— Most komolyan kiszámláztad nekem egy olyan buli költségeit, amin ott sem voltam? — kapta fel a fejét Benedek, hangjában éles felháborodás csengett.
Gergő a kanapén heverészett, és csak félmosollyal reagált. Kényelmesen hátradőlt, tarkóra kulcsolta a kezét, lábait pedig lazán kinyújtotta. A televízió képe megállítva várakozott a sorozat legizgalmasabb jeleneténél, de egyikük sem sietett visszakapcsolni. A dohányzóasztalon két bögre gőzölgött; a frissen főzött, citrommal és mézzel ízesített tea illata édeskésen lengte be a nappalit.
— Na, ezt nevezem tökéletes estének — jegyezte meg elégedetten Gergő, miközben Lillára pillantott.
A nő épp a konyhából lépett ki, kezében egy tányérral, rajta gondosan felszeletelt sajt. Letette az asztalra, majd leült melléjük. Gergő hangjából csendes boldogság áradt.
— Se hívatlan vendégek, se zsivaj, se felesleges költekezés. Csak mi ketten, a kedvenc sorozatunk és a nyugalom.
Lilla elmosolyodott. Tizenöt éve éltek együtt. Ennyi idő alatt megjártak hullámvölgyeket és magasságokat is, mégis az ilyen békés, egyszerű esték tartották össze igazán a kapcsolatukat — amikor nem történt semmi rendkívüli, csak megélték a közös pillanatokat.
Ez a nap ráadásul különleges volt: Gergő betöltötte a negyvenötöt. Bár sokan nagy felhajtást csapnak egy ilyen kerek évforduló körül, ők már tavasszal eldöntötték, hogy most másképp lesz. Nem rendeznek vacsorát, nem hívják össze a rokonságot, és nem vállalják be a vele járó idegeskedést. Az előző, negyvenedik születésnap után Lilla napokig alig állt a lábán a főzés és a rendrakás miatt. A vendégek távoztak, hátrahagyva egy halom mosatlant, egy vörösborfoltot a szőnyegen és mérhetetlen fáradtságot.
— És jól tettük, hogy most senkit sem invitálunk meg — tette hozzá Lilla határozottan, miközben leült Gergő mellé a kanapéra.