Alexandra a nappalija közepén állt, és úgy nézett a férjére, mintha most pillantaná meg először ezt az idegen férfit. Egy éve házasodtak össze: csendben, felhajtás nélkül, megvárva az illendő időt az édesanyja halála után. Gábor akkor még biztos pontnak tűnt mellette, és szó sem volt hűtlenségről, szeretőről vagy bármi hasonlóról — legalábbis Alexandra ezt hitte. Most viszont a férfi úgy állt előtte, mintha ő tartozna neki valamivel.
A pénz mindig képes volt eltorzítani az embereket. Az anyjától örökölt lakás, a kertvárosi ház, amely még a dédapja után maradt rá — mindez hirtelen roppant érdekessé vált az anyósa és annak rokonsága számára. A feleségből a szemükben haszonforrás lett, a férjből pedig eszköz, amellyel nyomást lehet gyakorolni. Gábor mögött ott magasodott a húga, Nóra, és Alexandra elég volt, hogy meglássa a nő ragadozóan összeszűkülő szemét: ez a látogatás nem véletlenül történt.
— Akkor tisztázzuk — kezdte Gábor minden bevezető nélkül. — A házat nem adod el. Anya odaköltözik, és kész. Fejezd be ezt a komédiát.
— Milyen érdekes — Alexandra enyhén félrebillentette a fejét. — Pontosan mikor is egyeztem bele ebbe a nagyszerű tervbe?
— Itt senki nem kérdezi, beleegyezel-e — vágott közbe Nóra. — Csak elmondjuk, mi lesz. A rendes emberek segítik a családjukat, nem ülnek rá mindenükre.
— Ó, milyen megható — mosolyodott el Alexandra. — Rendes emberek, azt mondod? Tudod, a rendes emberek általában engedélyt kérnek, mielőtt más tulajdonával rendelkeznének. Nálatok ez nem szokás?
Nóra arca kivörösödött, és idegesen megrándította a vállát.
— Mit játszod itt magad? Az a ház úgyis üresen áll! Neked nem mindegy, ki lakik benne?
— Egyáltalán nem mindegy, drágám. Ha üres, az az én ügyem. Ha valaki beköltözik, az is az én ügyem. Mert az a ház az enyém. Ennyire bonyolult követni?
Gábor tett egy lépést felé.
— Elég a gúnyolódásból! Anyám egész életében keményen dolgozott, megérdemel egy nyugodt öregkort. Te meg itt ülsz két ingatlanon, és sajnálod tőle!
Alexandra lassan felvonta a szemöldökét.
— Keményen dolgozott, mondod? Remek. Akkor áruld el, Gábor: amikor édesanyád annyit robotolt, félretett-e bármire is?