Az aprósütemény illata mellett Erzsébet ott ült a konyhaasztalnál, kipirult arccal, meglepően jókedvűen, és a reggeli tévéműsort nézte, mintha mi sem történt volna.
— Jaj, de jó, hogy megjöttél! — csapta össze a kezét. — Képzeld, közben elmúlt a fájdalom. Bekentem magam azzal a gyógynövényes krémmel, és helyrejöttem. De ha már itt vagy, átállíthatnánk az ablakokat nyári fokozatra, mert húz be a szél. A függönyöket is le kellene cserélni, én már nem állok fel a sámlira.
Nóra lassan leereszkedett egy székre. Egyetlen pillanat alatt világossá vált számára minden. Az is, hogy Gábor bizonyára beszélt az anyjával. És az is, hogy nem véletlenül „nem volt elérhető”. Tudatosan hagyta rá ezt az egészet, mint annyiszor korábban. Nem félreértés volt — bevált forgatókönyv.
Szó nélkül felállt, kiment az udvarra, beszállt az autóba, és hazavezetett. Otthon felnyitotta a laptopját, megkereste a légitársaság oldalát, és megvásárolta a jegyet Debrecenbe. Az összes félretett szabadságpénzét erre költötte. Gábornak nem telefonált, nem magyarázkodott. Csupán egy rövid üzenetet hagyott a konyhaasztalon.
Amikor a férje hazaért, kitört a botrány. A költségvetéssel példálózott, felelőtlenséget és önzést emlegetett.
— Kényed-kedved szerint elszórtad a pénzt, miközben anyám ott maradt egyedül a függönyökkel! — járkált fel-alá ingerülten.
Nóra nem vitatkozott. Csendben kortyolgatta a teáját, és mintha átnézett volna rajta.
Közeledett a harminchatodik születésnapja. Nem kerek évforduló, mégis vágyott rá, hogy végre legyen egy estéje, ami róla szól. Semmi hivalkodás — csak egy meghitt vacsora. Vett magának egy elegáns, sötétkék selyemruhát, és lefoglalt egy asztalt kettőjüknek egy barátságos halétteremben.
— Péntek estére ne szervezz semmit — szólt Gábornak egy héttel korábban. — Szeretnék nyugodtan elmenni vacsorázni. Elegem van az állandó sürgés-forgásból.
A férfi félrenézett, körmével kapargatta az asztal lapját.
— Hát… közbejött valami. A kollégákkal már régóta terveztünk egy hétvégi kiruccanást a tóparti üdülőbe. Szauna, grillezés. Most jó áron lehet menni, és már igent mondtam.
Nóra megdermedt.
— A születésnapomon utazol el?
— Ugyan már, ne csinálj ebből ügyet! Nem jubileum. Elmegyünk majd máskor étterembe, fizetés után. Minek fizessünk többet csak azért, mert hétvége? Ráadásul gondoltam rád is!
Gábor elégedetten elmosolyodott.
— Meghívtam anyut is. Meg Ildikót. Rég találkoztak, legalább beszélgettek egy jót…