– Arra, hogy hozz nekem egy adag forró húslevest meg egy pár otthoni papucsot. Te pedig azt felelted, hogy Lillával nincs időtök, mert el kell mennetek ruhát választani neki a barátnője esküvőjére.
Mária egy pillanatra elhallgatott. A tekintete ide-oda rebbent, mintha hirtelen nem találna kapaszkodót, de csakhamar előkotort magából egy újabb magyarázatot.
– Ugyan már, neked ott voltak az orvosok, meg kaptál kórházi kosztot is! Az a ruha viszont akciós volt, le kellett csapni rá, mielőtt elviszik! Ez egyáltalán nem ugyanaz! Most a húgod egész élete megy tönkre!
Ebben a pillanatban Eszter asztalon fekvő telefonja élesen felcsörrent, és a hang szinte kettéhasította a lakás feszült csendjét. Eszter ösztönösen a kijelzőre pillantott. Ismeretlen vezetékes szám volt, másik körzetszámmal. Hétvégén általában nem vette fel az ilyen hívásokat, most mégis valami azt súgta neki, hogy válaszolnia kell.
– Tessék? – szólt bele, és közben kihangosította a készüléket.
– Jó napot kívánok – szólalt meg a hangszóróból egy rideg, fémesen csengő férfihang, olyan tónusban, amelyet nyilvánvalóan arra edzettek, hogy azonnal félelmet keltsen. – Eszterrel beszélek? A követeléskezelési osztálytól hívjuk. Az ön húga, Lilla, nem teljesíti a hitelszerződésében vállalt fizetési kötelezettségeit. A szerződés megkötésekor önt jelölte meg sürgősségi kapcsolattartóként. Kérem, adja át neki, hogy amennyiben a tartozás szerdáig nem kerül rendezésre, munkatársaink kiszállnak a bejelentett lakcímére, továbbá felvesszük a kapcsolatot a munkaadójával is.
Eszter lassan Lillára emelte a szemét. A húga abbahagyta a sírást, a szék támlájába préselődött, és olyan sápadt lett, mint a fal.
– Értem – válaszolta Eszter higgadtan a telefonba. – Ugyanakkor hivatalosan tájékoztatom önöket, hogy én nem vagyok kezes ennél a hitelnél, semmilyen dokumentumot nem írtam alá, és a húgom pénzügyi kötelezettségeiért nem tartozom felelősséggel. Kérem, töröljék a telefonszámomat az adatbázisukból. Ellenkező esetben panaszt teszek a megfelelő hatóságoknál kéretlen hívások és zaklatás miatt. A húgom itt van mellettem, átadom neki az üzenetet. Viszonthallásra.
Letette a telefont, majd félretolta az asztalon. A pillantás, amellyel az anyjára és a húgára nézett, ólomsúlyúvá vált.
– Kapcsolattartó személy? – kérdezte csendesen. – Tehát nem elég, hogy telepakoltad magad adósságokkal, még az én privát telefonszámomat is odaadtad a behajtóknak az engedélyem nélkül? Engem akartál pajzsnak használni, hogy engem hívogassanak ezek az erőszakos alakok?
– Eszti, én nem gondoltam, hogy idáig fajul! – hadarta Lilla, miközben kétségbeesetten tördelte az ujjait. – Csak volt egy rubrika a papíron, ahová be kellett írni egy rokon számát, hogy jóváhagyják a kérelmet. A tiédet adtam meg, mert te komoly ember vagy, vállalkozásod van, gondoltam, ha látják, hamarabb megadják a hitelt. Nem akartam én semmi rosszat!
– És erről végig hallgattál. Tudtad, hogy egyszer majd elkezdenek csörögni a telefonok, és hallgattál. Aztán ideállítottál pénzt követelni, mintha én tartoznék neked valamivel – Eszter lassan megrázta a fejét. Olyan üresség áradt szét benne, amely már nem is fájt. Azok a családi kötelékek, amelyekre az anyja kétségbeesetten próbált kötélként rántani, abban a percben végleg elszakadtak.
– Eszterkém, kislányom – váltott hirtelen hangnemet Mária. Közelebb lépett, és megpróbálta átölelni az idősebb lányát; a hangja egyszerre lett mézes és könyörgő. – Hibázott a gyerek, butaságból, hát kivel nem fordult még elő? Segítsd ki most az egyszer, utoljára. Visszaad neked mindent, az utolsó forintig. Gábor majd elhelyezkedik, én is besegítek a nyugdíjamból, ahogy tudok. Egy család vagyunk, egy vérből valók. Könyörülj már a húgodon.
Eszter óvatosan, de határozott mozdulattal kibontakozott az anyja karjaiból. Az évek alatt felgyűlt kimerültség most hideg, tiszta felismeréssé sűrűsödött benne. Nem maradt benne bűntudat. Nem félt többé attól sem, hogy rossz lánynak tartják majd. Csak azt látta világosan, hogy ha most enged, ennek soha nem lesz vége. Az első autót követi majd a második, ezt a tartozást egy újabb, azt meg egy még nagyobb. Addig fognak rajta élősködni, amíg csak levegőt vesz.
– Nem, anya. A döntésem végleges – mondta Eszter egyenletes, szinte szenvtelen hangon. – Nem adok pénzt. Menjetek haza. Lillának holnap korán kell kelnie, hogy elérje a buszt, ha már a kártyáit letiltották. Gábornak pedig ideje lenne álláshirdetéseket böngésznie.
Mária arca egyetlen pillanat alatt eltorzult a dühtől. A könyörgő lágyság úgy párolgott el belőle, mintha soha nem is létezett volna.
– Te aljas kis dög! – visította, és a szavai közben szinte fröcsögött a nyála. – Fulladj meg a millióidban! Ilyen természettel öregkorodban még egy pohár vizet sem ad majd neked senki! Felejtsd el a számunkat, hallod? Nekem nincs többé idősebb lányom. Meghaltál a számunkra! Gyere, Lilla, nem alázkodunk tovább ez előtt a smucig nő előtt!
Lilla szipogva, elmaszatolt sminkkel kapta fel a kis táskáját, és kisietett az előszobába. Mária nehéz léptekkel csörtetett utána, dühösen rángatva magára a csizmáját. A bejárati ajtó végül éles csattanással vágódott be mögöttük.