— Majd talál állást. Adj neki egy kis időt. Anyu sem bánja, hogy ott van.
Anna még visszavágott volna, de végül lenyelte a szavakat. A férje arcán látta, hogy kár tovább feszíteni a húrt. Péter mindig is rajongott a nővéréért, és ösztönösen a védelmére kelt, még akkor is, ha tisztában volt vele, mennyire meggondolatlan és szeszélyes tud lenni. Amikor az apjuk meghalt, Péter alig volt tizenhat, Krisztina pedig tíz. Mégis ő lépett elő a család támaszává: dolgozni kezdett, segítette Máriát, hordta a húgát különórákra, táncra, angolra. Szoros kötelék alakult ki köztük, amit Anna ismert és eddig tiszteletben is tartott.
Csakhogy attól még nem kellett örülnie a kialakult helyzetnek.
Krisztina pontosan egy hét múlva toppant be. Szombat délelőtt volt, Anna köntösben üldögélt a konyhában, kezében a kávéscsészével, amikor megszólalt a csengő. Péter szinte rohant az ajtóhoz, a következő pillanatban vidám sikoltás töltötte be az előszobát.
— Peti! Úgy hiányoztál!
Anna kilépett, és akaratlanul is megtorpant. Krisztina elegáns, világos kasmírkabátban állt, karján kifinomult bőrtáska lógott, lábán divatos bokacsizma. A frizurája tökéletesen beállítva, a sminkje hibátlan, és finom, de egyértelműen drága parfüm illata lengte körül.
— Anna! — tárta szét a karját túláradó lelkesedéssel. — De csinos vagy! Ragyogsz!
— Köszönöm — felelte Anna kissé mereven, viszonozva az ölelést. — Te is kitettél magadért.
Amikor beljebb mentek, Krisztina ledobta a kabátját. Alatta egy divatos ruha feszült rajta, csuklóján vékony arany karkötő csillant, az órája pedig szemmel láthatóan többe kerülhetett, mint Anna egyhavi fizetése.
— Hogy van Mária? — kérdezte Anna, miközben teát öntött.
— Jól bírja magát. Még mindig dolgozik a menzán, azt mondja, unatkozna munka nélkül. — Krisztina könnyed mozdulattal legyintett. — Hiába mondom neki, hogy ideje lenne pihenni.
— Lehet, hogy inkább segítségre volna szüksége — jegyezte meg Anna óvatosan.
— Ugyan, megoldjuk — zárta rövidre Krisztina, majd Péterhez fordult. — Elegem lett Debrecenből. Az a rohanás, az a felszínesség! Mindenki mosolyog, de közben csak a saját hasznát lesi.
Péter együttérzően hümmögött, Anna pedig csendben kortyolta a teáját.
— És András… — Krisztina hangja megkeményedett. — Örök hűséget esküdözött, közös jövőről beszélt, aztán egyik napról a másikra eltűnt. Kiderült, hogy már régóta volt valakije. El tudjátok ezt képzelni?
— Szégyentelen — mordult fel Péter. — Ha tudom, beszélek a fejével.
— Már mindegy — legyintett Krisztina, és újra mosoly ült ki az arcára. — A lényeg, hogy itthon vagyok. Újrakezdek.
Anna figyelte, és nem értette, hogyan lehet ennyire gondtalan. Semmi bűntudat nem látszott rajta amiatt, hogy Mária még mindig keményen dolgozik, miközben ő tetőtől talpig luxusban jelenik meg.
— Krisztina — kérdezte végül Anna — állást keresel már?
— Hát persze! — élénkült fel a nő. — Küldtem ki önéletrajzokat is. De érted, Debrecenben megszoktam egy bizonyos életszínvonalat. Nem vállalhatok el akármit pár fillérért. Olyan pozíció kell, ami hozzám méltó.
— Értem — felelte Anna, bár belül egyre nőtt benne a feszültség.
— Ráadásul tartanom kell a szintet — hajolt közelebb bizalmasan Krisztina. — Férjhez szeretnék menni, és ebben a korban már számít a megjelenés. Egy igényes férfi nem egy olcsón öltözött nő mellett áll meg.
Anna tekintete a táskára siklott.
— És ezt miből finanszírozod?
Krisztina sejtelmes mosolyt villantott.
— Vannak lehetőségeim. Ne aggódj értem.
„Valaki eltartja” — futott át Anna agyán. „Egy tehetős szerető.” A felismerés furcsa módon némi megkönnyebbülést is hozott: legalább nem Mária pénzéből fedezi a csillogást.
Attól kezdve Krisztina rendszeres vendég lett náluk. Hetente legalább egyszer felbukkant, néha többször is. Hol ők mentek Máriához, hol Péter látogatta meg őket. Péter ilyenkor elgondolkodva tért haza, de ha Anna kérdezett, csak annyit mondott: minden rendben, anya bírja, Krisztina keresgél.
Anna nem szólt bele. Hallgatólagos egyezség volt köztük: Péter intézi a saját családját, ő pedig nem avatkozik. Cserébe Péter sem szólt bele Anna ügyeibe. Öt éven át működött ez a rend, és Anna nem akarta ő felborítani.
A nyár szinte észrevétlenül suhant el. Anna az új pozíciójában rengeteget dolgozott, gyakran még sötétben ért haza. Péter nem tett szemrehányást, türelmesen támogatta. A közös számlán szépen gyarapodott a megtakarításuk, Anna időről időre belépett az alkalmazásba, és elégedetten nézte a növekvő összeget.
Szeptember elején megérkezett az éves jutalma is. Tekintélyes prémium volt, amely az áhított autó árának majdnem harmadát fedezte. Anna aznap úgy érezte, végre kézzelfogható közelségbe került az a cél, amelyért hónapok óta fáradhatatlanul dolgozott.