– Befejeztem a beszélgetést a férjemmel, mégsem bontottam a vonalat. Ez az apró figyelmetlenség mentette meg az életemet.
Az orvosi műszerek szállításáról szóló friss szerződés betűi összefolytak Lilla tekintete előtt. A számadatok és felsorolások értelmezhetetlen szürke folttá álltak össze. Fáradtan megmasszírozta az orrnyergét, majd hátradőlt az irodai székben, mintha így tisztábban látna.
Ekkor csörrent meg a telefonja. Márk hívta – szinte megkönnyebbült, hogy kizökkenhet a papírok közül.
— Szia, Lilla. Ma később érek haza, elhúzódik az egyeztetés.
— Megint túlóra? — lapozott tovább gépiesen. — Ez már a harmadik ilyen alkalom ezen a héten.
— Tudod, hogy nem rajtam múlik. Inkább ne főzz ma este, útközben bekapok valamit.
— Rendben — felelte nyugodtan. Az utóbbi hónapokban hozzászokott a férfi állandó késéseihez, amelyek fél éve egyre gyakoribbá váltak. — Akkor este találkozunk.
— Persze. Szia.
Lilla már a bontás gomb fölé emelte az ujját, amikor a háttérben felcsendült egy ismerős női kacaj. Megdermedt. A hang túlságosan is ismerős volt.
— Márk, megígérted! — hallatszott tisztábban a nő.
A nő szíve hevesen dobbant. Petra. Az egykori barátnője, akivel két éve szakadt meg a kapcsolatuk egy kellemetlen pénzügyi ügy miatt.
Mit keres Petra Márk mellett?
— Adj még egy kis időt — szólt halkan Márk. — Nem szabad kapkodnunk.
— Elegem van abból, hogy titkolóznunk kell! Mikor lépsz végre?
— Petra, megbeszéltük. Hamarosan minden a helyére kerül. A legfontosabb, hogy Lilla addig semmit ne sejtsen.
Lilla ujjai elfehéredtek a készüléken. A készülék majdnem kicsúszott a markából. Mit jelent az, hogy „lépsz”? Mire készülnek?
— Nem bírom tovább ezt a várakozást — folytatta Petra. — Két éve húzódik ez az egész. Előbb-utóbb úgyis rájön.
— Rá fog, de nem most. Kidolgoztam mindent. Bízz bennem.
Terv? Lilla a füléhez szorította a telefont, mintha attól félne, hogy akár egy szó is elsikkad. A szája kiszáradt.
— A te drága Lillád olyan hiszékeny — nevetett fel Petra. — Szinte az orra előtt intéztünk el mindent, és még csak nem is gyanakszik.
— Halkabban — intette csendre Márk. — Nem kellene lebecsülni. Élesebb eszű, mint gondolod.
— Nem érdekel. Intézd a papírokat, és zárjuk le végre ezt a színjátékot.
Papírokat? Miféle papírokat? Jeges borzongás futott végig Lilla hátán. Csak nem…
— Rendben. Jövő héten beszélek az ügyvéddel. De meg kell ígérned, hogy óvatos leszel. Ha idő előtt megsejt valamit, minden összeomolhat.
— Ígérem. De nem várok a végtelenségig!
Zaj, ajtócsapódás, majd Márk sürgető hangja:
— Szállj be, indulnunk kell. Késésben vagyok.
A kapcsolat megszakadt.
Lilla mozdulatlanul ült, és a sötét kijelzőt bámulta. A fejében kavargó gondolatok nem álltak össze világos képpé.
Márk és Petra. Két év. Ügyvéd. Papírok. Titkolózás.
Megpróbálta időrendbe tenni az eseményeket. Petra a kölcsön körüli botrány után tűnt el az életükből. Akkor derült ki, hogy a pénzt, amelyet állítólag az édesanyja gyógykezelésére kért, egészen másra fordította.
De ha igaz, amit az imént hallott, akkor ők ketten azóta is kapcsolatban álltak. Folyamatosan.
— Lilla, aláírod a Meditech szerződést? — lépett be észrevétlenül Eszter, a beszerzési osztály vezetője, és egy mappát tett az asztalára. — Két példány, mindkettőre szükség van.
Lilla automatikusan átvette, ám a sorok ismét összefolytak előtte. A keze enyhén remegett.
— Jól vagy? Olyan sápadt vagy, mintha kísértetet láttál volna. Történt valami?
— Semmi különös… csak hasogat a fejem — felelte erőltetett mosollyal.
— Ha szeretnéd, menj haza. Már csak egy óra van hátra, ráér holnap is.
— Nem, inkább túlesem rajta most — mondta, és minden erejével a szövegre próbált koncentrálni.
Este a lakásban céltalanul járkált szobáról szobára. A lehallgatott mondatok újra és újra visszhangoztak benne. Minden kifejezés mögött árulást érzett.
A komódon sorakozó közös fényképek hirtelen idegen díszletnek tűntek, mintha nem is az ő életét ábrázolnák.
Kezébe vett egy felvételt a pécsi nyaralásról. Emlékezett arra az estére: Márk folyton a telefonját nyomkodta. Amikor rákérdezett, csak annyit morogott, hogy dolgozik, majd elfordította a képernyőt.
Akkor még azt hitte, a férje megszállottan dolgozik. Most már világos volt, hogy nem a munkatársainak írt üzeneteket.
„Két éve tart ez” — csengett a fülében Petra hangja.
Vagyis minden közvetlenül a botrány után kezdődött.
Lehetséges, hogy az a nagy veszekedés csupán színjáték volt? Hogy szándékosan játszották el az összeveszést, csak hogy ne keltsenek gyanút?
Lilla gyomra görcsbe rándult, és egyre erősebben érezte: amit eddig biztosnak hitt az életében, az talán már régóta hazugságokra épül.