Almás pitét készítettem neki, csak úgy, minden különösebb ok nélkül, pusztán mert jólesett. Ő pedig erre nem nagy szavakkal felelt: csendben elintézte, hogy végre rendbe hozzák a fürdőszobámat, ahol három éve csöpögött az a makacs csap, amivel addig egyetlen hívott szerelő sem boldogult igazán.
Végül összeköltöztünk. És lassan kiderült, hogy a kemény, katonás külső mögött olyan férfi él, aki természetesnek veszi, hogy a nehezebb mindennapi gondokat leveszi a másik válláról. Nem hencegett vele, nem várta érte a hálálkodást, egyszerűen megoldotta, amit meg kellett.
Két esztendő telt el így. Az élet a maga nyugodt medrében haladt, mígnem egyszer arra jutottunk: nekünk bizony nagyon hiányzik egy kis nyaraló. Olyan szerény házról álmodoztunk, amelyhez tartozik egy darabka kert is, nincs messze az erdőtől, és nyáron el lehet benne bújni a világ elől. Aztán rátaláltunk arra, ami első pillantásra tökéletesnek tűnt: masszív faház, almafák a kertben, nem messze pedig egy tó.
Ekkor következtek a vásárlással járó ügyek. Gábor eladta a régi garázsát, és a félretett pénzéből is komoly összeget tett hozzá. Én szintén beleraktam a saját megtakarításomat. Csakhogy az arány nagyjából nyolcvan-húsz volt az ő javára.
Őszintén szólva bennem még mindig ott kuporgott az a régi, női félelem, amelyet a korábbi évek keserű tapasztalatai neveltek belém. Arra gondoltam: na, most majd előbújik belőle az a bizonyos „családfő”, akiről annak idején az apróhirdetésben írt.
Hiszen a ház szinte teljes egészében az ő pénzéből lesz megvéve. Biztosan a saját nevére íratja, vagy talán az első házasságából született fiára. Magamban már előre beletörődtem, hogy én ezen a helyen legfeljebb vendég leszek. Úgy döntöttem, nem csapok jelenetet egy ingatlan miatt. Végül is egy kapcsolat többet ér ennél.
Az adásvétel intézését ő vállalta magára. Amikor eljött a nap, hogy átvegyük a papírokat a hivatalban, együtt mentünk. Gábor megkapta a vastag borítékot, beültünk az autóba, ő előhúzta belőle a tulajdoni lapot, és felém nyújtotta.
– Nézd át, minden adat stimmel-e – mondta, miközben beindította a motort.
Széthajtottam a papírt. Végigfutottam a sorokon: helyrajzi szám, terület, cím… Aztán a tekintetem hirtelen megakadt annál a rubrikánál, hogy „Tulajdonos”.