— Ezt nem áll módunkban kiadni. Annyit mondhatok, hogy nem ön az első érintett. Az épületben már három lakás ügyében indult peres eljárás.
Eszter ösztönösen végigsimított a falon, mintha ezzel akarná meggyőződni róla, hogy még mindig szilárdan áll. Ami eddig biztos pontnak tűnt az életében, most megint repedezni kezdett. Olyan érzése volt, mintha valaki újra kirántaná alóla a talajt.
— Mit tanácsol, mit tegyek? — kérdezte alig hallhatóan.
— Gyűjtse össze az összes eredeti iratot. Az ajándékozási szerződést, a tulajdoni lapokat, a földhivatali megállapodást, ha megvan. Nem vádat hoztunk, csupán értesítjük, hogy ellenőrzés indulhat.
— Mennyi idő alatt válhat ebből komoly ügy?
— Ha találnak jogalapot a tulajdonjog felülvizsgálatára, az bíróság elé kerülhet. De amíg a nyilvántartás szerint ön a tulajdonos, addig nincs közvetlen veszély. Viszont legyen felkészült. Főleg, ha az utóbbi időben már próbálták kétségbe vonni a jogát.
Eszter gyomra görcsbe rándult. Próbálták. És annak a próbálkozásnak neve volt: Gergő.
— Megkaphatnám az anonim levél másolatát? — fordult Melindához.
— Ügyvéden keresztül igen. Vagy ha bírósági szakaszba jut az ügy, hivatalos kérelemmel — felelte a nő, és átnyújtotta a névjegyét. — Egy tanács: legyen óvatos a volt rokonokkal. A régi sérelmek néha egészen váratlan utakon térnek vissza.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Eszter mozdulatlanul állt a nappali közepén. Az egyik kezében a névjegykártya, a mellkasában nehéz szorítás. Tekintete végigpásztázta a falon függő családi fotókat, az ablakpárkányon sorakozó virágokat, majd az asztalt, ahol még ott álltak a félig kiürült borospoharak Márk legutóbbi látogatása után.
Ez az ő otthona. De vajon meddig maradhat az?
Másnap reggel a laptop előtt ült, és a földhivatal online rendszerét bámulta. Melinda névjegye ott hevert mellette. A képernyőn egymás után sorakoztak a kifejezések: „jogalap vizsgálata”, „privatizációs eljárás hibái”, „tulajdonjog bírósági megtámadása”. A betűk szinte elúsztak a szeme előtt.
Halk, bizonytalan kopogás szakította félbe.
Márk állt az ajtóban.
— Teljesen máshol jársz fejben — jegyezte meg, ahogy belépett. — Történt valami?
Eszter részletesen elmesélt mindent. Nyugodt hangon, szüneteket tartva, érzelmek nélkül. Márk figyelmesen hallgatta, majd leült vele szemben, és elővette a jegyzetfüzetét.
— Nézzük a tényeket — kezdte. — Ilyen vizsgálat akkor indulhat, ha komoly szabálytalanság gyanúja merül fel. A nagymamád valóban itt lakott? Be volt jelentve?
— A hetvenes évektől. A kilencvenes években is egyedül élt itt. Anyu addigra férjhez ment és elköltözött — Eszter a halántékát masszírozta. — A privatizáció idején csak a nagyi szerepelt a lakásban.
— Akkor elvileg nem lehet gond. — Márk elgondolkodott. — Viszont ha valaki „rásegített” kívülről erre az ellenőrzésre, ki kell derítenünk, kicsoda.
— Gergő — mondta ki Eszter határozottan. — Ha frontálisan nem megy, kerülő úton próbálkozik.
— Egy névtelen bejelentés levéltári kivonatokkal nem amatőr munka. Ehhez hozzáférés kell.
— Régebben egy ingatlanirodánál dolgozott. Lehetnek még kapcsolatai.
Márk sóhajtott.
— Akkor lépünk.
— Mégis hogyan?
— Jogi úton, de megelőző stratégiával. Kikérem a teljes tulajdonosi láncot a kezdetektől. Te pedig próbáld felidézni, kik voltak jelen a papírok aláírásánál. Tanúk jól jöhetnek. Szomszédok, a nagymamád barátnői…
— Emese néni! — kapta fel a fejét Eszter. — Az alattunk lakó szomszéd. Ugyanazon a napon intézték az ügyeket a nagymamával.
— Tökéletes. Küldök egy ügyvédi megkeresést a hivatalnak is. A saját nevemben. Megpróbáljuk kikérni a bejelentés másolatát. Ha a nevet ki is takarják, a stílus, a szóhasználat árulkodó lehet. Mint egy nyelvi ujjlenyomat.
Eszter halványan elmosolyodott.
— Jó, hogy mellettem vagy. Így legalább nem érzem teljesen esélytelennek.
Néhány nappal később Márk egy borítékkal érkezett.
— Megjött a válasz.
Eszter óvatosan bontotta fel. Belül egy beszkennelt, fejléc és aláírás nélküli beadvány másolata lapult. Csak tárgyilagos sorok:
„Kérem a … cím alatti 42-es számú lakás tulajdonjogának jogszerűségét megvizsgálni. A privatizáció során szabálytalanság történhetett, mivel az akkori tulajdonos nem rendelkezett bejelentett lakcímmel, valamint felmerül az örökösök megtévesztésének lehetősége…”
— Látod ezt? — mutatott rá Márk. — „Az örökösök megtévesztése.” Ki fogalmaz így hétköznapi emberként?
Eszter lassan megrázta a fejét.
— Gergő nem ilyen stílusban ír. Ő azt vetné papírra, hogy „engem megkárosítottak” vagy „részem van benne”. Ez túl hivatalos.
— Akkor szerinted?
— Ő áll mögötte, de nem ő fogalmazta. Valaki jogi háttérrel. Talán egy régi kolléga.
Márk bólintott.
— Akkor tovább ásunk. Kikértem a földhivataltól az eredeti határozat archív példányát is, amivel minden indult. Ha találtak kiskaput, mi előbb fogjuk észrevenni. De készülj fel, Eszter. Lehet, hogy Gergő nem áll meg itt.
A nő megborzongott.
— És ha legközelebb már nem csak papírokkal próbálkozik?