Nóra az ablak előtt állt, és némán figyelte az utcát. A tavasz már teljes pompájában megérkezett: a fű friss, élénkzöld szőnyegként borította a földet, a virágágyásokban kinyíltak a tulipánok, a nap pedig ragyogóan sütött. Ez a derűs, könnyed hangulat azonban éles ellentétben állt azzal a komorsággal, ami benne kavargott. A rosszkedvéért egyértelműen az anyósa, Erika volt a felelős. Már többször is előhozta ugyanazt a témát, de ma végképp sikerült túllépnie minden határon.
— Nórikám, ideje lenne már a babakérdésen elgondolkodnotok! — kezdte Erika szinte köszönés helyett. — Repül az idő, ketyeg az a bizonyos biológiai óra… Nézd csak meg Júliáékat! Neki és Márknak már két gyerekük van, és úton a harmadik. Júlia alig öt évvel idősebb nálad! Minél később szül egy nő, annál nehezebb dolga van, főleg az első terhességnél.
— Erről már beszéltünk — válaszolta Nóra higgadtan, bár belül forrt. — Gergővel még nem érezzük úgy, hogy készen állnánk a szülői szerepre. Júliáéknak saját házuk van, hiszen ti nekik adtátok a nagymama házát. De mi hová vállaljunk gyereket? Egy albérletbe?
— Hogyhogy nem álltok készen? Gergő harminckettő, te is hamarosan betöltöd a harmincat! Mire vártok, negyven fölé? — csattant fel Erika. — Hitelt is felvehettetek volna már régen!
— Dolgozunk rajta, gyűjtjük az önerőt — felelte Nóra. — És ma már negyvenévesen is lehet gyereket vállalni. Akkor legalább meg tudjuk adni neki mindazt, amit most nem. Ráadásul nem vagyok biztos abban sem, hogy egyáltalán szeretnék gyereket. Az élet nem kizárólag erről szól.
— Hogyhogy nem vagy biztos benne? — Erika hangja éles lett. — Akkor miért hitegeted a fiamat? Most még azt mondod, nem aktuális, előbb lakás, autó, biztonság… Aztán majd kijelented, hogy soha nem is akartál szülni! Gergő számít egy utódra!
— Utódra? — nevetett fel keserűen Nóra. — Miféle örökségről beszélünk? Mit örökölne az a gyerek? A panel lakást, ahol ti éltek Benedekkel, és ahová még a kisebbik fiatok is be van jelentve? Vagy Gergő tavaly vett biciklijét? Esetleg a még fel sem vett hitelünket?
— Szép kis gondolatok! — ráncolta a homlokát Erika. — Azt hittem, a gyerek jövőjét tartod szem előtt. De úgy látom, csak magaddal törődsz. Kíváncsi lennék, Gergő mit szól ehhez…
— Gergő pontosan tudta, kit vesz feleségül — mondta Nóra csendesen. — Az álláspontomat is ismeri. Nem fog meglepődni semmin.
— Majd meglátjuk! — horkant fel Erika. — Nemcsak a férjed, hanem az én fiam is. Egy ilyen hozzáállású nőre nincs szüksége! Család gyerekek nélkül? Ugyan már! Te így csak üres keret vagy!
— Kérem, ne avatkozzon bele a mi életünkbe — felelte Nóra visszafogottan, de határozottan. — Van már két unokája Júliától. Foglalkozzon velük. A mi döntésünk, mikor és akarunk-e egyáltalán gyereket.
Amikor letette a telefont, remegett a keze. Erika ma valóban átlépett egy határt. Szinte minden beszélgetésük ugyanoda futott ki: unoka, baba, családbővítés. Mintha direkt ott próbálná megszúrni, ahol a legérzékenyebb. Mintha nem lenne elég számára, hogy Júliáéknál már pezseg az élet.
Nem sokkal később Gergő hívta az ebédszünetében.
— Nóri, mi történt megint? — kérdezte fáradt hangon. — Nem tudtok anyával normálisan beszélni? Mit mondtál neki?
— Én? — csattant fel Nóra. — Ő az, aki folyton beleüti az orrát a dolgainkba! Próbáltam elmagyarázni, hogy ez nem az ő döntése, de tudod, milyen…
— Arra kértelek, légy türelmesebb vele — sóhajtott Gergő. — Aggódik értünk. Most zokogva hívott, azt állítja, azt mondtad, nem érdemlem meg, hogy gyereket szülj nekem.
— Soha nem mondtam ilyet! — tiltakozott Nóra. — Ő jelentette ki, hogy kötelességem fiút szülni neked és unokát neki. Kötelességem! Mintha nem is ember lennék, hanem valami eszköz. Tudod, mennyire fáj ez nekem… De nem akarom kitárni előtte a lelkemet. Még a végén az egész város erről beszélne.
— Tudom — felelte csendesen Gergő. — De ne haragudj rá. Mindkettőtöket szeretlek. Ő már nem fiatal, és… hát, nehéz természet.
Nóra csak bólintott, bár ezt a férje nem láthatta. Nem akart viszályt. Egyszerűen újra és újra ugyanabba a csapdába sétált bele. És volt valami, amit nem tudott kimondani. Egy igazság, amit még Gergő anyja előtt is titkolt. Nem azért, mert nem bízott benne, hanem mert félt a következményektől. Attól, mi történne, ha Erika megtudná azt, amit ők ketten már régóta tudnak… hogy a kérdés nem pusztán akarat dolga.