Nem félelem volt benne, és nem is pánik. Inkább valamiféle éles, józan felismerés. Pontosan tudta, hogy ez az egész csak most indul el igazán. Balázs nem az a fajta ember, aki könnyedén meghátrál. És ha harc lesz, neki is ki kell állnia magáért.
Másnap Eszter szokatlanul korán ébredt. A napfény vékony csíkokban szűrődött át a függöny résein, a lakás csendje szinte tapintható volt. Kávét főzött, leült a konyhaasztalhoz, és maga elé húzta a laptopját. Először csak átfutotta a családjogi törvények vonatkozó részeit – azokat, amelyekre Balázs hivatkozott. Aztán fórumokat keresett, ahol nők mesélték el hasonló történeteiket. Végül egy ügyvédi iroda honlapján kötött ki.
Időpontot foglalt két nappal későbbre egy családjogra szakosodott ügyvédhez. A visszajelzések meggyőzőek voltak. Az ügyvédnőt Juditnak hívták.
Este Réka telefonált – az egyetlen barát, akinek Eszter mindent őszintén el tudott mondani.
– Ezt most komolyan mondod? – köhögte félre a teáját Réka, amikor meghallotta a részleteket. – Három évig hallgatott, most meg hirtelen eszébe jutottak a „befektetései”?
– Pontosan – felelte Eszter, aki egy plédbe burkolózva ült az erkélyen. – Azt állítja, adósságai vannak. Hogy befuccsolt egy projektje.
– És te ezt elhiszed?
– Igen. Ismerem. Mindig nagyot álmodott, mindig kockáztatott. Csakhogy régen a közös pénzünkkel játszott. Most meg az én nyugalmammal.
A vonal túlsó végén csend lett.
– Ugye nem tervezed, hogy beadod a derekad?
– Szó sincs róla. Ez az én lakásom. Az én otthonom. Én dolgoztam meg érte, én tartottam fenn. Ő döntött úgy, hogy elmegy. Ha most pénzt akar visszaszerezni, az már nem az én döntésem.
– Jól beszélsz – sóhajtott Réka. – De készülj fel. Az ilyen férfiak, amikor sarokba szorítják őket, képesek meglepő húzásokra.
Eszter elmosolyodott.
– Nem vagyok védtelen. Van munkám, megtakarításom, és nem veszítettem el az eszemet sem. Neki meg maradt néhány nosztalgikus emlék és egy rakás tartozás.
Két nappal később Eszter már Judit irodájában ült. A helyiség barátságos volt, a berendezés visszafogott eleganciát sugárzott. Az ügyvédnő ötvenes éveiben járhatott, meleg tekintettel, mégis határozott fellépéssel.
Eszter gondosan összekészítette az iratokat: a tulajdoni lapot, a válásról szóló bírósági határozatot, a felújításról megmaradt számlákat. Házassági szerződésük nem volt, de ezt is jelezte.
Judit alaposan átnézett mindent, majd levette a szemüvegét.
– Eszter – kezdte nyugodtan. – Az ön helyzete kifejezetten erős. Az ingatlant a házasság előtt vásárolta, kizárólag az ön nevén szerepel. A felújítás költségei vitathatók ugyan, de még ha sikerülne is neki bizonyítania valamennyit, az eltörpül a lakás jelenlegi értéke mellett. Ráadásul több igény esetében elévülésről beszélhetünk. Három évig nem tett semmit – ez sem elhanyagolható körülmény.
– Tehát kevés esélye van? – kérdezte Eszter.
– Igen, minimális. Ha perre kerül sor, jó eséllyel megnyerjük. De számítson rá: hosszadalmas és idegőrlő folyamat lehet.
Eszter bólintott.
– Nem akarok neki egyetlen forintot sem csak azért adni, hogy béke legyen. Igazságtalannak érezném.
– Akkor felkészülünk – mosolygott Judit. – És még valami: ha nyomást gyakorol, fenyegetőzik, ne maradjon vele kettesben. Minden egyeztetés hivatalos keretek között történjen.
Hazafelé menet Eszter először érzett valódi megkönnyebbülést. Mintha levegőhöz jutott volna. Aznap este rendes vacsorát készített magának, zöldséges tésztát, és bontott egy üveg bort is. Felhívta az édesanyját, nagy vonalakban beszámolt a helyzetről.
