– Nyisd már ki, tudjuk, hogy itthon vagy!
Az anyja hangja olyan élesen és parancsolóan hasított be a lépcsőházból, hogy Eszter kezében megremegett a csésze. A forró kávé majdnem kilöttyent a makulátlanul fehér konyhapultra. Szombat kora reggel volt, a hétnek az az egyetlen nyugodt sávja, amikor nem kellett rohannia, nem kellett a céges leveleket néznie, és végre élvezhette azt a csendet, amelyet a nehezen megteremtett, otthonos lakása adott neki.
Letette a csészét, megigazította a köntöse övét, majd kelletlenül elindult az előszoba felé. A kukucskálón át meglátta Mária ingerültségtől eltorzult arcát, mögötte pedig ott toporgott a húga, Lilla. A fiatalabb lány szeme vörös volt a sírástól, a szempillaspirál sötét, elmaszatolt foltokban ült meg az alsó szemhéja alatt. A kezében egy drága bőr clutchot gyűrögetett idegesen.
Kattant a zár. Amint az ajtó kitárult, a két rokon köszönés nélkül szinte bezúdult a lakásba. Velük együtt beáramlott a nehéz, édeskés virágparfüm és az utcáról hozott nyirkos hideg szaga is.
– Végre! – fújtatott Mária, miközben a vizes csizmáját egyenesen a drága parkettán kezdte lerángatni, tudomást sem véve a küszöbnél gondosan odakészített szőnyegről. – Legalább tízszer hívtunk! Miért nem veszed fel a telefont? Nagy baj van, Eszter. Igazi szerencsétlenség.
Eszter szó nélkül becsukta mögöttük az ajtót. Közben figyelte, ahogy Lilla a vékony kasmírkabátját sem veszi le, hanem egyenesen bevonul a konyhába, és nehézkesen lerogy az egyik székre. A levegő egy pillanat alatt fojtogatóvá és feszülté vált. Eszter tapasztalatból tudta, hogy amikor a családja „bajról” beszél, annak rendszerint nagyon is pontos pénzben mérhető ára van.
– Hétvégén némára teszem a telefonomat, anya, ezt tudod – felelte nyugodt hangon, miközben utánuk ment. – Rengeteget dolgozom, és legalább egyetlen nap szeretnék rendesen aludni. Mi történt? Kávét vagy teát kértek?
– Ugyan, miféle kávét! – csapta össze a kezét Mária, aztán leült a kisebbik lánya mellé, és vigasztalón simogatni kezdte a vállát. – A végrehajtók keresik a mi Lillácskánkat. Zárolták a számláit, lefoglalták a fizetési kártyáját. El tudod képzelni? Tegnap a boltban nem tudott fizetni! Szégyen volt az egész üzlet előtt. A pénztáros úgy nézett rá, mintha valami bűnöző lenne. Szegény gyerek egész éjjel zokogott, nyugtatót kellett bevennie.
Eszter nekidőlt a konyhabútornak, és összefonta a karját a mellkasa előtt. Belül már érezte azt a régi, jól ismert bosszúságot, amely fáradtsággal keveredve lassan szétterjedt benne. Lilla hat évvel volt fiatalabb nála, és gyerekkoruk óta úgy kezelték otthon, mint „különleges, érzékeny kislányt”, akit mindig óvni és segíteni kell. Ennek a segítségnek a terhe valamiért újra meg újra Eszter vállára került.
– És pontosan mi miatt foglalták le a számláit? – kérdezte a nő egyenletes hangon, miközben a húga elkenődött sminkjét nézte. – Adót nem fizettél? Vagy összegyűltek a gyorshajtási bírságok?
Lilla szipogott, elővett a táskájából egy papír zsebkendőt, és óvatosan megtörölte a szemét.
– Hitel miatt van, Eszter – motyogta, anélkül hogy felnézett volna. – Fél éve abbahagytam a törlesztést. Azt hittem, a bank majd elfelejti, vagy adnak valami haladékot. De kiderült, hogy rögtön bíróságra vitték az ügyet. Az idézéseket nem láttam, mert anya címére mentek, oda vagyok bejelentve, ő meg ritkán nézi a postaládát. Így aztán a tárgyalás nélkülem lezajlott. Tegnap pedig jött az üzenet a banktól, hogy minden pénzt levontak a tartozásra, és a kártyáimon mínusz van.
Eszter mély levegőt vett. Harminckét évesen egy kisebb vállalkozást vezetett, amely cégek könyvelési és pénzügyi ügyeivel foglalkozott. Pontosan ismerte a behajtási folyamatokat, és azt is tudta, hogy a bankok semmit sem szoktak „elfelejteni”.
– Milyen hitelről beszélünk? – kérdezte szárazon. – Mire vetted fel a pénzt? És mekkora összegről van szó?
Lilla az anyjára pillantott, mintha tőle várna védelmet. Mária erre kihúzta magát, előretolta az állát, és magához ragadta a szót.
– Hát felvett, na és? Fiatalok, élniük kell valamiből! Neki és Gábornak is kellett valahogy boldogulniuk. Vettek egy jó autót, egy crossovert. Gábor azt mondta, majd üzleti kategóriában taxizik vele, és dőlni fog a pénz a családba. Aztán tönkrement benne a motor, a javítás meg vagyonokba került. Ráadásul elutaztak pihenni melegebb vidékre, hát friss házasok, szükségük van élményekre. Később mikrohiteleket kellett felvenniük, hogy az első kölcsönt betömjék. Így rakódott minden egymásra, mint egy hógolyó, ami egyre csak nő.
– Az összeget mondd, anya. Mennyi a teljes tartozás? – ismételte Eszter, most már acélosabb hangon.
Lilla összegörnyedt a széken.
– Egymillió-kétszázezer forint – suttogta. – Erre jönnek még a késedelmi kamatok, a bírságok és a végrehajtói költségek.