Apró, hideg, kellemetlen őszi eső permetezett. A taxi késett. A lépcsőház előtetője alatt álltam, reszkettem a nyirkos levegőben, mégsem sírtam. Belül nem maradt semmi, csak kiégett pusztaság. Olyan föld, amelyen nyolc éven át nem sarjadt más, csak mások követeléseinek gazai.
Fogalmam sem volt, hová menjek. A barátnőimnek megvolt a saját családjuk, a saját gondjuk. Szálloda? Leemelik a pénzt a kártyámról, nekem pedig valamiből még élnem is kell. A szüleim vidéki házába nem mehettem vissza. Apám, az öreg zsarnok, csak ennyit mondana: „Én megmondtam, hogy senkinek sem kellesz.” Anyám pedig hallgatna, a tévé képernyőjébe temetkezve.
Ekkor kilépett a házból egy férfi. Középkorú volt, gyűrött kabátban, fáradt arccal. Azonnal felismertem: ő volt az az orvos, aki Máriának az MR-vizsgálatot végezte. A mellkasán lógó kórházi belépőkártya alapján épp most jöhetett le a műszakból.
— Ne haragudjon, hogy beleszólok — állt meg tőlem két lépésre. — Láttam, ahogy kijött. Bőrönddel. Ebben az esőben. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége.
— Minek a vége?
— Tizenöt éve dolgozom a sürgősségi betegfelvételen. Az anyósa havonta másik rendelőbe megy, nehogy túlságosan feltűnő legyen a kórtörténete. Az ilyen szimulánsokat messziről megérezzük. Semmilyen komoly baja nincs. Csak kiváló drámai érzéke.
Egy pillanatra elhallgatott, aztán halkabban folytatta:
— Láttam a szemét, amikor legutóbb bent jártak nálunk. Olyan tekintete van annak, akit évek óta sarokba szorítanak és lassan felőrölnek. Maga nem panaszkodott, nem sírt, de én értettem. Én is átmentem hasonlón. A feleségem volt bántalmazó. A válás után három évig jártam terápiára.
A kezem felé nyújtott egy kulcscsomót.
— Költözzön be pár napra a nagynéném lakásába, a város szélén. Ő most nincs itthon. A kulcsok úgyis csak feleslegesen hevernek nálam. Magának most nem kérdésekre van szüksége, hanem csendre.
— Ezt nem fogadhatom el — mondtam, mert tényleg zavarba jöttem.
— Dehogynem. Nem örökre szól. Csak kap egy kis levegőt.
— Miért segít nekem?
Keserűen elmosolyodott.
— Mert annak idején nekem senki sem nyújtotta ki a kezét. És pontosan tudom, milyen éjjel, esőben, bőrönddel állni az utcán. A cím rajta van a kulcstartón.
Elvettem a kulcsokat. Ez az idegen, kórházszagú, végletekig kimerült férfi emberségesebbnek bizonyult, mint a saját férjem.
A lakás kicsi volt, kétszobás, mégis barátságos. Szárított menta és régi könyvek illata töltötte be. A bőröndöt letettem az előszobában, bementem a konyhába, leültem az asztalhoz, és talán egy teljes órán át mozdulatlanul ültem ott. Csak a virágmintás tapétát néztem. Végül engedtem magamnak egy pohár vizet a csapból, és megittam.
A telefonom közben megállás nélkül rezgett. András. Katalin. Ismeretlen számok. Először csak lenémítottam. Aztán teljesen kikapcsoltam.
Aznap éjjel a csenddel álmodtam.
Reggel szürke, tompa fényre ébredtem. Egy idegen kanapén feküdtem, pléddel betakarva. A kifakult napraforgós függönyökön át halvány világosság szűrődött be. Odakint autók zúgtak, valahol kutya ugatott. Ment tovább a hétköznapi élet. Én pedig csaknem tizennégy órát aludtam. A testem, amely nyolc éve folyamatos készenlétben élt, végre kiengedte a levegőt.
