A vonal túlsó végén hosszú, fojtott csend ült meg, majd Balázs mély levegőt vett.
– Te teszed ezt bonyolulttá – mondta végül fáradtan. – Nem akarok bíróságra járni. Megalázó lenne. Mindkettőnknek.
– Neked talán – felelte Eszter halkan, de határozottan. – Számomra ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjem azt, ami jogosan az enyém.
A férfi hangja megkeményedett.
– Rendben. Akkor legyen úgy, ahogy akarod. Jövő héten beadom a keresetet.
A hívás megszakadt. Eszter még néhány másodpercig a kezében tartotta a telefont. A szíve gyorsabban vert, de nem a félelemtől – inkább attól a makacs elszántságtól, ami az utóbbi hetekben egyre erősebbé vált benne. Azonnal tárcsázta Juditot, és részletesen beszámolt a beszélgetésről.
– Jó, hogy szólt – reagált nyugodtan az ügyvédnő. – Felkészülünk. Küldje át újra az összes irat másolatát, biztos, ami biztos. És ha Balázs hívja vagy felkeresi, rögzítse a beszélgetéseket. Minden apróság számíthat.
Eltelt egy hét. Balázs nem jelentkezett. Eszter igyekezett visszatalálni a mindennapok ritmusához: dolgozott, találkozott a barátnőivel, esténként sétált a közeli parkban. Kívülről minden a megszokott mederben haladt, belül azonban állandó feszültség vibrált benne, mintha egy kifeszített húr lenne, amely bármelyik pillanatban elpattanhat. Tudta, hogy előbb-utóbb megérkezik az idézés.
Meg is jött. A borítékon a bíróság pecsétje díszelgett. A kereset arról szólt, hogy Balázs tulajdonjogot követel a lakás felére, a piaci érték pontosan ötven százalékára. Eszter a konyhaasztalnál ülve olvasta végig a papírokat. Amikor a számokhoz ért, először érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. Nem gyengeségből, hanem keserű csalódottságból. Hogy képes erre, ennyi év után?
Még aznap felkereste Judit irodáját. Együtt sorra vették a kereset minden pontját.
– Szabványos beadvány – jegyezte meg az ügyvédnő, miközben lapozott. – Arra hivatkozik, hogy közös forrásból növelték az ingatlan értékét. De konkrét bizonyíték nincs. Néhány bútor számlája nem jelent semmit. A felújítás nagy részét maga finanszírozta. Erős az álláspontunk.
– Mennyi ideig tarthat ez? – kérdezte Eszter.
– Az első tárgyalás egy hónap múlva lesz. Utána még lehet egy-kettő. Akár egy évig is elhúzódhat.
Egy év. Hosszú idő, de Eszter bólintott. Kibírja.
Aznap este az édesanyja telefonált.
– Kislányom, az egyik ismerősöm a bíróságon dolgozik, és azt mondta, a volt férjed pert indított ellened. Igaz ez?
– Igen, anya, igaz.
– Hogy merészeli? Főleg azután, hogy elment ahhoz a nőhöz!
– Pénzre van szüksége – válaszolta Eszter tárgyilagosan. – Eladósodott.
Az anyja elhallgatott egy pillanatra.
– Tarts ki. Apáddal melletted állunk. Ha kell, odamegyünk.
– Köszönöm. Egyelőre megoldom.
Ám a helyzet egyre nyomasztóbbá vált. Balázs üzeneteket küldött – előbb udvarias hangnemben, később egyre sürgetőbben. Találkozót kért, a múltat emlegette, közös emlékeket idézett fel. Eszter nem reagált. Egy este azonban csengettek. Balázs állt az ajtó előtt, kezében virágcsokorral.
Eszter csak résnyire nyitotta ki az ajtót, a biztonsági láncot rajta hagyta.
– Balázs, kérlek, menj el. Innentől csak az ügyvédeken keresztül kommunikálunk.
– Eszter, beszéljünk normálisan – mondta kimerült arccal. – Nem akarom, hogy ez perré fajuljon. Végleg tönkretesz mindent.
– Ami köztünk volt, már akkor tönkrement, amikor elmentél – felelte csendesen. – Most a lakásomat akarod elvenni.
A férfi leengedte a kezét, a virág szinte kiesett belőle.