– Kislányom – sóhajtott az anyja –, mindig mondtam, hogy Balázs nem megbízható. De szeretted.
– Szerettem – javította ki halkan Eszter. – Már nem. Csak néha eszembe jut, milyen volt régen.
– A múlt az múlt. Most a házadra pályázik. Ne engedd.
– Nem fogom.
Eltelt egy hét. Balázs kétszer hívta fel udvarias hangon, érdeklődve, átgondolta-e a dolgot. Eszter minden alkalommal azt felelte: gondolkodik. Harmadszorra üzenetet írt: „Eszter, sürgősen szükségem van erre a pénzre. Kérlek, találkozzunk, és beszéljük meg normálisan.”
A válasz rövid volt: „Találkozhatunk, de csak az ügyvédem jelenlétében.”
Nem érkezett reakció.
Aztán péntek este váratlanul megszólalt a csengő. Eszter ajtót nyitott – és Katalin állt a küszöbön. Karcsú alak, nagy szemek, elegáns kabát, amelyet Eszter azonnal felismert: Balázs ajándéka volt egy korábbi születésnapra.
– Jó estét, Eszter – szólalt meg halkan Katalin. – Pár percre bejöhetnék?
Eszter meglepetten félreállt.
– Jöjjön.
A konyhában ültek le. Katalin nem kért sem teát, sem vizet.
– Tudom, hogy Balázs felkereste – kezdte kertelés nélkül. – És azt is, mit szeretne.
Eszter hallgatott.
– Mindent elmondott. Az adósságait, a per tervét. Azért jöttem, hogy figyelmeztessem. Nincs jó állapotban. Felvett egy hitelt az autójára, aztán még egyet… Azt képzeli, ha pénzhez jut az ön lakásából, minden rendeződik. De téved.
– Miért mondja el mindezt nekem? – kérdezte Eszter nyugodtan.
Katalin egyenesen a szemébe nézett.
– Mert egy hónapja elhagytam. Elegem lett abból, hogy csak menekül egyik megoldásból a másikba. Most ott keres kiutat, ahol valaha mindent tönkretett. Nem akarom, hogy az ön életét is újra felforgassa.
Eszterben furcsa béke áradt szét.
– Köszönöm, hogy szólt.
Katalin felállt.
– Nem fog könnyen leállni. Talált egy kétes hírű jogászt, aki csodákat ígér neki. Legyen óvatos.
Az ajtó bezárult. Eszter egyedül maradt a gondolataival. Mi lesz a következő lépése? Meddig megy el, ha rájön, hogy nem tudja megfélemlíteni? És miért éppen most, amikor végre kezdett egyenesbe jönni az élete, tér vissza ilyen erőszakosan a múlt?
Sokáig ült még a konyhában. A teája kihűlt, de ő észre sem vette. Katalin szavai nem rosszindulatból fakadtak – inkább kimerültség és őszinte aggodalom csengett bennük. Eszter nem tudta, hálás legyen-e vagy inkább sajnálja őt. Végül elmosogatta a csészét, és lefeküdt. Az álom azonban késlekedett. A lehetséges forgatókönyvek kavarogtak a fejében, különösen az, hogy mi történik, ha Balázs valóban beadja a keresetet.
Másnap reggel korán csörgött a telefon.
– Jó reggelt, Eszter – szólt bele Balázs derűs hangon, mintha csak egy hétköznapi bevásárlólistáról akarna egyeztetni.
– Jó reggelt – felelte higgadtan, miközben kávét töltött.
– Átgondoltam, amit mondtál az ügyvédről. Talán mégis beszélhetnénk négyszemközt. Találtam egy köztes megoldást. Nem kérem a felét. Legyen mondjuk a harmada az értéknek, és békésen lezárjuk.
Eszter letette a bögrét. A „harmad” is több millió forintot jelentett – az ő jövőjét, a biztonságát.
– Balázs, már világosan elmondtam. Az ügyvédem szerint nincs jogalapod. Ha perelni akarsz, tedd meg. Felkészültem.
A vonal túlsó végén nehéz csend telepedett közéjük, mintha egyikük sem akarná elsőként megtörni.