Gábor távozása után Judit odalépett Eszterhez, és szorosan magához ölelte.
– Tudod, mit gondolok? – kérdezte halkan.
– Mit? – emelte rá fáradt tekintetét Eszter.
– Néha a legőszintébb szeretet abban mutatkozik meg, hogy valakinek végre nemet mondunk. Főleg annak, aki egész életében csak az igent hallotta.
Aznap este hárman maradtak a konyhában: Eszter, Balázs és Judit. A teáscsészék lassan kiürültek, mégis újra és újra töltöttek. Először beszélgettek úgy a jövőről, hogy nem Márk újabb tervei körül forgott minden. Eszter hosszú hónapok óta először érezte, hogy biztonságban van – mintha végre nem kellene állandóan védekeznie.
Egy héttel később váratlan hívás érkezett. Kinga volt az.
– Eszterkém – szólt bele izgatottan a telefonba –, hallottam, mi történt. Meglátogathatlak?
Eszterben élt egy kép róla, amit a családi pletykák festettek: számító, pénzéhes, magányos nő. Amikor azonban ajtót nyitott, egy elegáns, meleg tekintetű asszony állt előtte, aki inkább sugárzott nyugalmat, mint keserűséget.
A konyhában, egy bögre tea mellett Kinga körbenézett, majd elmosolyodott.
– Tíz éve várok erre a pillanatra – mondta csendesen. – Arra, hogy végre valaki a családból felébredjen.
– Mire gondolsz? – kérdezte Eszter.
– Ugyanarra, amin most te mész keresztül. Én voltam a „jó testvér”, akinek kötelessége segíteni. Az első vállalkozásához az összes megtakarításomat odaadtam Márknak.
– A műszaki boltjához?
– Ahhoz. – Kinga keserédesen felnevetett. – Amikor pedig közöltem, hogy nincs több pénzem, hirtelen én lettem az önző, a szívtelen, a család árulója. Ismerősen cseng?
Eszter bólintott. Az elmúlt hetekben bőven kijutott neki hasonló jelzőkből.
– Mit tettél?
– Elköltöztem. Másik városba mentem, nulláról kezdtem mindent. És tudod, mi ebben az irónia? Öt év múlva nyitottam egy apró cukrászdát. Nem zseniális üzleti trükkökkel, nem kölcsönökből. Egyszerűen azt csináltam, amihez értek.
– És most?
Kinga elővett a táskájából egy névjegyet, és az asztalra tette.
– Most három városban működnek a kávézóim. Éppen új egységet indítok, és szükségem van egy megbízható vezetőre. Olyasvalakire, aki tud bánni a számokkal, és nem ijed meg attól, hogy határokat szabjon.
Eszter hitetlenkedve nézett rá.
– Ezt… nekem ajánlod?
– Nem csupán munkát kínálok – felelte Kinga, és finoman megszorította a kezét. – Hanem lehetőséget. Egy tiszta lapot. Olyan életet, ahol nem kell állandó bűntudatban élned, és ahol senki sem használ ki.
Aznap este, amikor Balázs hazaért, hosszan beszélgettek az ajánlatról.
– Egy másik városba költözni… – töprengett Balázs. – Ez nem kis döntés.
– Viszont távol lennénk mindattól, ami most körülvesz – mondta Eszter, és ösztönösen végigsimított alig gömbölyödő hasán.
Balázs elmosolyodott, majd elkomolyodott.
– És az én munkám? Édesanyám?
– Van ismerősöm a helyi kórházban – szólalt meg ekkor Judit, aki éppen akkor érkezett, hogy benézzen hozzájuk. – Kiváló sebészt keresnek. Ami engem illet… nyugdíjas vagyok. Ha megszületik az unokám, bárhová szívesen költözöm.
– Szóval ez a terv? – csattant fel egy ismerős hang az ajtóból. – Az egész család elmenekül?
Eszter összerezzent. Nem hallotta, mikor lépett be Gábor; az ajtó feltehetően nyitva maradt.
– Nem menekülésről van szó – felelte Judit nyugodtan. – Újrakezdésről. Adósságok és lelki zsarolás nélkül.
– Miféle zsarolás? – háborodott fel Gábor. – Én csak a fiamat támogatom! Ti pedig ellenem fordítjátok a lányomat!
Balázs ekkor erősebben fogta meg Eszter kezét.
– Apa – szólalt meg Eszter csendesen, de határozottan –, valaha megkérdezted, nekem mire volt szükségem? Amikor egyetemre mentem, minden pénz Márk első vállalkozásába ment. Az esküvőnk előtt eladtad a nagymama nekem szánt ékszereit, hogy „segíts a testvéremen”. Még az esküvőnkön is az ő új terve volt a téma.
– De te lány vagy! Neked nem kellett…
– Nem kellett micsoda? – vágott közbe Eszter. – Tanulás? Saját otthon? Nyugodt élet? Vagy talán ez a gyerek sem kellene, mert akadályozza, hogy tovább finanszírozzuk Márk ötleteit?
A konyhára súlyos csend borult. Csak a falon függő, régi óra kattogása hallatszott – az egyetlen tárgy, ami megmaradt a nagyszülői örökségből.
Gábor lassan leült, vállai megereszkedtek.
– Nem gondoltam bele – mondta rekedten. – Mindig csak Márk járt a fejemben. Most látom, hogy felnőttél… és anya leszel.
– Igen – felelte Eszter lágyabban. – És azt szeretném, ha a gyermekem olyan családban nőne fel, ahol nem pénzforrásként tekintenek rá.
Gábor a kezét nézte, mintha először látná.
– Tudod, mi a legijesztőbb? – szólalt meg halkan. – Őszintén hittem, hogy helyesen cselekszem. Mindig azt gondoltam, hogy már csak egy lépés választja el Márkot a sikertől. Hogy ha még egy kicsit segítünk, végre révbe ér. És aztán… aztán mindannyian jól járunk.