A férjem a „gyengélkedő” szüleihez utazott, én pedig elhatároztam, hogy váratlanul utánajárok a dolognak…
Eszter minden hajnalban arra riadt, hogy az eső apró koppanásokkal veri az ablakpárkányt. Amikor félrehúzta a függönyt, ugyanaz a fakó, ólomszínű ég nézett vissza rá. Mintha az idő is az ő belső nyugtalanságát utánozta volna: borús volt, bizonytalan, és tele valami megmagyarázhatatlan előérzettel.
Már a harmadik hét telt el azóta, hogy a férje, Gábor, elővette a sporttáskáját, beledobált néhány holmit, majd közölte:
— Anyámék nincsenek jól. Átmegyek hozzájuk pár napra.
Eszter akkor még nem látott ebben semmi különöset. Az anyósa, Mónika, nemrég esett át egy epehólyag-műtéten, az apósa, Zoltán, pedig régóta küszködött a magas vérnyomással. Hatvanöt év körül az ember szervezete már könnyen megtréfálhatja.
— Persze, menj csak — felelte a felesége. — Add át nekik az üdvözletemet, és mondd meg, hogy én is aggódom értük.
Gábor péntek este indult el, hétfő reggel pedig vissza is érkezett. Leharcoltnak tűnt, keveset beszélt, mintha nem is családlátogatásról, hanem valami kimerítő ügyeletről tért volna haza. Amikor Eszter a szülei hogyléte felől kérdezte, csak szűkszavúan válaszolt.
— Már valamivel jobban vannak. De még nagyon erőtlenek.
— Anyukádnak pontosan mije fáj? — faggatta óvatosan Eszter.
— Szinte mindene. Tudod, a kor — legyintett Gábor.
Egy hét múlva minden szinte ugyanúgy megismétlődött.
— Már megint rosszul vannak? — csodálkozott Eszter.
— Anya elesett, beütötte magát. Apa meg teljesen kiborult. Mennem kell — mondta Gábor, miközben frissen vasalt ingeket hajtogatott a táskájába.
— Menjek veled? Hátha tudnék segíteni valamiben.
— Felesleges. Náluk úgyis kevés a hely. Jobb, ha te itthon maradsz.
Eszter nem vitatkozott. Gábor szüleivel mindig udvarias, de távolságtartó viszonyban volt. Nem akart beleszólni az életükbe, nem osztogatott kéretlen tanácsokat, és nem erőltette a közelséget. Mónika amúgy sem volt túl szívélyes természetű asszony. Beszéltek egymással, ha kellett, de valódi meghittség sosem alakult ki közöttük.
A harmadik út a következő hétvégére esett.
— Most mi történt? — kérdezte Eszter, miközben figyelte, ahogy Gábor farmert és pulóvert pakol maga mellé az ágyra.
— Apa nagyon rosszul lett. Összevissza ugrál a vérnyomása. Anya egyedül nem boldogul vele.
— Orvost hívtatok?
— Persze. De tudod, milyenek mostanában a háziorvosok. Felírt valami gyógyszert, aztán már ment is tovább.
Gábor hangja meggyőzőnek akart tűnni, Eszterben mégis megmozdult valami. Volt a férje beszédében valami furcsán betanult, üres csengés. Nem olyan volt, mint aki valóban kétségbeesetten aggódik a beteg szülei miatt.
— Gábor, nem lenne jobb kórházba vinni őket, ha ennyire komoly a baj?
— Nem akarnak menni. Félnek a kórháztól. Azt mondják, otthon nyugodtabbak.
A férfi behúzta a táska cipzárját, majd futó csókot nyomott Eszter arcára.
— Ne unatkozz nagyon. Igyekszem minél hamarabb visszajönni.
Amint Gábor kilépett az ajtón, Eszterre rátelepedett az aggodalom. Próbálta felidézni, mikor beszélt utoljára Mónikával telefonon. Talán egy hónapja. Akkor az anyósa hívta fel, hogy felköszöntse a születésnapján.
Mónika akkor jókedvű volt, érdeklődött Eszter munkája iránt, és hosszan mesélt a kert körüli teendőkről. Egyetlen szóval sem panaszkodott az egészségére. Sőt, még büszkén emlegette, milyen szépen termett a paradicsom, és milyen tervei vannak télre.
— Ez nagyon különös — suttogta Eszter az ablak előtt állva, miközben az őszi esőt nézte. — Ha Mónika tényleg ennyire rosszul van, miért nem szól? Régebben mindig felhívott, ha valami baja akadt.
Hétfőn Gábor még borúsabb arccal érkezett haza, mint korábban.
— Hogy vannak a szüleid? — kérdezte Eszter.
— Apa jobban. Anya még gyenge.
— És mit mondott az orvos?
— Milyen orvos? — nézett rá értetlenül Gábor.
— Hát a háziorvos. Azt mondtad, kihívtátok.
— Ja, igen. Azt mondta, figyelni kell őket. Ha romlik az állapotuk, akkor kórház.
Gábor ezután gyorsan átöltözött, leült a számítógép elé, és egyértelművé tette, hogy nem szeretné tovább folytatni a beszélgetést.
Este, amikor a férje bement zuhanyozni, Eszter az asztalon maradt telefonjára pillantott. Soha korábban nem kutatott Gábor mobiljában.