– Hibáztam. Katalinnal… a vállalkozással… mindennel. Azt hittem, újrakezdhetem, de rosszul mértem fel mindent. Most csak egy kis segítség kellene. Az utolsó.
Eszter ránézett, és már nem a volt férjét látta, hanem egy megtört embert, aki saját döntéseinek következményei elől menekülne.
– Segítség az, ha felelősséget vállalsz – mondta higgadtan. – Nem az, ha másét akarod megszerezni. Isten veled, Balázs.
Becsukta az ajtót, hátát a falnak vetette, és hangtalanul sírni kezdett.
Eltelt egy hónap, eljött az első tárgyalás napja. Eszter egy visszafogott, elegáns kosztümben ült Judit mellett. Balázs a terem másik oldalán foglalt helyet egy fiatal ügyvéddel, aki láthatóan nem volt túl magabiztos. A bíró – egy középkorú, fáradt tekintetű nő – ismertette az ügy részleteit.
Balázs kapott először szót. A közös évekről beszélt, a felújításról, az anyagi hozzájárulásáról. Időnként megbicsaklott a hangja, de próbált összeszedett maradni.
Ezután Judit következett. Pontosan, tárgyilagosan sorolta a tényeket: a lakás vásárlásának dátumát, a forrásokat, a válási megállapodást, amelyben Balázs lemondott minden igényéről.
– A felperes három évvel ezelőtt saját akaratából mondott le az ingatlanhoz fűződő jogairól – zárta le a beszédét. – Most, részben már elévült igényekre hivatkozva, ezt kívánja megkérdőjelezni. Kérjük a kereset teljes elutasítását.
A bíró néhány kérdést tett fel. Balázs próbált reagálni, de ügyvédje többször összekeverte a dátumokat. A tárgyalást két hétre elnapolták további iratok benyújtása érdekében.
A folyosón Balázs utolérte Esztert.
– Várj egy pillanatra.
Judit egy bólintással jelezte, hogy rendben van.
– Láttam, milyen határozott voltál – mondta Balázs halkan. – Mindig is erős voltál.
– Köszönöm – felelte Eszter udvariasan.
– Nem tudom, hogyan lehetne helyrehozni mindezt. De ha a döntés nem nekem kedvez… én nem fogom tovább erőltetni.
Eszter csak annyit mondott:
– Majd kiderül.
Egy héttel később váratlan levél érkezett hozzá. Nem a bíróságtól, hanem egy hitelezőtől. A dokumentumban hatalmas összegű tartozás szerepelt, amelyet Balázs zálog ellenében vett fel. A levél figyelmeztetett: ha nem törleszt időben, megindítják a végrehajtást.
Eszter átadta az iratot Juditnak.
– Hogy került ez magához? – kérdezte meglepetten az ügyvédnő.
– Nem tudom. Talán ő küldte. Vagy valaki a környezetéből.
Úgy döntöttek, hogy a következő tárgyaláson felhasználják, hogy rávilágítsanak a kereset valódi indítékára.
A második tárgyaláson Balázs még megviseltebbnek tűnt. Ügyvédje halasztást kért újabb szakértői vizsgálatra hivatkozva, de a bíró ezt elutasította.
Judit ismertette a frissen benyújtott dokumentumokat, köztük a hitelező levelét is.
– Az iratokból világosan látszik – mondta –, hogy a felperes sürgős pénzügyi nehézségekkel küzd. A kereset célja nem igazságos vagyonmegosztás, hanem forrásszerzés személyes adósságai rendezésére.
Balázs elsápadt. Az ellenérvek gyengék maradtak.
A bíró egyórás tanácskozás után visszatért.
– A bíróság a keresetet teljes egészében elutasítja – jelentette ki tárgyilagos hangon. – Az ingatlan kizárólag az alperes tulajdonában marad. A perköltség a felperest terheli.
Eszterben lassan oldódott fel a hónapok óta tartó szorítás. Nem diadalt érzett, hanem mély megkönnyebbülést. Balázs lehajtott fejjel ült.
A folyosón ismét odalépett hozzá.
– Gratulálok – mondta keserű félmosollyal. – Győztél.
– Ez nem győzelem – felelte Eszter csendesen. – Ez az életem.
Balázs bólintott, tekintete megtört volt.
– Tudom. És én… nem fogom tovább húzni ezt az egészet. Elég volt.