Nóra öt évvel korábban jutott hozzá a háromszobás lakáshoz, amikor meghalt a nagymamája. A ház egy régi, kilencemeletes panel volt egy csendes környéken, nem különösebben elegáns, de a lakás tágasnak és világosnak számított. Erzsébet nagymamája harminc éven át élt ott, és az ingatlan minden vita nélkül került az unokájához: más örökös vagy igénylő nem jelentkezett.
Márkkal nagyjából egy évvel később ismerkedett meg. Egy kávézóban találkoztak, ahol Nóra az egyik barátnője születésnapját ünnepelte. A férfi akkoriban sofőrként dolgozott egy logisztikai cégnél, árut fuvarozott a megyében. A keresete nem volt állandó: a megrendelések számától és az idénytől függően körülbelül százhúsz- és kétszáznegyvenezer forint között mozgott. Nóra manikűrösként dolgozott egy szépségszalonban, a vendégköre szépen gyarapodott, a havi bevétele pedig nagyjából háromszáznegyvenezer forint körül alakult.
Másfél év együtt járás után összeházasodtak. Márk gond nélkül beköltözött a felesége lakásába, hiszen addig egy külvárosi garzont bérelt, így a világos, háromszobás otthon kifejezetten kényelmes előrelépésnek tűnt. Az első két évük nyugodtan telt. Márk rendszeresen járta az útvonalait, Nóra fogadta a vendégeit, esténként együtt vacsoráztak, nyaralást tervezgettek, és apránként alakítgatták a közös életüket.
Az anyósa, Katalin, ritkán bukkant fel náluk, de amikor mégis megjelent, a látogatás rendszerint próbatétellé változott. Két-három havonta jött, többnyire ünnepeken vagy családi alkalmakon, és soha nem távozott úgy, hogy ne talált volna valamit, amibe beleköthet. Egyszer túl hűvös volt a lakás, máskor sósnak ítélte a levest, megint máskor a húsra mondta, hogy rágós. Leginkább azonban az zavarta, hogy Nóra hétvégén is dolgozott.
– Miféle háziasszony az, aki szombaton is vendégeket fogad? – jegyezte meg Katalin, miközben körbenézett a konyhában. – Egy asszonynak a házat kellene rendben tartania, nem mindenféle körmökkel bíbelődnie.
Nóra ilyenkor inkább hallgatott, mert nem akarta elmérgesíteni a viszonyt. Márk többnyire helyeselt az anyjának, vagy gyorsan más témára terelte a szót. Katalin távozása után a lakásban még napokig megmaradt valami fojtott, kellemetlen feszültség.
Azon a nyáron lett három éve, hogy összeházasodtak. Márk azt javasolta, ünnepeljék meg otthon az évfordulót, hívják át a rokonokat és néhány barátot. Nóra beleegyezett, de előre szólt, hogy a szalonban nagy a hajtás: két kolléganő szabadságon van, a vendégek pedig egymás után jönnek.
– Emiatt ne idegeskedj – nyugtatta meg a férje. – Mindent elintézek egyedül. Te így is eleget fáradsz, legalább itthon pihenj egy kicsit. Megterítek, bevásárolok, anyámmal is megbeszélek mindent.
Nórának jólesett ez a felajánlás. Az ünnepség előtti napon azért segített összeírni, mit kell megvenni, tanácsot adott, milyen meleg étel lenne a legjobb, és melyik salátát szeretik leginkább a vendégek. Márk bólogatott, jegyzetelt, és magabiztosan állította, hogy semmi gond nem lesz, mindent kézben tart.
Az évforduló reggelén Nóra elment a gyógyszertárba, hogy antihisztamint vegyen. Nyáron rendre felerősödött nála a szöszökre és pollenekre adott allergiás reakció, gyógyszer nélkül köhögni kezdett, és könnyezett a szeme. Hazafelé még beugrott Vivienhez is, hogy visszaadjon neki egy ruhát, amelyet egy hónappal korábban kért kölcsön egy céges rendezvényre. Viviennek nemrég született kisbabája, ezért megkérte Nórát, hogy délelőtt menjen, amíg a gyerek alszik.
Végül nagyjából negyven percet maradt nála. Vivien kávéval kínálta, mesélt az anyaság első heteiről, és panaszkodott az átvirrasztott éjszakákra. Nóra figyelmesen hallgatta, őszintén örült a barátnője boldogságának, de közben egyre gyakrabban pillantott az órára. A vendégeket este hétre várták, és már fél egy is elmúlt.
Fél kettő körül ért haza. A ház előtt ott állt az ismerős kék autó: Márk tehát már elhozta az anyját. Nóra a lépcsőn felfelé menet már az ajtón keresztül is emelt hangokat hallott. Valami nem úgy alakult, ahogy kellett volna.
Kulccsal kinyitotta a bejárati ajtót, és azonnal megcsapta a lakásban sűrűsödő feszült hangulat. A konyha felől éles zajok szűrődtek ki: kés koppant a vágódeszkán, edények csörömpöltek, és valaki elégedetlenül morgott maga elé.
– Te meg hol a fenében kóborolsz?! Én itt rohangálok ezekkel a salátákkal, mint egy idióta, te meg sehol! – hallatszott Márk dühös hangja.
Nóra belépett a konyhába, és megállt az ajtóban. A férje a pult mellett állt gyűrött pólóban, zilált hajjal, késsel a kezében. Előtte félig felvágott paradicsomok hevertek, mellettük egy kibontott sajtos csomagolás, arrébb pedig egy tál, benne félig felszeletelt káposztával. A mosogatóban edények tornyosultak: lábasok, serpenyők, tálak és tányérok zsúfolódtak egymásra.
A sarokban, egy hokedlin Katalin ült. Nem szólt semmit, karját összefonta a mellkasa előtt, de az arcára volt írva, hogy egyáltalán nincs megelégedve a látottakkal. Előtte az asztalon egy csésze állt, benne kihűlt kávéval.
– Na végre, hogy előkerültél – morogta Márk, fel sem nézve. – Én reggel óta megszakadok, te meg a barátnőidnél üldögélsz.
– A gyógyszertárban voltam – felelte Nóra higgadtan. – Utána pedig beugrottam Vivienhez fél órára.
– Fél órára? – Márk felkapta a fejét, és ingerülten meredt rá. – Két órája nem vagy itthon! A vendégek hatra jönnek, én meg semmivel sem haladok!
– Hétre hívtuk őket – javította ki Nóra.
– Hatra! Anya mondta, hogy jobb korábban kezdeni, nehogy későn kelljen hazamennie.
Nóra ekkor az anyósára emelte a tekintetét.