– Eszter, beszélnünk kell.
Gábor eltolta maga elől a félig érintetlen vacsorát, majd idegesen dobolni kezdett az ujjaival az asztalon. Eszter felnézett a könyvéből, és azonnal összerándult benne valami. Túlságosan is jól ismerte ezt a száraz, távoli hangot. Ugyanezzel a hangsúllyal közölte vele annak idején, hogy hiába minden tiltakozás, felveszik azt a hatalmas hitelt az új autóra.
Eszter betette a könyvjelzőt, aztán lassan összecsukta a kötetet. Gondolatok tucatjai cikáztak át a fején. Baj van a munkahelyén? Megint elfogyott a pénz?
– Nem a munkáról van szó – túrt bele Gábor a hajába. Harminckét éves létére már feltűnően kopaszodni kezdett, és ez mélyen sértette a hiúságát. – Rólunk van szó. El akarok válni.
A konyhára olyan csend zuhant, hogy szinte fájt. Eszter keze megremegett, a könyv tompa puffanással esett az asztallapra. Két év házasságát húzta át egyetlen mondat.
– Már nem érzem azt, amit régen – folytatta Gábor betanultnak tűnő hangon, miközben következetesen kerülte a tekintetét. – Túlságosan különbözünk. Belefáradtam ebbe az egyhangúságba. Mindkettőnknek jár az esély, hogy boldog legyen.
Eszter némán nézte azt a férfit, aki miatt feladta szeretett tanítónői állását. Akit kiszolgált, akinek vasalta az ingeit, akinek a kedvenc süteményeit sütötte, és akiért eltűrte az anyja végtelen, tapintatlan megjegyzéseit is. Mindez tehát nem volt más, csak „egyhangúság”.
– Van valakid? – kérdezte halkan.
Gábor undorodva fintorgott, mintha Eszter valami illetlent mondott volna. Sokáig kerülgette a választ, arról beszélt, hogy a gondok már régóta gyűltek, de a felesége jéghideg pillantása végül sarokba szorította.
– Igen. Viktóriának hívják. Mellette én… újra élek. Mintha megint húszéves lennék.
„Ő húszévesnek érzi magát – gondolta Eszter keserű iróniával. – És a lány vajon mennyi?”
Kiderült, hogy Viktória huszonöt éves. Modell. Gábor pedig már mindent elhatározott. Másnap összepakol, és kilép egy új, színesebb életbe, nagylelkűen meghagyva elhagyott feleségének azt a lakást, amely amúgy is Eszteré volt még a házasságuk előttről.
– Takarodj – mondta Eszter, és a hangja egyáltalán nem remegett a sírástól. Acélos düh csengett benne. – Most azonnal menj el. Nem akarom, hogy holnap még itt találjalak.
Gábor megpróbálta „felnőtt beszélgetésre” hívni, de Eszter csak felnevetett. Két éven át kényelmes cselédnek használta, most pedig megértést vár? Még aznap este becsapódott mögötte a bejárati ajtó.
„Ne tedd tönkre a fiam életét”
A következő hét ködös, összefolyó napokból állt. Álmatlan éjszakák, kihűlt teák és gyötrő kérdések váltották egymást: hol rontotta el, mikor tért le rossz útra? Eszter igazán csak akkor tért magához, amikor a telefon kijelzőjén megjelent az anyósa neve.
– Eszterkém! – Mária hangja mézesen csordult a vonal túlsó végén. Ilyen kedves hangnemet két év alatt egyszer sem engedett meg a menyével szemben. – Hogy vagy, drágám?
Eszter röviden felelte, hogy jól. Ekkor Mária rögtön rátért arra, amiért valójában hívta.
– Szeretnélek megkérni valamire – csicseregte. – Kérlek, ne rendezz jeleneteket Gábornak. Így is nagyon megviseli az egész. Te még fiatal vagy.