Anna aznap utolsóként lépett ki a kormányablak épületéből. A szomszédos NAV-iroda ablakaiban már az utcai lámpák fénye csillant vissza, mögötte pedig a biztonsági őr elfordította a kulcsot az üvegajtó zárjában.
A táskájában ott lapult a kinevezési határozat: ágazatvezető lett. A személyzetis kimérten gratulált, a főnöknője kezet nyújtott neki, majd ugyanazzal a lendülettel már az új feladatokra figyelmeztette. Anna mégis egyenes háttal indult lefelé a lépcsőn.
Negyvenkét éves volt. Csaknem egy évtizeden át járt egyik irodából a másikba iratkötegekkel a kezében, helyettesítette a beteg kollégákat, zárás után is bent maradt, és türelmesen válaszolt azoknak az ügyfeleknek, akik öt perccel munkaidő vége előtt estek be. Mostantól azonban az ő neve kerül majd ki az ajtóra.
Elsőként Péternek akarta elmondani az örömhírt. Nem a húgának, nem a munkatársainak, és még csak nem is annak a szomszédasszonynak, akivel szinte minden este üzeneteket váltott. A férjének.
A megálló mellett még nyitva volt a cukrászda. Anna vett egy diós mézes krémest, azt, amelyet Péter ünnepnapokon rendszerint kiválasztott. Az eladó vastag papírtáskába tette a dobozt, és külön a lelkére kötötte, hogy ne döntse meg.
A buszon Anna az ölébe helyezte a süteményes dobozt, majd elővette a telefonját. Már megírta volna Péternek, hogy nemsokára hazaér, de végül elküldés nélkül törölte az üzenetet. Ekkor vette észre Erzsébet, a lakástulajdonos levelét is.
„Anna, péntekig kérem, jelezze, meghosszabbítjuk-e a szerződést. Más érdeklődők is vannak.”
Harmadik éve bérelték azt a kétszobás lakást. Anna találta, a kauciót a saját megtakarításából fizette ki, és a bérleti szerződés is az ő nevére szólt. Péter hónapról hónapra megígérte, hogy átutalja a díj felét, de ezt nem mindig tette meg. Ha épp nem volt munkája, Anna egyedül rendezte az egész összeget.
A férjét bosszantotta, hogy az ő neve nem szerepel a papírokon.
— Úgy lakom itt, mintha csak megtűrnének — mondogatta minden veszekedés után.
Anna felajánlotta, hogy a következő hosszabbításkor beíratják őt is. Péter ilyenkor azt felelte, nem fog engedélyért könyörögni egy idegen tulajdonosnak, különben is hamarosan saját otthonuk lesz.
Egy héttel korábban egy banki reklámlapot hagyott a konyhaasztalon. Tollal be volt karikázva rajta a családi jövedelemről szóló sor. Amikor Anna rákérdezett, Péter csak annyit mondott, hogy a kamatokat nézegeti.
A lépcsőház bejáratánál villogott a lámpa. A lift a kilencediken állt, ezért Anna inkább gyalog indult fel. Közben elképzelte, hogyan fogja közölni a hírt.
Leteszi az asztalra a mézes krémest, előveszi a határozatot, és azt mondja:
— Mostantól van egy ágazatvezető a családban.
Péter majd viccelődik a szigorú hangján, teát tölt, aztán legalább egyszer kimondja, hogy büszke rá. Az utóbbi hónapokban azonban többnyire csak a pénzről kérdezgette. Azt firtatta, mennyivel nő majd a fizetése a kinevezés után, és kap-e prémiumot a negyedév végén.
Anna a férje kudarcainak tudta be mindezt. Kevés megrendelés érkezett ablakbeépítésre, több ügyfél késve fizetett, ráadásul Péter anyja megint felújításba kezdett. Péter mindenre egyszerre haragudott, és szinte esténként a laptopja fölé görnyedt.
A kulcs halkan fordult a zárban. Az előszobában égett a villany. Péter kabátja a fogason lógott, a cipője pedig keresztben állt az út közepén.
Anna levette a csizmáját, és a mézes krémest tartalmazó csomagot a kis szekrényre tette. A hálószobából Péter hangja szűrődött ki. Telefonált, és nem hallotta, hogy a felesége hazaért.
— Ma kellett aláírniuk a kinevezését — mondta. — Holnap elkérem tőle a jövedelemigazolást. Azt mondom majd, anyám lakásügye miatt kell.
Anna megállt a tükör mellett.
— Ugyan, nem fog minden szavamat ellenőrizni. Azt mondom neki, családi ügyet intézünk. Ő nálam kezelhető.
Péter elhallgatott, nyilván a vonal másik végén beszélőt figyelte. Aztán halkan felnevetett.
— Nem, Lilla. Nem szeretem. Csak most ostobaság lenne mindent felborítani. Megkapjuk a jóváhagyást, befizetjük a pénzt, utána majd kitalálom.
A papírtáska lassan megcsúszott a keskeny szekrény tetején. Anna még időben odakapott, megtartotta a dobozt, majd közelebb tolta a falhoz.
A hálóból ismét Péter hangja hallatszott:
— Holnap találkozunk a bankban. Onnan megyünk tovább a kivitelezőhöz. Estig nem tartják nekünk a foglalást.
Anna felvette a tortát, és kivitte a konyhába. Letette a dobozt az asztalra, leült, aztán leemelte a válláról a táskáját.
A mosogató mellett két csésze állt. A hűtőn, egy mágnes alatt, ott függött a villanyszámla, amelyet Péter már előző napra megígért, hogy befizet. Az asztal szélén pedig egy banki papír hevert.