— Eszter, hát megsüketültél? Harmadszor mondom: tedd fel a vízforralót, és szeleteld fel azt a sült húst, amit Júlia hozott!
Anyósom, Mária Szergejevna hangja már akkor végigvágott a lakáson, amikor még csak elfordítottam a kulcsot a zárban.
Benyomtam az ajtót, és a küszöbön megtorpantam. Arra sem maradt erőm, hogy lerúgjam a sportcipőmet. Tizenkét órát húztam le az intenzíven, egyetlen műszak alatt két újraélesztés, a védőruha alatt patakokban folyt rólam az izzadság, a lábam pedig úgy zúgott, mintha ólomból öntötték volna.
A halántékom lüktetett, odabent pedig akkora zsivaj fogadott, mintha csúcsidőben egy pályaudvar közepére csöppentem volna.
— Jó estét, Mária Szergejevna — préseltem ki magamból, miközben éreztem, ahogy valami nehéz, forró düh lassan felforr bennem. — Huszonnégy órás szolgálat után jövök. Leülni sem volt időm. A húst majd felszeleteli az, akinek még nem szakad le a keze. Mondjuk a fia, Gábor, vagy a felesége, Júlia.
A lakásra olyan csend zuhant, mintha mindenki egyszerre felejtett volna el levegőt venni.
Az anyósom a kötőtűket továbbra is a kezében szorongatta, de lassan rám emelte a tekintetét. Az arcán őszinte értetlenség ült, mintha valami egészen elképzelhetetlen dolgot mondtam volna. A kanapén Gábor, a sógorom terpeszkedett egy doboz sörrel, mellette Júlia fontoskodva lapozgatott egy magazint, miközben a gyerekeik visítozva ugráltak az új díszpárnáimon.
A férjem, Balázs, ugyanott ült, és bűntudatosan kapkodta a szemét az anyja és köztem.
— Eszterkém, miért viselkedsz úgy, mintha idegenek lennénk? — szólalt meg Júlia mézesmázos hangon, anélkül hogy egyáltalán felém fordult volna. — Vendégségbe jöttünk, hiányoztatok. Balázs azt mondta, vacsorára pont hazaérsz. És ha már itt tartunk, mi bizony éhesek vagyunk.
— Én nem „vacsorára értem haza” — vágtam rá, és bementem a konyhába, a táskámat pedig ledobtam az egyik székre. — Azért jöttem haza, hogy összeessek a fáradtságtól. Balázs, világosan megmondtam, hogy ma használhatatlan leszek. Akkor mégis miért van itt megint ez a hadjárat?
Balázs kapkodva felállt, utánam sietett, és megpróbálta behúzni maga mögött a konyhaajtót, de Mária Szergejevna máris ott termett. Méltóságteljes sértettséggel úszott be utánunk, mintha legalábbis őt érte volna a világ legnagyobb megaláztatása.
— Hadjárat? — szorította össze a száját az anyósom, olyan vékony vonallá, hogy alig látszott. — A saját családodat nevezed így? Az én fiam sem dolgozik kevesebbet nálad, mégis volt benne annyi tisztesség, hogy fogadja a vendégeket. Te meg… te mindig is önző voltál, Eszter. Csak a saját kényelmed számít.
— Az én kényelmem? — felnevettem, de a hang inkább hasonlított rekedt köhögésre, mint nevetésre. — Mária Szergejevna, tavaly a születésnapomon egyedül ültem itthon, egy cukrászdai muffinba szúrt egyetlen gyertyával, mert maguk mind elmentek a telekre „szalonnát sütni”, és valahogy elfelejtettek meghívni. Balázs pedig azt mondta, kellemetlen neki maga előtt, hogy én ünnepnapon is dolgozom.
— Jaj, minek kell a régi dolgokat előszedni? — morogta Balázs, és lesütötte a szemét. — Eszter, komolyan, csak tedd fel azt a teát. Ne hozz szégyenbe a bátyám előtt. Anyának igaza van, család vagyunk. Ülünk egy órát, aztán mennek is.
— Tea nem lesz — fordultam szembe vele, és egyenesen a szemébe néztem. — Vagy most azonnal távoznak, vagy mindannyian mentek, és holnap lecseréltetem a zárat. Nem vagyok többé az ingyen cselédetek. Állni is alig bírok, nemhogy a maguk húsát szeletelgessem.
Mária Szergejevna feljajdult, és a mellkasára szorította a kezét.
A nappali felől Gábor elégedetlen, nyers hangja hallatszott:
— Mi ez a rikácsolás? — kérdezte durván. — Eszter, miért támadsz így anyára? Ő jó szívvel jött hozzátok, nézd meg, még zoknit is köt Balázsnak. Olyan nagy dolog megteríteni? Nő vagy, tudnod kellene, mi a rend egy házban.
— A rend, Gábor, ott kezdődik, hogy a hívatlan vendégek nem követelnek kiszolgálást attól, aki tizenkét órán át életeket mentett — feleltem hidegen. — Kifelé a lakásomból. Mindannyian.
— A te lakásodból? — vörösödött el Mária Szergejevna. — Amikor férjhez mentél, pontosan tudtad, hogy Balázsnak nagy családja van! Ez az otthon az övé is!
Ebben a pillanatban valami élesen félbeszakította a vitát.