– Ma éjszakás vagyok – vetette oda Gábor, miközben alig érintette ajkával az arcomat.
Még a cipőjét sem húzta le. Megállt az előszobában, mintha saját magának állított volna szobrot, és teljes odaadással merült bele a telefonja mélyébe. Én csupán a feje búbját láttam, meg azt az ismerős arckifejezést, amelyet akkor vett fel, amikor állítólag épp a világot mentette meg valami digitális világvégétől.
– Már megint a szervereket óvod a túlmelegedéstől? – léptem ki hozzá a folyosóra, a kezemet törölgetve. – Úgy volt, hogy ma megbeszéljük a tenger mellé költözést. Megígérted, hogy megnézed a lehetőségeket.
– Anna, kérlek, ne kezdd el – emelte rám a tekintetét egyetlen pillanatra, aztán már vissza is bújt a kijelző mögé. – Kell a pénz. Havi harmincezer forint az éjszakai ügyeletekért nem hever csak úgy az utcán.
Néztem, ahogy a háta lassan eltűnik előlem, és közben arra gondoltam, hogy a férjem tulajdonképpen zseniális alkimista. Az elmúlt hét hónapban pontosan kétszáztizenkét éjszakát töltött „ügyeletben”. Csakhogy a családi kasszánkban ettől nemhogy több arany nem termett, hanem a meglévő pénz is rejtélyes módon párolgott el.
Én három munkahelyen dolgoztam egyszerre, négy cég könyvelését vittem, és néha már arra sem emlékeztem, milyen érzés napfényt látni. Az első lakáshitel-befizetésre félretett ötszázezer forintomat Gábor „befektette” valami elképesztően ígéretes mesterségesintelligencia-tanfolyamba. A végeredmény alapján ezek a neurális hálók egyetlen dolgot sajátítottak el tökéletesen: hogyan kell lenullázni a számláimat.
Két óra telt el, de az álom messze elkerült. A gondolatok úgy zümmögtek a fejemben, mint egy makacs légy. Ekkor vettem észre a táblagépet, amelyet Gábor sietségében bekapcsolva hagyott a dohányzóasztalon. A képernyőn a helymeghatározó fül világított; három éve kapcsoltuk be, amikor rettegtem attól, hogy gombaszedés közben eltévedek az erdőben.
Felemeltem a készüléket, és az ujjaim egy pillanatra mozdulatlanná dermedtek a kijelző fölött. A kék pont, amely a mi „munkahősünket” jelölte, egyáltalán nem ott villogott, ahol lennie kellett volna.