytől egyig abból a „piszkos” munkából lett kifizetve, amit olyan fennkölt undorral emlegetnek.
Katalin arca hamuszürkévé vált. Ujjai görcsösen kapaszkodtak a szék támlájába, mintha attól félne, hogy elveszíti az egyensúlyát.
Gábor felpattant.
— Eszter, kérlek… nem kellene ezt így… Anya csak tréfált…
— Ülj vissza — vágtam közbe halkan, de ellentmondást nem tűrően.
És ő visszaült.
— Hadd világosítsam fel azokat a vendégeket, akik nem ismerik a számokat. Három éve ez az impozáns épület a bank lefoglalási listáján szerepelt. Többmilliós tartozás nyomta a vállukat. Az én mezőgazdasági vállalkozásom fizette ki az utolsó forintig.
Senki nem mert megmoccanni.
— Az én rendszeres befektetéseim biztosították, hogy továbbra is ebben a házban élhessenek, és eljátszhassák a gondtalan arisztokratát. Gúnyt űznek a csizmáimból? Szíves joguk.
Közelebb léptem az asztalhoz.
— De jól jegyezzék meg: a földeken, sárban, esőben megkeresett pénzből lett megvásárolva az a különleges tervezői ruha is, amit most visel, Katalin.
Az anyósom levegő után kapkodott, de a híres ékesszólása cserbenhagyta.
Én pedig éreztem, hogy most érkeztem el ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút.