Sem kanapé, sem televízió, sem függöny. Csak a falak meredtek rájuk csupaszon, itt-ott régi tapétadarabok foszlányaival.
— Mi a fene… — préselte ki magából Gábor, miközben a bakancsa alatt hangosan reccsent egy lehullott vakolatdarab.
Szinte berobbant a nappaliba, onnan pedig a konyhába. A telefon lámpájának idegesen ugráló fénye ide-oda cikázott, és a sötétből hol porfelhőket, hol letépett tapétacsíkokat, koszos falfoltokat, csupaszon meredező csöveket rántott elő.
— Kirámoltak minket! — sikoltott fel Erika, és kétségbeesetten a levegőbe csapott a kezével. — Gáborkám, mindent elvittek! Azonnal hívd a rendőrséget! Még a mosogatót is leszerelték! Nézd meg, a mosogatót is, ezek az állatok!
Gábor a teljesen üres konyha közepén állt. A kezében remegett a telefon, a keskeny fénycsóva pedig az ablakpárkányra esett.
Ott egy papírlap feküdt, rajta kulcscsomóval leszorítva.
Gábor egyetlen mozdulattal odaugrott.
„Csak azt vittem el, ami az enyém. A drága négyzetmétereid megmaradtak, élvezd őket. A válókeresetet beadtam. A kulcsok itt vannak. Kellemes estét.”
— Hálátlan szemét… — sziszegte, miközben ökölbe gyűrte a papírt. — Anya, ez mindent elvitt. Érted? Mindent! A bútorokat, a gépeket, még a padlóburkolatot is felszedette!
Erika rémülten simult az ajtófélfához. A kiürített lakáson hideg huzat szaladt végig.
— És min fogunk teát inni? — kérdezte elveszetten. — Gáborkám, itt úgy húz a hideg, mintha pincében lennénk… Én meg cipőben vagyok, ez a padló jéghideg.
— Ehhez nem volt joga! — üvöltötte Gábor, olyan erővel, hogy a hangja visszaverődött az üres szobák falairól. — Ez az én területem! Az én lakásom! Feljelentem, lopásért fogom bíróság elé vinni!
— Én ezt nem ajánlanám.
A nyugodt, kimért hang a bejárati ajtó felől érkezett.
Gábor összerezzent, majd hirtelen hátrafordult.
Az ajtóban Lajos állt. Lassan, minden sietség nélkül lépett be, kopogás nélkül, mintha pontosan tudta volna, hogy joga van ott lenni. Zsebre dugott kézzel nézett a volt vejére, és az arcán olyan kifejezés ült, amitől Gábornak egy pillanat alatt nyirkossá vált a tenyere.
Lajos mögött, kissé távolabb, Eszter állt. A felébredt Márkot ringatta a karjában; a kisfiú nyöszörgött, fejét ide-oda forgatta, még félig az álom és az ébrenlét határán.
— Lajos… — Gábor idegesen nyelt egyet. — Mi ez az egész bohózat? Azonnal hozzák vissza a holmikat. Család vagyunk, közös vagyonról beszélünk, ez így nem fog menni. Bíróságra viszem az ügyet.
— Közös vagyon? — Lajos belenyúlt a kabátja belső zsebébe, és előhúzott egy vaskos dossziét. — Ebben itt benne vannak a számlák, Gábor. Minden ajtófélfáról. Minden tekercs tapétáról. A konyhabútorról. A laminált padlóról. A szaniterekről.
A mappát odadobta Gábor lába elé, a poros betonra. Tompa puffanással ért földet, és néhány pénztári blokk kicsúszott belőle, szétcsúszva a csupasz padlón.
— Mindez az én nevemen van, és az én bankszámlámról lett kifizetve — folytatta Lajos. — Nem ajándékba adtam neked, Gábor. Egyszerűen eljöttem, és visszavittem, ami az enyém. Van még kérdésed?
Erika, aki eddig némán figyelt, hirtelen magához tért.
— Hogy lehet ilyet csinálni! — háborodott fel, és megint összecsapta a kezét. — A saját unokáját hagyta itt ezeken a köveken! Egy gyereknek kell szoba, kellenek játékok, kell rendes otthon! Hol fog most élni?
Eszter tett egy lépést előre, és egyenesen az anyósa szemébe nézett.
— Az én fiamnak van hol aludnia, Erika. A vidéki házunkban gyönyörű gyerekszobája van. Kisággyal, játékokkal, padlófűtéssel, macis tapétával. A maga fia viszont nyugodtan berendezkedhet itt. Hiszen ezek az ő méterei. Az ő féltve őrzött négyzetméterei. Használja egészséggel.
Aztán Gáborra fordította a tekintetét, és hidegen hozzátette:
— Ja, igen, Gábor. A fürdőszobából leszedtem a csaptelepet. Visszaraktam azt a régit, ami még a nagyanyádtól maradt. Eléggé ereszt, úgyhogy tegyél alá valami rongyot, különben eláztatod az alattatok lakókat.
Gábor csak ekkor kezdte igazán felfogni, mekkora romhalmaz lett az életéből.
A drága autó hitelre. A kifosztott, szétvert lakás. A munkahely elvesztésének fenyegetése — pontosan tudta, hogy Lajos egyetlen telefonhívással elintézheti a főnökénél. És ott volt az anyja is, aki tanácstalanul toporgott a zseblámpafényben, porban és hidegben.
Gábor megpróbált mosolyt erőltetni az arcára. Azt a régi, begyakorolt mosolyt, amellyel eddig mindig sikerült kimásznia a bajból.
— Eszti… ugyan már, miért kellett így felkapnod a vizet? Reggel elszakadt nálam a cérna, ennyi történt. Munkahelyi gondok, kialvatlanság, tudod, milyen vagyok. Hirtelen haragú, de gyorsan lehiggadok. Beszéljük meg. Tegyünk mindent vissza úgy, ahogy volt. Minek ez a túlzás?
Lépett felé egyet, és kinyújtotta a kezét, mintha meg akarná érinteni a vállát.
Eszter azonnal hátrált, és szorosabban ölelte magához a fiát.
— Ne gyere a közelünkbe, Gábor. Soha többé. Nincs miről beszélnünk.
Azzal apja felé fordult.
— Apa, menjünk. Itt már semmi dolgunk.
Lajos bólintott. Még egyszer Gáborra nézett; tekintetében egyszerre volt megvetés és undor. Aztán lánya után kilépett a lakásból.
Gábor ott maradt a betonból álló üres doboz közepén.
A telefon fénye remegett a kezében, hol az üres sarkokat, hol a csillár helyén lógó csupasz vezetékeket világította meg. A fürdőszobában az öreg csapból máris egyenletes, idegőrlő ritmusban hullottak a vízcseppek.
Csepp.
Csepp.
Csepp.
Erika leereszkedett az ablakpárkányra, és sírni kezdett.
Az üres lakásban töltött éjszaka lassan elnyúló kínzássá változott.
Miután Eszter és Lajos mögött becsapódott a bejárati ajtó, Gábor még hosszú percekig mozdulatlanul állt. Markában a gyűrött üzenetet szorongatta. A zseblámpa fénye továbbra is bizonytalanul reszketett, néha végigsöpört a csupasz falakon, és ebben a remegésben volt valami megalázó. Végül a telefont visszacsúsztatta a farmerzsebébe. Az előszoba azonnal teljes sötétségbe borult; csak az ajtó kukucskálóján át szűrődött be egy vékony, fakó fénycsík a lépcsőházból.
Erika a konyhai betonpárkányon kuporgott, kabátját szorosabban húzva maga köré. Már nem zokogott, csak nehézkesen lélegzett, és úgy szorította magához a kézitáskáját, mintha az lenne az utolsó biztos pont a világban.
— Gáborkám — szólalt meg remegő hangon —, az isten szerelmére, kapcsolj valami világosságot. Félek ebben a sötétben. És nagyon hideg van. Nem maradt itt valahol egy hősugárzó?
Gábor keserűen felnevetett, majd ismét elővette a telefont, és bekapcsolta a lámpát. A fényt végighúzta a konyhán, ahol még reggel kényelmes, párnázott ülőpad állt.
— A hősugárzót is elvitte, anya. Ahogy minden mást is. Nézd meg, még néhány konnektort is kitéptek. Itt legfeljebb tábortüzet lehetne rakni.
— Ne beszélj ostobaságokat — csúszott le Erika a párkányról, majd megigazította kissé szétesett frizuráját. — Tenni kell valamit. Nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel. Férfi vagy, nem? Hívd a körzeti megbízottat. Vegyék jegyzőkönyvbe a lopást.
— Milyen lopást, anya? — csattant fel Gábor, de a következő pillanatban már megbánta az éles hangot. — Nem lopott el semmit. Hallottad Lajost. Mindenről számlája van. Még az utolsó szögről is. A rendőrök kiröhögnének.
Erika összeszorította a száját, és elhallgatott, de nem sokáig. Egy perc múlva már újra beszélt, ezúttal halkabban, óvatosabban, mintha kerülgetné a témát.
— Jó, tegyük fel, hogy a holmikhoz volt joga. De ennünk attól még kell valamit. Aludni is kell valahol. Én nem tudok betonon feküdni, tudod, milyen a derekam. Menjünk át hozzám. Nincs messze. Ott alszunk, holnap pedig tiszta fejjel nekilátsz rendbe hozni ezt az egészet.
Gábor nem válaszolt azonnal. Mérlegelte az ajánlatot. Az anyjához menni annyit jelentett volna, mint beismerni a teljes vereséget. Ráadásul nagyon is jól emlékezett a nő apró garzonjára, a besüppedt kanapéra és az állandó molyirtószagra. Mégis: más választása nemigen maradt. Újra elővette a telefonját, megnyitotta a taxialkalmazást, és megpróbált kocsit hívni. Az app néhány másodpercig gondolkodott, aztán hibaüzenetet dobott fel: „Nincs elegendő fedezet a kártyán.”
Gábor káromkodott. Teljesen kiment a fejéből, hogy azon a kártyán, amelyet a taxis alkalmazáshoz rendelt, alig néhány ezer forint maradt. Átváltott a fizetéses számlájához tartozó kártyára, megpróbált pénzt áttenni — a rendszer ismét visszautasította. „A tranzakciót a bank elutasította.”
Hideg futott végig a hátán.
— Már megint mi van? — kérdezte az anyja gyanakodva.
— Valami gond van a kártyával — morogta Gábor, bezárta az alkalmazást, és már tárcsázta is a bank ügyfélszolgálatát. — Mindjárt kiderítem.
Az automata hang több menüpontot sorolt fel, néhány gombnyomás után pedig udvarias női hang jelentkezett a vonal végén.
— Jó estét kívánok, Gábor úr. Miben segíthetek?
— A kártyám nem működik. Nem tudok utalni, taxit sem tudok fizetni. Mi történt?
— Egy pillanat türelmét kérem, ellenőrzöm az adatokat… Gábor úr, a fizetési számlája, amelyhez a kártya tartozott, tegnap este lezárásra került a házastársa kérelmére. A felesége közjegyző által hitelesített meghatalmazással rendelkezett a számla kezelésére. A fennmaradó összeg egy új, az ő nevére nyitott számlára lett átvezetve. Az ön személyes betéti kártyája nincs zárolva, de az egyenlege nulla forint.
Gábor úgy érezte, mintha kicsúszna alóla a talaj.
— Hogyhogy lezárásra került? — kérdezett vissza rekedten. — Az az én fizetési számlám volt! Ott volt a múlt havi bérem! Ehhez nem volt joga!
