Aznap este megjutalmaztam magam: vettem egy szelet illatos sonkát, ropogós bagettet és egy palack száraz vörösbort. Amikor hazaértem, szépen megterítettem, gyertyát gyújtottam, és nyugodtan leültem vacsorázni. Gábor nagyjából fél óra múlva toppant be. Első útja a hűtőhöz vezetett, belenézett, majd rám pillantott.
— És az enyém hol van?
— Fogalmam sincs — vontam vállat. — Te mondtad, hogy mostantól mindenki a saját dolgáért felel.
Összeráncolta a homlokát, előhalászott a fagyasztóból egy csomag mirelit pelmenyit, és szó nélkül feltette főni. Én közben komótosan ettem tovább, kiélvezve minden falatot és a csendet.
Eltelt egy hét. Ő jobbára gyorsételeken és rendelésen élt, a konyha illata pedig teljesen megváltozott. Én viszont végre azt főztem, amit évekig elnyomtam magamban csak azért, mert neki nem ízlett. Garnélát, sült halat, zöldséges egytálételeket, könnyű salátákat. Láttam rajta, hogy bosszantja, amikor meglátta a tányéromat, még ha próbálta is közömbösnek tettetni magát.
Péntek este megtörte a hallgatást.
— Nem gondolod, hogy ideje lenne befejezni ezt a gyerekes játszmát? Simán tudnál kettőnknek főzni.
— Tudnék — feleltem nyugodtan. — De nem fogok. A szabályokat te találtad ki.
— Ugyan már, csak vicceltem! Most komolyan ezen sértődtél meg?
— Szó sincs róla. Egyszerűen komolyan vettem, amit mondtál.
A kezében lévő hamburgeres dobozt ingerülten a szemetesbe hajította, aztán kiviharzott, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy beleremegtek a falak.
Szombat reggel már az előszobában idegesen telefonált. A hangja feszült volt.
— Két óra múlva itt lesznek anyámék. Főzöl valamit?
Az ágyon ültem, könyvvel a kezemben, és fel sem néztem.
— Nem.
— Hogyhogy nem? Minden szombaton jönnek ebédre!
— Pontosan tudom. Kilenc éven át egész nap a tűzhely mellett álltam miattuk. Édesanyád egyszer sem köszönte meg. Mostantól ez a te ügyed.
— Teljesen elment az eszed?
— Egyáltalán nem. Mindenki a maga útját járja — emlékszel? A te szüleid a te felelősséged.
Elsápadt, sarkon fordult, és kivágta az ajtót. Kisvártatva hallottam, ahogy egy futárszolgálattal vitatkozik a telefonban, majd csörömpölni kezd a konyhában, mintha az edényeken akarná levezetni a dühét.
Amikor megszólalt a csengő, már csinos ruhában voltam, gondosan megfésült hajjal és visszafogott sminkkel. Mosolyogva ajtót nyitottam Erzsébetnek és az apósomnak, udvariasan köszöntöttem őket, bevezettem a nappaliba, majd visszaültem a könyvemhez, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.