…hogy a kérdés nem pusztán akarat dolga.
Nóra pontosan tudta: ha kiderülne az igazság, ha Erika egyszer szembesülne vele, hogy nem egyszerű halogatásról van szó, hanem arról, hogy ő talán soha nem lehet anya, az a házasságuk végét is jelenthetné. Ebben biztos volt.
– Na, most aztán beszélj! – rontott be egy délután Erika a bérelt lakásuk konyhájába, mintha csak a saját otthonában járna. – Miért kellett félrevezetned? Miért nem mondtad meg az elején?
Nóra értetlenül nézett rá. – Mégis miről beszél? Mit kellett volna közölnöm?
– Azt hajtogattad, hogy még nem akartok gyereket, hogy várni szeretnétek! Közben meg az igazság az, hogy nem is tudsz szülni! Pontosabban te nem tudsz! – tette csípőre a kezét Erika. – Mikor akartad ezt bevallani? Vagy azt hitted, úgysem jut el hozzám?
Nóra arca megfeszült. – És miért tartoznék ezzel magának? Mi köze hozzá? Gergő mindent tud az állapotomról. Ez a mi ügyünk, a férjemmel intézzük el. Egyébként honnan értesült erről? Tőle biztosan nem.
– Azt gondoltad, nem járok utána? – sziszegte a nő megvetően. – Engem nem lehet becsapni. A fél kórházat ismerem! Az unokatestvérem fogászaton asszisztens, a sógornőm a sebészeten dolgozik. És képzeld, Gergő első nagy szerelme, Réka, most a nőgyógyászaton lett nővér. Külföldön élt a volt férjével, de elváltak, gyerek nem született, így hazaköltözött. Összefutottunk, beszélgettünk. Aranyos lány, belőle biztosan nagyszerű anya lett volna a fiam gyerekének, ha te nem hálózod be. Panaszkodtam neki, hogy a lányom már a harmadikat várja, a menyem meg még az elsőt sem. Akkor mondta el, hogy itt nem halogatásról van szó. Hogy te… selejtes vagy. Miattad nincs unokám! Biztos fiatalon felelőtlen voltál, és most viseled a következményét. Nem is értem, minek kellettél a fiamnak így.
– Soha nem volt abortuszom! – csuklott el Nóra hangja. – Hogy mondhat ilyet? Kezelésre járok. Lesz még gyermekünk… legalábbis mindent megteszek érte.
– Persze, hogy nem volt! – legyintett Erika. – Ezt majd elhiszem. Azt is tudom, mennyibe kerülnek ezek a kezelések. Oda folyik Gergő pénze! Már rég saját lakásban lakhatnátok, ha nem rád költene. Őszintén szólva egyszerűbb lenne, ha normális nőt venne el. Olcsóbb, és biztosabb is. Ráadásul az a mesterséges beavatkozás… abból én nem kérek! Nekem természetes úton fogant unoka kell!
– Maga ezt nem döntheti el! – döbbent meg Nóra. – Ez kettőnkre tartozik.
– Dehogynem! Gergő az én fiam. Jogom van beleszólni az életébe. És nem valami laborban összerakott gyereket akarok! Az ilyen nem az igazi. Te pedig becsaptad őt. Azt hitte, egészséges nőt vesz el, erre kiderül… – csóválta a fejét drámaian.
A beszélgetés után Nóra órákig remegett. Mire Gergő este hazaért, még mindig zaklatott volt, de megpróbálta összeszedni magát.
– Beszélnünk kell – kezdte halkan, és elmesélte, mi történt.
A férfi sóhajtott. – Miért álltál le vele vitatkozni? Elég lett volna, ha kicsit engedékenyebb vagy. Ha bocsánatot kérsz, talán még meg is sajnált volna. Okosabban kellett volna kezelned. Valahol mégiscsak igaz, hogy miattad nincs még gyerek.
– Komolyan ezt gondolod? – csattant fel Nóra. – Az anyád lealacsonyít, én meg kérjek tőle bocsánatot? Miben lennék vétkes?
– Abban, hogy nem esel teherbe. Ez tény. Anya megtudta, és erre reagált. Nem kellett volna balhét csinálni. Ha nyugodtan elmagyarázod neki, talán megérti – próbált érvelni Gergő.
– Nem vágyom a sajnálatára. Vagy talán te is ellene vagy a lombiknak, mint ő? – kérdezte keserűen.
– Nem vagyok ellene, tudod jól. Csak drága, és előbb más lehetőségeket kellene kimeríteni – vont vállat. – Egyébként még sosem mondtad el pontosan, mi az oka. Valaminek csak kellett történnie. Hallottam, hogy ilyesmi előfordulhat korábbi megszakítások vagy fertőzések miatt… De ez rád nem jellemző, ugye?
Nóra keserűen felnevetett. – Látom, alapos felvilágosítást kaptál. Igen, persze, biztos száz abortuszom volt, mielőtt megismertelek! Tényleg ezt feltételezed rólam?
A hangja elcsuklott, és mielőtt Gergő válaszolhatott volna, sírva a hálószobába rohant. Az ajtót nem csapta be, mégis úgy hangzott, mintha valami végleg bezárult volna közöttük. Gergő az előszobában maradt, homlokát ráncolva, és nem tudta eldönteni, utána menjen-e, vagy hagyja, hogy lecsillapodjanak a kedélyek.