— Takarodj ki a lakásból! — a mondat úgy csapódott Eszterhez, mintha derült égből villám sújtott volna le.
A nappali küszöbén állt, kezében a táskájával, és egy pillanatig azt hitte, rosszul lát. A szoba közepén Gergő állt — a volt férje, akit közel két éve nem látott. Mellette két idegen férfi mérőszalaggal méregette a falakat, a parkettán szerszámok hevertek, mindenütt por és törmelék.
— Ez meg mi az egész? Mit keresel itt? — kérdezte, miközben a gyomrában jeges szorítás jelent meg.
Gergő összefonta a karját, szája sarkában gúnyos mosoly bujkált. Szinte semmit sem változott: ugyanaz a metsző tekintet, ugyanaz az öntelt tartás. Csak a halántékán szaporodott meg az ősz haj, és az arca lett barázdáltabb.
— Hazajöttem — felelte vállvonogatva. — Megtaláltam a lakás papírjait. Mulatságos, hogy eddig azt hitted, kizárólag a tiéd. Egy heted van összepakolni.
— Elment az eszed? — Eszter letette a táskáját. — Ez a nagymamám lakása. A váláskor mindent tisztáztunk.
— A szóbeli ígéreteinkre gondolsz? — húzott elő néhány lapot a zsebéből. — Ezek a dokumentumok mást mondanak. Nézd meg, ha akarod.
Az egyik munkás közbeszólt:
— Gergő úr, bontsuk a falat?
— Persze. Teljes átalakítás lesz — felelte, majd Eszterre pillantott. — Szokj hozzá, hogy itt már nem te laksz.
— És te csak úgy eljöttél? — kérdezte később Nóra, miközben teát tett Eszter elé. — Miért nem hívtál rendőrt?
Eszter Nóra konyhájában ült, próbálta felfogni a történteket. A délutáni napfény csíkokat rajzolt az asztalra, de ő ebből semmit sem érzékelt.
— Teljesen lefagytam. Lobogtatott valami papírokat… Az enyémek meg a banki széfben voltak. A kiküldetés után amúgy is kavarog a fejem — szorította meg a bögrét. — Köszönöm, hogy befogadtál.
— Ugyan már! Maradj, ameddig csak akarsz — ült mellé Nóra. — Holnap első utad a bankba vezessen. Biztos vagyok benne, hogy igazad van. A nagymamád még a házasság előtt íratta rád, nem?
— Igen. Az ajándékozási szerződés évekkel az esküvő előtt készült. Gergő neve sehol sincs rajta.
Nóra elgondolkodva dobolt az ujjával.
— És most miért került elő hirtelen? Ennyi ideig hallgatott.
— Valami üzletről beszélt. Nagy tervekről, sok pénzről.
— Inkább csődbe ment — legyintett Nóra. — Elfogyott a pénze, és kellett neki egy tető a feje fölé. Eszébe jutottál.
Eszter telefonja megremegett. Ismeretlen számról érkezett üzenet: „Márk vagyok a szomszédból. Nagy zaj van a lakásában, mintha bontanának. Minden rendben?”
Másnap reggel Eszter a bank előtt várakozott, percenként az órájára nézett. A gondolatai úgy kavarogtak, mint felzavart méhek a kaptárban. Mi van, ha Gergő tényleg talált valami kiskaput?
— Jó reggelt! — szakította ki egy ismerős hang.
Márk állt mellette, a szomszéd a lépcsőházból. Magas volt, figyelmes tekintetű, barátságos mosollyal. Nemrég találkoztak, amikor segített neki felvinni a bevásárlószatyrokat.
— Márk? Maga itt dolgozik?
— Igen, a jogi osztályon, a harmadikon. Láttam, hogy ide tart. Baj van?
Eszter meglepő könnyedséggel kezdett beszélni. Nem tudta magában tartani — minden kiszakadt belőle.
— Segíthetek — mondta Márk határozottan. — Ingatlanjogra specializálódtam.
Egy órával később egy szemközti kávézóban ültek. Az asztalon ott feküdt a mappa, amelyet Eszter a széfben őrzött iratokkal töltött meg.
Márk alaposan átnézte a papírokat, majd felnézett.
— Minden rendben van. A lakás kizárólag az ön tulajdona. Az ajándékozási szerződés a házasságkötés előtt került bejegyzésre. Gergőnek semmilyen joga nincs hozzá.
— Akkor amit mutatott…?
— Valószínűleg érvénytelen másolatok vagy tervezetek. Bejegyzés nélkül semmit sem érnek.
A megkönnyebbülés egyszerre öntötte el Esztert, de vele együtt a düh is.
— Mi legyen a következő lépés?
— Visszamegyünk a lakásába. Ez az ön otthona. Elkísérem.
Amikor odaértek, látták, hogy a zárat kicserélték.
— Ez már önmagában jogsértés — jegyezte meg Márk. — Azonnal hívhatjuk a rendőrséget.
Eszter megnyomta a csengőt. Kisvártatva Gergő nyitott ajtót.
— Nahát, visszatértél. És hoztál magaddal valakit. Gyorsan találtál pótlást.
— Ő a szomszédom és jogász — felelte Eszter nyugodtan. — Átnézettem a dokumentumokat. A lakás az enyém. Ezt te is tudod.
— Beszéljük meg bent — morogta Gergő, és kelletlenül félreállt.
Odabent káosz fogadta őket. A konyha és a nappali közti falat részben lebontották, mindenütt por és szerszámok.
— Mit műveltél? — suttogta Eszter döbbenten.
— Felújítok. A saját lakásomban azt teszek, amit akarok — járkált elégedetten. — Egyébként hol húzod meg magad? Az ügyvédnél?
— Ez lényegtelen — szólt közbe Márk. — A lényeg, hogy jogtalanul foglalta el a lakást, és kárt okozott. Ez bűncselekmény.
Gergő lehuppant egy fotelbe.
— Bizonyítsák be.
Márk kinyitotta a mappát.
— Itt az ajándékozási szerződés, a tulajdoni lap, valamint a házassági szerződés, amely kimondja, hogy az ingatlan Eszter kizárólagos tulajdona. Mind hivatalosan bejegyezve.
Gergő arca elsápadt.
— Honnan szedted ezt elő? Azt mondtad, elveszett a szerződés!
— A közjegyzőnél volt letétben — válaszolta Eszter higgadtan.
— Két lehetőség van — tette hozzá Márk. — Vagy önként távozik, vagy értesítjük a hatóságokat.
Hosszú csend telepedett a szobára.
— Nincs hová mennem — mondta végül Gergő megtörten.
Aznap este Eszter mindent elmesélt Nórának.
— Tényleg bevallotta? — csodálkozott a barátnője.
— Igen. Összeomlott körülötte minden. Hitelek, tartozások… Azért jött vissza, mert azt hitte, így megmenekül. És ekkor olyan dolgot mondott, amire egyikük sem számított.