Eszter az ablak melletti fotelben ült, kezében a telefonjával, és már jó ideje csak a kijelzőt bámulta. Az ismeretlen számról érkezett üzenet több mint egy órája ott volt előtte, ő mégsem tudott magához térni.
„Jó napot. Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, de el kell mondanom valamit. A férje jelenleg nem üzleti úton van. Velem van Dubrovnikban. Sajnálom, tényleg nem tudtam, hogy nős. A telefonjában láttam meg a fényképeket.”
Az üzenethez képek is tartoztak. Gábor rövidnadrágban a tengerparton. Gábor koktéllal a kezében. Gábor egy fiatal, szőke nő derekát átölelve, mögöttük az Adria vakító kékje.
— Anya, mi lesz ma vacsorára? — dugta be a fejét a nappaliba a tízéves Lilla.
Eszter nagy levegőt vett, és minden erejét összeszedve megpróbált mosolyt erőltetni az arcára.
— Tésztát csinálok, kincsem. Menj, fejezd be a leckédet, jó?
Amint a lánya eltűnt az ajtó mögött, Eszter megnyitotta a banki alkalmazást. A közös családi számlához tartozó kártya volt az, amelyről a háztartás kiadásait, bevásárlásokat, számlákat, tankolást fizették. Gábornak most elvileg nem is kellett volna külföldön lennie. Hiszen „üzleti útra” ment, állítólag fontos tárgyalásokra Budapestre.
Eszter végiggörgette a legutóbbi tranzakciókat. Vásárlás a repülőtéri vámmentes üzletben. Aztán egy bárban fizetett összeg: harminckétezer forint, már Dubrovnikban. Szálloda. Étterem. Még egy étterem. Wellness-szalon.
Az asszony belépett a kártyabeállításokhoz, és sorban letiltott mindent, amihez Gábornak hozzáférése volt. A fő fizetési kártyát, a közös betéti kártyát, a hitelkártyát is. Az ujjai alig remegtek, amikor megnyomta a „letiltás” gombot. Hideg nyugalommal tette, szinte kívülről figyelve saját magát.
— Lássuk, drágám, hogyan nyaralgatsz tovább — suttogta maga elé.
Három órával később csörrent meg a telefon. Eszter éppen Lillának magyarázta a matekleckét.
— Szívem, menj ki a konyhába, igyál egy teát, és vegyél hozzá kekszet, jó? Mindjárt jövök.
Felvette a hívást, de nem szólt bele.
— Eszter! Eszter, hallasz? — Gábor hangjában idegesség vibrált. — Nem működnek a kártyáim! Itt ülök egy étteremben, és nem tudom kifizetni a számlát!
— Tényleg? Milyen kellemetlen — felelte Eszter egyenletes, már-már közönyös hangon.
— Eszter, ez nem vicc! Égni fogok a kollégák előtt! Te csináltál valamit a kártyákkal?
— Hol is vagy most pontosan, Gábor?
— Mondtam már, Budapesten, tárgyaláson! Épp a partnerekkel vacsorázunk.
— Budapesten — ismételte Eszter lassan. — És milyen ott az idő?
— Mi? Miféle idő? Eszter, mi köze ennek bármihez? Azonnal oldd fel a kártyákat!
— Tudod mit, Gábor? Nincs kedvem hozzá.
A vonal túlsó végén hirtelen csend lett.
— Mi a fenét beszélsz? — kérdezte a férje, és a hangja keményebbé vált. — Azt mondtam, oldd fel őket.
— Különben mi lesz? Hazarepülsz Dubrovnikból, és jelenetet rendezel nekem?
Most még hosszabb hallgatás következett.
— Honnan… ki mondta… — Gábor láthatóan elvesztette a fonalat.
— Teljesen mindegy, honnan tudom. Az a lényeg, hogy tudom. Szóval üzleti út. Meg tárgyalások. Akkor fizesd ki szépen a romantikus vacsorátokat kettesben a saját pénzedből, kedvesem. Hiszen ott vannak melletted a „kollégák”.
— Eszter, várj, meg tudom magyarázni…
— Ne fáradj. Nem akarom hallani. Kellemes pihenést, Gábor. Csak mostantól ne az én pénzemből.
Kinyomta a hívást, majd lenémította a telefont. A keze már remegett, a szíve vadul verte a mellkasát, de odabent valami furcsa érzés áradt szét benne. Nem is egyszerű fájdalom volt ez. Inkább dermesztő, jeges düh.
Az első üzenetek öt perc múlva érkeztek. Először a csevegőalkalmazásban.
„Eszter, te is tudod, hogy ez nem komoly.”
„Tényleg el tudom mondani, mi történt.”
„Hülyeség volt, pillanatnyi gyengeség.”
„Ne csinálj jelenetet, felnőtt emberek vagyunk.”
„ESZTER, AZONNAL OLD FEL A KÁRTYÁKAT.”
Eszter mindet elolvasta, aztán egyenként, szó nélkül törölte őket. Ezután elővette a laptopját, és belépett a közös online banki felületükre. Gábor még csak nem is sejtette, hogy a felesége ismeri az összes jelszót. Pénzügyekben mindig Eszter volt az előrelátóbb és rendezettebb.
A közös számlán lévő teljes összeget átutalta a saját külön számlájára. Nem állíthatta, hogy kizárólag az ő pénze lett volna. Gábor valóban többet keresett nála, de Eszter is dolgozott, és a család működésébe legalább ugyanannyit beletett. Most aztán oldja meg a férje, ahogy tudja.
A telefon ismét rezegni kezdett. Videóhívás.
Eszter rányomott a fogadásra. A kijelzőn Gábor vörös arca jelent meg. Valahol az utcán állhatott; mögötte pálmafák levelei mozogtak a szélben.
— Mi a francot műveltél, miért vannak letiltva a kártyák? — ordította köszönés helyett.
— Szia, drágám. Látom, tényleg Budapesten vagy. Nagyon fővárosiasak ezek a pálmafák mögötted.
— Eszter, hagyd abba! Én most komolyan beszélek! Fel tudod fogni, milyen helyzetbe hoztál?
— Milyen helyzetbe? Talán ugyanabba, amilyenbe te sodortál engem és a lányunkat? Amikor hazudtál az üzleti útról, aztán elutaztál a szeretőddel szórakozni?
— Ne üvölts! Lilla meghallja!
— Te ne üvölts. Én itthon vagyok a gyerekünkkel, és a házi feladatában segítek neki. Te pedig Dubrovnikban állsz egy szőke nő mellett. Úgyhogy pont nem te fogsz engem kioktatni.
Gábor végighúzta a tenyerét az arcán. Látszott rajta, hogy próbálja összeszedni magát, visszanyelni a dühét, és más hangnemre váltani.
— Rendben. Jó, Eszter. Hibáztam, ezt elismerem. Mindent megbeszélünk, amikor hazaérek. De most, ebben a pillanatban pénzre van szükségem. Érted? Itt vagyok, és…
— Itt vagy a kis barátnőddel. Segítsen ő. Vagy talán van egy gazdag apukája. Kérj tőle kölcsön.
— Eszter, ne viselkedj gyerekesen! Az a pénz részben az enyém is!
— Volt. Most gondolkodj el rajta, hogyan mászol ki ebből.
— Mi történt veled?! — Gábor hangja megint felcsattant. — Te soha nem voltál ilyen! Mindig megértő voltál, kedves, türelmes…
— Akkor úgy látszik, megváltoztam. Előfordul.
— Egy hétre foglaltam szállást! A felét már kifizettem, de még négy napot rendezni kell! Ha nem fizetek, kidobnak a hotelből!
— Ez a te gondod, nem az enyém.
— Eszter… — a férfi hangja egyszerre meglágyult, már-már könyörgővé vált. — Esztikém, drágám… Emlékszel még, hogyan ismerkedtünk meg? Hogy udvaroltam neked? Komolyan azt hiszed, hogy már nem szeretlek?