Erzsébet odalépett az étkezőasztalhoz, majd hirtelen megtorpant.
A terítőn három pizzásdoboz hevert, mellettük néhány palack szénsavas ital és egy kupac papírszalvéta. Sem porcelán, sem tálalás – csak ennyi.
— Ez mégis mi akar lenni? — kérdezte halkan, de a szavai élesen csattantak a levegőben.
Gábor erőltetett vigyort próbált magára ölteni.
— Anya… arra gondoltunk, ma egyszerűbben oldjuk meg a vacsorát…
— És Anna hol van? Miért nem ül az asztalnál?
Lassan felemeltem a tekintetem az olvasmányomról.
— Itt vagyok, Erzsébet.
— Rosszul érzed magad? — A hangszíne furcsán csengett. Nem aggodalom volt benne, inkább kétely.
— Nem vagyok beteg. Csak Gábor ma közölte velem, hogy mindenki a saját dolgáért felelős. Az ön fia az ön felelőssége, nem az enyém.
Erzsébet komótosan helyet foglalt. Végignézett a dobozokon, aztán a fiára emelte a szemét.
— Halljuk.
Gábor hadarva kezdett magyarázni igazságosságról, korszerű párkapcsolati elvekről, meg arról, hogy Péter barátja szerint ez így normális. Erzsébet szó nélkül hallgatta, arca rezzenéstelen maradt.
— Tehát azt képzelted, hogy ő kihasznál téged — szólalt meg végül. — Pont te?
— Anya, én csak nyíltságot akartam…
— Elég. Ki járt bevásárolni ebbe a házba kilenc éven keresztül? Ki főzött minden hétvégén, miközben te a kanapén ültél? Ki fizette ki tavaly apád gyógyszereit?
— Hát… Anna, de—
— Ki vette meg a nővérem születésnapi ajándékát? Ki terített mindig úgy, hogy mi kényelmesen érezzük magunkat? Te pedig mit tettél? Megérkeztél, leültél, és vártad, hogy kiszolgáljanak.
Gábor arca elszíntelenedett.
— De ennek semmi köze ehhez! A lakáshitelt én fizetem!
— A saját hiteledet! — csattant fel Erzsébet. — Kilenc éve ezzel dobálózol, mintha Anna itt potyázna!
Felállt, felkapta a táskáját.
— Induljunk — fordult a férjéhez. — Nem kérek ebből a pizzából. És nem ülök olyan asztalhoz, ahol a menyemet megalázzák.
Aztán ismét Gáborra nézett.
— Szégyelld magad. Kilenc évig ő tartotta egyben ezt az otthont, te pedig természetesnek vetted mindezt. Egyetlen egyszer sem jutott eszedbe megköszönni.