— Gábor úr, a szerződés feltételei szerint házastárs esetén, megfelelő közjegyzői meghatalmazás birtokában engedélyezett a számla kezelése. A felesége meghatalmazott személyként szerepelt, számlazárási jogosultsággal. Megértem az aggodalmát, de banki szempontból a művelet szabályos volt.
Gábor nem szólt semmit. Egyszerűen bontotta a hívást. Belül minden jéggé dermedt. Eszébe jutott, hogy egy évvel korábban, amikor az autóhitelt intézte, ő maga kérte Esztert, hogy készíttessenek ilyen meghatalmazást, hogy a nő el tudja rendezni a befizetéseket, amíg ő dolgozik. Akkor ez praktikus megoldásnak tűnt. Most végzetes hibává vált.
Erika, aki egyre növekvő rémülettel figyelte a fiát, odalépett hozzá, és megérintette a vállát.
— Gábor, mi történt? Olyan fehér vagy, mint a fal.
— Elvitte az összes pénzt, anya — mondta Gábor tompán. Visszadugta a telefont a zsebébe, majd leguggolt, hátát a hideg falnak vetve. — Mindent. Az utolsó forintig. Most már még buszjegyre sincs pénzünk.
Nyomasztó csend telepedett a konyhára. Csak a fürdő felől érkező, egyenletes csöpögés hallatszott. Csepp-csepp-csepp. A hang lassan az őrület határára sodorta. Erika a szája elé kapta a kezét, és egy ideig nem tudott megszólalni. Aztán összeszedte magát.
— Na jó, nem esünk pánikba. Vannak barátaid. Hívj fel valakit. Kérj kölcsön fizetésig. És telefonálj a főnöködnek is, magyarázd el, mi történt. Meg fogja érteni. Értékes ember vagy a cégnél.
Gábor felemelte a fejét, és az anyjára nézett. Erika szemében még mindig ott égett a makacs hit, hogy minden elrendezhető, ha az ember a megfelelő ajtón kopogtat. Gábor felsóhajtott, majd kikereste Zoltán, a közvetlen vezetője számát.
Egy csöngés. Aztán még egy. Harmadik. A negyedik után kattanás hallatszott.
— Gábor — szólalt meg Zoltán száraz, feszült hangon. — Miért hívsz ilyenkor?
— Zoltán, ne haragudj, könyörgöm. Vészhelyzet van. Családi ügy. Holnap késni fogok, lehet, hogy fél napot is. És előleget kellene kérnem. Sürgősen. Nem nagy összeget, csak amennyi most átsegít. Ledolgozom, megígérem.
A vonal túlsó végén hosszú csend lett. Olyan hosszú, hogy Gábor még azt is meghallotta, ahogy az anyja idegesen babrálja a táskája pántját.
— Gábor — szólalt meg végül Zoltán, és a hangja már nem csupán száraz volt, hanem kemény, akár a fém. — Te egyáltalán tisztában vagy vele, mit műveltél? A tender, amin az elmúlt hónapban dolgoztál, elúszott. Az ügyfél ma hivatalos elutasítást küldött. Arra hivatkoznak, hogy hibás költségvetést adtál le, és a kritikus pillanatban elérhetetlen voltál. Elvesztettünk egy tizenkétmillió forintos szerződést.
Gábor arca még sápadtabb lett. Olyan erősen szorította a füléhez a telefont, hogy már fájt.
— Zoltán, helyrehozom. Adj két napot. Újraszámolom az ajánlatot, elmegyek az ügyfélhez, személyesen elsimítom. Az én hibám, tudom, de rendbe teszem.
— Nem fogod — vágta el Zoltán. — Az ügyfél az apósod partnercége. Lajos már tegnap este felhívta az ügyvezetőnket, és közölte, hogy a cége minden megállapodást felfüggeszt velünk, amíg te az állományban vagy. Felfogod, mit jelent ez?