– Eszter, meg tudnád mondani, hová tűnt a pénz a kártyáról? – szólt ki Balázs a szobából. A hangja nyugodtnak tűnt, de a feszültség ott vibrált mögötte. – Tudod, hogy az autóra gyűjtök.
Eszter a tűzhely előtt állt, vacsorát készített, és egy pillanatra megdermedt. Egész nap attól rettegett, hogy ez a kérdés elhangzik.
– Márk kivette – felelte halkan, anélkül hogy megfordult volna. – Gondjai akadtak a beszállítóival…
– Már megint? – Balázs megjelent a konyhaajtóban. – A testvéred ismét a mi félretett pénzünkhöz nyúlt?
– Azt ígérte, hamarosan visszaadja! – Eszter idegesen kavargatta a szószt. – Tényleg nehéz helyzetbe került. Apa is mondta, hogy…
– Hagyjuk már apádat – sóhajtott Balázs, és leült az asztalhoz. – Mindig ugyanaz a lemez: „Márknak most nagyobb szüksége van rá”, „Márk épp nehéz időszakon megy keresztül”, „Márk mindjárt révbe ér”…
A serpenyőben a szósz kezdett odakapni, füst szállt fel, de Eszter észre sem vette. Egész nap gyártott magyarázatai kavarogtak a fejében.
– Most tényleg komoly a dolog – kezdte a jól ismert érvelést. – A beszállítója cserbenhagyta, sürgősen teljesítenie kell egy szerződést…
– Mennyi? – vágott közbe Balázs.
– Tessék?
– Pontosan mennyit vitt el most?
Eszter lesütötte a szemét. – Háromszázötvenezer forintot.
Súlyos csend telepedett a konyhára. Csak az égett szósz sercegése hallatszott. Balázs felállt, odalépett a tűzhelyhez, és elzárta a gázt.
– Ez volt az autó előlegére félretett összeg – mondta halkan, de kimérten. – Fél évig gyűjtöttük. Túlóráztam érte.
– Balázs, én…
– Most inkább hallgass – emelte fel a kezét. – Számoljunk egy kicsit. Két év alatt a bátyád kapott tőlünk egymilliót az üzletnyitásra – három hónap múlva csőd. Hatszázezret valami online vállalkozásra – a pénz eltűnt, az üzlet vele együtt. Most újabb háromszázötven. És minden alkalommal ugyanazt hallom tőled: „Ez az utolsó”, „Most biztos sikerülni fog”, „Vissza fogja fizetni”…
Ekkor megszólalt Eszter telefonja. A kijelzőn Gábor neve villogott.
– Ne vedd fel – kérte Balázs fáradtan.
De Eszter már a füléhez emelte a készüléket. – Igen, apa?
– Kislányom – szólt bele az apja mézes hangon –, lenne még egy apró kérésünk. Márknak jól jönne egy kis rásegítés. Nem nagy összeg, csak hogy beinduljon a vállalkozás. Most, hogy saját cége van, nem állhat meg félúton…
Eszter a szeme sarkából látta, hogy Balázs ujjai elfehérednek, ahogy a szék támláját szorítja.
– Apa, most nem tudok beszélni – motyogta, és bontotta a vonalat.
– Tudod mit? – Balázs felkapta a kabátját. – Ma éjjel anyánál alszom. Időre van szükségem.
– Mire? – kérdezte Eszter ijedten.
– Arra, hogy eldöntsem, akarok-e egész életemben a testvéred pénzkiadó automatája lenni.
Az ajtó csendesen csukódott be mögötte. Nem csapta be, mint máskor – és ez a halkság sokkal nyomasztóbb volt bármilyen zajnál.
Eszter lassan visszaült az asztalhoz. A vacsora kihűlt előtte. Az elmúlt években minden Márk körül forgott és az ő „zseniális” ötletei körül. Mindig hitt benne, hogy most végre bejön neki. Gábor minden alkalommal meggyőzte: segíteni kell, hiszen családtag.
A telefon ismét csörgött. Most Judit neve jelent meg a kijelzőn.
– Igen, Judit – válaszolta Eszter, és próbálta visszatartani a könnyeit.
– Balázs nálam van – szólt az anyós szokatlanul lágy hangon. – Eszter, beszélnünk kell. Gyere át.
– Most rögtön?
– Igen, kedvesem. Azonnal.
A buszon zötykölődve Eszter azon töprengett, hogyan fogja elmagyarázni a helyzetet. Judit, aki éveken át egy nagy gyár főkönyvelőjeként dolgozott, mindig szigorúan kezelte a pénzügyeket. „A közös kassza a házasság alapja” – hangoztatta gyakran.
Az anyósa a panelház második emeletén várta. A konyhában már forrt a víz, az asztalon pedig ott volt Eszter kedvenc keksze.
– Balázs a régi szobájában van – intett Judit a folyosó felé. – Próbál lehiggadni. Mi addig beszélgessünk.
Eszter leült, és két kézzel fogta a teáscsészét, mintha kapaszkodót keresne.
– Mekkora összeg? – kérdezte Judit minden bevezetés nélkül.
– Mire gondol?
– Összesen mennyivel tartozik a bátyád nektek?
Eszter számolni kezdett. – Egymillió az üzletre… hatszázezer az online vállalkozásra… most háromszázötven…
– És még kétszázezer az esküvőre – tette hozzá Judit. – Így már több mint kétmillió forint két év alatt. Tévedek?
Eszter döbbenten nézett rá. – Honnan tudja mindezt?
– Balázs őszinte velem – felelte nyugodtan Judit, és töltött még teát. – De nem is az összeg a legijesztőbb. Hanem az, hogy hagyod, hogy az apád és a testvéred érzelmileg sakkban tartsanak.
– De hát ők a családom! – csúszott ki Eszter száján a megszokott védekezés, miközben érezte, hogy ez a mondat most talán már nem hangzik olyan meggyőzően, mint korábban.