Márk még tett volna egy lépést utánuk.
— Várjanak… — szakadt ki belőle, de István addigra már az előszobában volt.
— Nahát, megsértődtek! — csattant fel Nóra kárörvendően. — Úgy látszik, betalált az igazság!
— Hadd menjenek — töltött magának újabb pohár bort Katalin, és elégedetten hátradőlt. — Nem kell itt előkelősködni. Márk fiam, inkább a saját családoddal foglalkozz, ne mások érzékenységével.
Eszter némán kísérte ki a szüleit. Ágnes szemében könny csillogott, István állkapcsa megfeszült, mintha minden erejével azon lenne, hogy ne mondjon olyasmit, amit később megbánna.
— Sajnálom — suttogta Eszter megtörten. — Nem hittem volna, hogy idáig fajul.
— Kincsem, ezért nem te vagy a felelős — ölelte át Ágnes. — De gondold át, meddig akarsz még ebben élni. Ha kell, a kicsit bármikor magunkhoz vesszük.
Eszter szíve összeszorult. Bólintott, majd visszament a nappaliba.
Bent Katalin és Nóra már élénk hangon elemezték, mennyire „fennhéjázó” és „kényes” emberek a lányszülők. Szinte élvezték, hogy nincs, aki ellentmondjon nekik.
— Most boldogok? — kérdezte Eszter hűvös nyugalommal.
— Ugyan már, miért ne lennénk? — tárta szét a karját Katalin. — Kimondtam, amit gondolok. Ha valaki ezt nem viseli el, az nem az én gondom.
— Megalázták a szüleimet. Olyan embereket, akik soha nem ártottak maguknak.
— Eszter, ne csinálj jelenetet — szólt közbe Márk feszülten. — Anya csak a véleményét mondta el.
Eszter felé fordult.
— Vélemény? Professzor édesapámat, aki egész életében tisztességgel dolgozott, élősködőnek nevezni — ez szerinted egyszerű vélemény?
Márk vállat vont.
— Nem dúskálnak a pénzben, ez tény. És anya nem téved abban, hogy rengeteget költök a családra.
— A mi családunkra, Márk! — csattant fel Eszter. — Rád, rám és a gyerekünkre. Nem másokra!
— Elég legyen! — csapott az asztalra Katalin. — Ez az én fiam születésnapja, nem a ti családi drámátok színtere!
— Ők azért mentek el, mert megsértették őket — felelte Eszter, és érezte, hogy belül forr benne a düh.
— Ugyan, milyen sértődékenyek! — legyintett Nóra. — Rögtön látszik, hogy hozzá vannak szokva, mindenki alkalmazkodik hozzájuk.
Az este innentől kínlódássá vált. Éjfélig maradtak, és újra meg újra előkerültek Eszter szüleinek „hibái”. Márk többnyire hallgatott, néha bizonytalanul bólogatott, mintha nem merne szembemenni az anyjával.
Amikor végre bezárult mögöttük az ajtó, Eszter szó nélkül kezdte leszedni az asztalt. Márk odalépett hozzá, hátulról át akarta ölelni.
— Ne haragudj — mondta halkan. — Anya nem rosszindulatú, csak ilyen a természete.
Eszter kibontakozott a karjai közül.
— A természetére hivatkozol? Élősködőnek nevezte a szüleimet. Közben abban a lakásban él, amit te vettél neki, és minden hónapban pénzt kér tőled.
— Az teljesen más. Ő az anyám.
— Az én szüleim pedig senkik? — fordult felé élesen. — Soha egy rossz szavuk nem volt róla, pedig okuk lett volna rá. És most ezt kapták cserébe.
— Túl büszkék — morogta Márk. — Az ünnep kedvéért visszafoghatták volna magukat. Nem kellett volna ilyen látványosan távozniuk.
Eszter hitetlenkedve nézett rá.
— Visszafogni magukat? Miután megalázták őket? Hallod te egyáltalán, mit mondasz?
— Csak azt, hogy nem kell mindent felnagyítani. Lehettek volna rugalmasabbak.
— Rugalmasabbak? — remegett a hangja. — Az apámat, aki egész életében tanított és embereket nevelt, nyilvánosan élősködőnek nevezni — szerinted ez apróság?
— Nem így értette… — kezdte Márk, de elakadt.
— Akkor hogyan? Mondd ki!
— Csak… nem élnek nagy lábon. A mi szemszögünkből nézve szerények.
Eszter hosszan nézte a férjét. Hol volt az a férfi, aki évekkel ezelőtt arról beszélt, mennyire tiszteli az ő családjának műveltségét?
— Tudod mit, Márk? — szólalt meg lassan. — Az én szüleim nem fognak versengeni a te anyáddal. Ők nem süllyednek le ilyen kicsinyes csatározások szintjére.
Márk arca megkeményedett.
— Az anyámról ne beszélj így!
— És ő beszélhet az én szüleimről bármit? — csattant fel Eszter. — Az anyád irigy és rosszindulatú, mert nem viseli el, ha valaki más értékrend szerint él. Nóra pedig csak követi őt.
— Eszter!
— Mi van? Fáj az igazság? — vágott vissza. — A szüleim méltósággal távoztak, nem alacsonyodtak le vitatkozni. Ők tudják, mi az a tartás — ellentétben a ti családotokkal.
Márk ökölbe szorította a kezét.
— Az én családomat ne sértegesd!
— A te családod, Márk, olyan emberekből áll, akik folyton mások pénzét számolgatják, és abból próbálnak önbecsülést kovácsolni, hogy lenéznek mindenkit, aki nem úgy él, ahogy ők elképzelik.