— Minek vennétek fel lakáshitelt? Ott áll az ablakom alatt a garázsom. Szigeteljétek le, aztán költözzetek be oda — törölte meg Erzsébet a kezét a kötényében, és úgy nézett ránk Gergővel, mintha épp a Buckingham-palotába ajánlana nekünk lakosztályt.
A teáscsészém félúton megállt a szám felé. Gergő félrenyelte a kekszet.
— Anya, te ezt most komolyan mondod? — nyögte ki végül, miután sikerült kiköhögnie magát.
— Miért ne mondanám komolyan? — ült le az asztalhoz az anyósom, szemmel láthatóan elégedetten a saját ötletével. — Tető van, falak vannak. Felragasztotok pár szigetelőlapot, leterítetek linóleumot, és kész is a lakás. A mai fiatalok túl kényesek. Mi apáddal kollégiumi szobában kezdtük, aztán mégis túléltük.
— Anya, az egy garázs. Oda autót szoktak tenni.
— Neked viszont nincs autód, Gergőkém.
— De hát ez… — Gergő tanácstalanul rám pillantott.
— Erzsébet — tettem le óvatosan a csészét. — Mi azért egy rendes lakást szeretnénk. Ablakokkal, fürdőszobával…
— Ablak kell? Hát vágtok rá egyet. A szomszédoknál biztos van sarokcsiszoló. Fürdés miatt meg ne aggódjatok, hozzám bármikor átjöhettek. Beengedlek titeket, nem vagyok én szörnyeteg.
Magam elé képzeltem, ahogy Gergővel reggelente köntösben rohanunk át az udvaron az anyjához, ő pedig a bejáratnál áll stopperrel a kezében: „Tíz percetek van zuhanyozni, drága a víz!”
— Anya, mi nem fogunk garázsban lakni — jelentette ki Gergő határozottan.
— Látod, Réka, milyen büszke az én fiam? — fordult felém Erzsébet szemrehányó arccal. — Én nem magam miatt töröm magam. Felveszitek azt a hitelt, aztán húsz évig fizethetitek. Itt meg ott van a kész otthon. Ráadásul ingyen!
— Nagyon kedves, tényleg, de nekünk valami… lakhatóbb megoldásra lenne szükségünk — próbáltam a lehető legfinomabban fogalmazni.
— Lakhatóbb! — horkant fel Erzsébet. — Az a garázs húsz négyzetméter, ha tudni akarod. Majdnem akkora, mint a kollégiumi szobád volt, Gergőkém.
— Anya, én ott nem éltem, hanem túléltem.
— Na látod, legalább megedződött a jellemed.
Gergő reménytelen sóhajt hallatott. Jól ismertem ezt a sóhajt: azt jelentette, hogy vitatkozni felesleges, az anyja úgyis ugyanazt fogja ismételgetni, amíg el nem fáradunk.
— És áram van ott? — kérdeztem ártatlan hangon.
— Hogyne volna! Lóg bent egy égő. Jó erős, hatvan wattos.
— Egy darab?
— Hát ha nagyon kell, lehet kettő is. Nem vagyunk mi fösvények.
Gergő a tenyerébe temette az arcát. Én pedig éreztem, hogy valahol a mellkasom mélyén egyszerre bugyborékol fel a nevetés és a hisztéria.
— Erzsébet, mi már beadtuk a hitelkérelmet — próbáltam valami értelmesebb irányba terelni a beszélgetést.
— Na, azt kár volt — csóválta meg a fejét az anyósom. — A bankárok ravasz emberek. Olyan kamatokat sóznak rátok, hogy életetek végéig fizethetitek. A garázs viszont itt van. Egyszerű, tisztességes megoldás. Vasajtó, erős zár. A betörők ellen jobban véd, mint bármilyen riasztó.
— De télen ott meg lehet fagyni — vetette közbe Gergő.
— Hát ezért mondom, hogy szigeteljétek! Mi vagy te, nem férfi? Van kezed? Van eszed? Elmész az építőanyag-kereskedésbe, megveszed, ami kell, egy hétvége alatt megcsinálod. Betesztek egy kis vaskályhát, és kész a boldogság.
— Vaskályhát — ismételte Gergő olyan hangon, mint aki végleg elvesztette a kapcsolatot a valósággal.
— Persze. Fűthettek fűrészporral is. Lászlónál a fatelepen ingyen odaadják.
Lelki szemeim előtt már kirajzolódott a közös jövőnk: én pufidzsekiben főzök egy rezsón, Gergő füles sapkában olvas egyetlen villanykörte fényénél, éjjel pedig egy felfújható matracon, hálózsákban próbálunk nem jégcsappá dermedni. Igazi romantika.
— Anya, értékeljük az ajánlatodat — kezdte Gergő, de Erzsébet azonnal közbevágott:
— Nem értékelni kell, hanem megcsinálni! Már szóltam is Zoltánnak a tizedik garázsból, hogy költöztök. Egyébként vízvezeték-szerelő. Ha úgy alakul, beköti nektek a mosdót.
— Várj csak, te már elmondtad valakinek?!
— Hát persze. Jó embernek mondtam. Még örült is neki. Azt mondta, fiatal szomszédok mindig jól jönnek, mert ha kell, tudnak segíteni.
— Miben segítenénk? Őrizni a garázssort? — csúszott ki belőlem.
— Ugyan már, bármi adódhat. Felfújni egy kereket, feltölteni egy akkumulátort. Fiatalok vagytok, tele energiával.
— Nincs autónk — emlékeztette Gergő.
— Majd vesztek. A garázsban kényelmesen lehet tartani.
Az anyósom érvelése olyan szilárd volt, mint a vasbeton. Talán még a garázsa falainál is erősebb.
— Erzsébet, beszéljünk őszintén — döntöttem el, hogy most már mindent egy lapra teszek fel. — Ön valóban úgy gondolja, hogy két felnőtt ember kényelmesen élhet egy garázsban?
— Miért ne élhetne? A legfontosabb a szeretet. A többi majd kialakul. Én is aludtam apátokkal pajtában, amikor annak idején a rokonokhoz mentünk. Micsoda romantika volt! Szénaillat, a hold besütött a deszkák résein…
— Az egyszer volt, nyáron, egy vidéki hétvégén — motyogta Gergő.
— Teljesen mindegy. Legalább közelebb kerültünk egymáshoz. Ti pedig egy saját lakásban csak elsodródnátok egymástól.