„Elegem van abból, hogy eltartsalak.” dühösen vágta oda a férjem — én nyugodtan kimutattam kilenc év kiadásait és másnap átvezettem a közös pénzt saját számlámra

Igazságtalan, megalázó helyzet, de én elszánt vagyok.
Történetek

Erzsébet odalépett az étkezőasztalhoz, majd hirtelen megtorpant.

A terítőn három pizzásdoboz hevert, mellettük néhány palack szénsavas ital és egy kupac papírszalvéta. Sem porcelán, sem tálalás – csak ennyi.

— Ez mégis mi akar lenni? — kérdezte halkan, de a szavai élesen csattantak a levegőben.

Gábor erőltetett vigyort próbált magára ölteni.

— Anya… arra gondoltunk, ma egyszerűbben oldjuk meg a vacsorát…

— És Anna hol van? Miért nem ül az asztalnál?

Lassan felemeltem a tekintetem az olvasmányomról.

— Itt vagyok, Erzsébet.

— Rosszul érzed magad? — A hangszíne furcsán csengett. Nem aggodalom volt benne, inkább kétely.

— Nem vagyok beteg. Csak Gábor ma közölte velem, hogy mindenki a saját dolgáért felelős. Az ön fia az ön felelőssége, nem az enyém.

Erzsébet komótosan helyet foglalt. Végignézett a dobozokon, aztán a fiára emelte a szemét.

— Halljuk.

Gábor hadarva kezdett magyarázni igazságosságról, korszerű párkapcsolati elvekről, meg arról, hogy Péter barátja szerint ez így normális. Erzsébet szó nélkül hallgatta, arca rezzenéstelen maradt.

— Tehát azt képzelted, hogy ő kihasznál téged — szólalt meg végül. — Pont te?

— Anya, én csak nyíltságot akartam…

— Elég. Ki járt bevásárolni ebbe a házba kilenc éven keresztül? Ki főzött minden hétvégén, miközben te a kanapén ültél? Ki fizette ki tavaly apád gyógyszereit?

— Hát… Anna, de—

— Ki vette meg a nővérem születésnapi ajándékát? Ki terített mindig úgy, hogy mi kényelmesen érezzük magunkat? Te pedig mit tettél? Megérkeztél, leültél, és vártad, hogy kiszolgáljanak.

Gábor arca elszíntelenedett.

— De ennek semmi köze ehhez! A lakáshitelt én fizetem!

— A saját hiteledet! — csattant fel Erzsébet. — Kilenc éve ezzel dobálózol, mintha Anna itt potyázna!

Felállt, felkapta a táskáját.

— Induljunk — fordult a férjéhez. — Nem kérek ebből a pizzából. És nem ülök olyan asztalhoz, ahol a menyemet megalázzák.

Aztán ismét Gáborra nézett.

— Szégyelld magad. Kilenc évig ő tartotta egyben ezt az otthont, te pedig természetesnek vetted mindezt. Egyetlen egyszer sem jutott eszedbe megköszönni.

A cikk folytatása

Sorsfordulók