— Mit tegyünk most? — kérdezte valaki halkan.
Balázs szaggatottan fújta ki a levegőt. A mellkasát nyomasztó, rossz előérzet szorította össze.
— Egyetlen lehetőségünk maradt — mondta végül. — El kell mennünk Annához.
Erzsébet erre úgy kapta fel a fejét, mintha megütötték volna.
— Soha! Én nem fogok könyörögni annak a…
— Vagy most azonnal beülünk a kocsiba, és felkeressük — vágott közbe Balázs feszült, kemény hangon —, vagy holnap összepakolsz, és az elegáns lakásodból átköltözöl egy külvárosi, bérelt egyszobásba. Te döntesz.
A vállalatcsoport székháza már kívülről is tekintélyt parancsoló volt. Az óriási épület mintha rájuk nehezedett volna: fényesre csiszolt gránitpadló, üvegfalakon át beáradó hideg fény, hangtalanul suhanó liftek és olyan rend, amelyben az ember ösztönösen kisebbnek érezte magát.
Erzsébet bizonytalan léptekkel haladt végig a hosszú folyosón. Dóra szinte a falhoz simult, riadtan pillantgatott körbe, láthatóan kényelmetlenül érezte magát ebben a környezetben.
A titkárnő egy tágas irodába vezette őket.
A sötét fából készült íróasztal mögött Anna ült. Haját gondosan feltűzte, világos, szigorú szabású kosztümöt viselt. Nyoma sem volt rajta annak a régi, csendes engedelmességnek, amelyhez hozzászoktak.
— Foglaljanak helyet — mondta egyenletes hangon, és félretette a tabletet.
Balázs szárazon megköszörülte a torkát.
— Szervusz, Anna. Beszélnünk kell.
— Jó napot — felelte Anna, ujjait összekulcsolva maga előtt. — Kerüljük a fölösleges köröket. Láttam a kimutatásaikat. A cég süllyed.
Erzsébet megpróbált kedvesen mosolyogni, de az arca merev maradt, a mosoly erőltetettnek hatott.
— Annácskám… Hiszen mi nem vagyunk idegenek egymásnak. Tegnap csak elszabadultak az indulatok. Félreértés volt az egész.
Anna lassan emelte rá a tekintetét.
— Félreértés? Minden este részletesen elmesélte a telefonban az ismerőseinek, mennyire semmirekellő vagyok. Újra kellett készítenem a vacsorát, mert önnek nem tetszett a mártás színe.
Aztán Dóra felé fordult.
— Maga pedig megtiltotta a házvezetőnőnek, hogy az én ruháimat együtt mossa a bátyja holmijával. Undorodott tőlem.
Dóra lehajtotta a fejét, és a cipője orrát bámulta.
— Anna — hajolt előre Balázs. — A vállalat szétesik. Emberek maradnak munka nélkül. Kérlek, segíts, hogy valahogy kimásszunk ebből.
Anna kissé hátrébb húzódott az asztaltól.
— Rendben. Megmentem az üzletet.
Erzsébet hangosan kifújta a levegőt, és a mellkasára szorította a kezét.
— Hála az égnek! Én mindig tudtam, hogy értelmes lány vagy.
— De feltételeim vannak — szakította félbe Anna. — A holding teljes egészében felvásárolja a cégüket. A tulajdonrészek száz százalékát átadják.
Rövid szünetet tartott, hogy minden szó leülepedjen.
— Cserébe rendezem az adósságaikat. A lakásaikat és az autóikat megtarthatják. De az üzlet többé nem lesz az önöké.
— Odaadni egy élet munkáját?! — pattant fel félig Erzsébet a kemény széken. — A néhai férjem, az alapító építette fel ezt a vállalkozást!
— Az előző vezetés romokban hagyta rám — válaszolta Anna hűvösen. — Én hoztam vissza a szakadék széléről. Most azt veszem át, aminek már három évvel ezelőtt is az enyémnek kellett volna lennie.
Balázs a volt felesége kezét nézte. Az ujján már nem volt jegygyűrű.
— És velem mi lesz? — kérdezte halkan.
— Maradsz vezérigazgató — felelte Anna nyugodtan. — Alkalmazottként. Fix fizetésért. Beszámolási kötelezettséggel az igazgatótanács felé.
Erzsébet zihálni kezdett.
— Ezt nem engedem! Te csak bosszút akarsz állni rajtunk!
Anna arca rezzenéstelen maradt.
— Van választásuk. Most felállhatnak és elmehetnek. Egy hónap múlva pedig a végrehajtók viszik el a vagyonukat.
Az anyósa megdermedt. A fiára nézett, támogatást keresve. Balázs azonban elfordította a tekintetét. Pontosan értette, hogy nincs más út.
Erzsébet lassan az asztal szélébe kapaszkodott, majd lecsúszott a puha szőnyegre, egyenesen térdre.
— Anya, ne! — sikkantotta Dóra.
— Bocsáss meg — suttogta Erzsébet a padlót nézve. — Hibáztam.
Anna fáradt közönnyel figyelte.
— Álljon fel. Nincs szükségem színpadias jelenetekre. Üzleti ügyeket intézek, nem családi drámákat.
Balázs odalépett az anyjához, és határozottan visszaültette a székre.
— Aláírom a papírokat — mondta tompán. — Küldd az ügyvédet.
— Megegyeztünk — bólintott Anna tárgyilagosan.
Súlyos csend ereszkedett az irodára. Dóra halkan szipogott.
— Kérdezhetek valamit? — Balázs az asztal mellett maradt állva.
Anna alig észrevehetően jelezte, hogy hallgatja.