Felkeltem, megmosakodtam, feltettem a vízforralót. A polcon talált üvegből mentát főztem. Az ablak mellé ültem, és a járókelőket figyeltem. Siettek, szatyrokat cipeltek, szerettek, veszekedtek, élték a saját életüket. Én meg csak ültem, és lélegeztem.
A telefonomat csak a harmadik napon kapcsoltam vissza.
Kétszáz nem fogadott hívás. SMS-ek, hangüzenetek, üzenetek mindenfelől. Nem hallgattam meg őket. Inkább kinyitottam a laptopomat, beléptem a felhőbe, és megkerestem azt a mappát, amelyet egy évvel korábban hoztam létre. A neve ez volt: „B terv”. Benne ott volt a válókereset tervezete, a jelzáloghitel befizetéseiről készült bizonylatok másolatai, banki igazolások és hangfelvételek.
Igen. Egy éve készültem erre.
Elviseltem Mária fejfájásait, a sunyi megjegyzéseit, Katalin árulkodásait, András újabb és újabb árulásait — pontosan azért, hogy végül ő maga dobjon ki engem abból a lakásból. Ha egyszerűen magamtól megyek el, komoly indok nélkül, a törvény előtt könnyen rám foghatta volna, hogy elhagytam a családot. Az anyja pedig mindenkinek azt mesélte volna, hogy magára hagytam egy beteg embert. Így viszont volt bizonyítékom: hangfelvétel arról, ahogy a férjem tanúk előtt, éjszaka az utcára parancsol.
A tabletták, amelyeket Katalin megtalált? Semmi veszélyes nem volt bennük. D-vitamin és kalcium. Nem kockáztathattam egy gyereket ebben a pokolban. Régóta tudtam, hogy nem szülök olyan férfinak, aki még saját magát sem képes megvédeni.
Végig a megfelelő pillanatra vártam. Azt hittem, majd újév után történik meg. De az élet közbeszólt. És ez így volt a legjobb. Minél előbb, annál jobb.
Közben a régi lakásunkban külön kis színjáték bontakozott ki. Ezt később, üzenetfoszlányokból és egyetlen beszélgetésből tudtam meg, amelyet a volt szomszédasszonyommal folytattam.
Az első napon András diadalittas volt. Megbüntette a makacs feleségét. Biztosra vette, hogy térden csúszva könyörgök majd, hogy visszamehessek. Mária örömében pizzát rendelt, és hajnali háromig nézte a Szulejmánt. Katalin megette a maradékot, közben pedig már arról ábrándozott, hogyan költözik be a felszabaduló hálószobába.
A második napon kihűlt a lakás. András nem tudta, hogyan kell a gázkazánt a megfelelő fokozatra állítani. A mosatlan edények egyre magasabb halomban álltak a mosogatóban, mert kiderült, hogy nyolc év alatt rajtam kívül senki sem mosogatott. Mária megpróbált parancsolgatni Katalinnak, de Katalin dührohamot kapott, és közölte, hogy ő nem cseléd. András a tévé távirányítóját kereste. Hiába. Indulás előtt szerviz üzemmódba állítottam a készüléket, és megváltoztattam a jelszót. A képernyőn csak ennyi világított: „Adja meg a kódot.” Kipróbálta az összes születési dátumot. Egyik sem működött.
A kód ez volt: „Viszlát”.
A harmadik napon értesítés érkezett a hiteltörlesztés késedelméről. András megszokta, hogy a pénzt az én számlámról vonják le. Még a banki adatokat sem ismerte. Felhívott, de a telefonom nem volt elérhető. Ekkor feltörte a régi laptopomat, amelyet a hálószobában hagytam. Megnyitotta a dokumentumok mappáját.
És ott meglátta a fájlokat.
Válási kérelem. Vagyonmegosztási kereset. Igazolás a jelzáloghitel törlesztőrészleteinek befizetéséről.