— Már megint ez van rajtad? Az a szürke, semmilyen rongy? Harmadik éve, Nóra. Harmadik. Szoktál te egyáltalán tükörbe nézni, vagy végleg lemondtál arról, hogy nőnek lásd magad? — Mária két ujjal megemelte az otthoni ruhám szélét, úgy, mintha valami koszos papírdarabhoz érne egy pályaudvari büfében.
A kezemben ott volt a vízforraló, az asztalon gőzölgött a leves. A konyhát betöltötte a sült húspogácsa, a kapor és a meggybefőtt illata. Szombat volt, Debrecen, a nagymamámtól örökölt kétszobás lakás, és a jelenet a megszokott koreográfia szerint zajlott: anyósom az ablak melletti széken, mint valami trónon, a férjem pedig azzal az arckifejezéssel, mintha egy világrengető gondolattól szakítanánk el — pedig csak kanalazott.
— Mária — szólaltam meg halkan —, kérem, engedje el a ruhámat.
— Hallod, Gábor? Már vissza is beszél. Pedig én csak jót akarok. Nézz rá. Se frizura, se ragyogás, se tekintet. Negyvenévesen egy nőnek nőnek kell kinéznie, nem egy éjszakai műszakból beeső pénztárosnak.
— Pont onnan estem be — feleltem nyugodtan. — Tegnap fél egykor értem haza. Reggel hétkor pedig már itt főztem a fiának.
Gábor kelletlenül felnézett a tányérból.
— Ne kezdd már, jó? Legalább ebéd közben ne.
— Ez nálad a nyugodt ebéd? — kérdeztem vissza, és magam is meglepődtem, milyen higgadt a hangom. — Az édesanyád turkál a ruhámban, te pedig azt mondod, ne szóljak semmit?
— Jaj, miért kapod fel rögtön a vizet? — sóhajtott Mária. — Veled nem lehet normálisan beszélni. Egyetlen megjegyzés, és mártírdráma lesz belőle. Ezért is hanyagoltad el magad. Se gyerek, se rendes otthon, se nőies kisugárzás. Olyan vagy, mintha félkész maradtál volna.
Valami régóta ismerős érzés mocorgott bennem. Nem sértettség volt. Inkább tompa fáradtság. Az a fajta, amikor az ember már vitatkozni sem akar, csak csendet.
— Gábor — néztem rá —, mondd meg anyádnak egy dolgot. Ki fizeti ebben a lakásban a rezsit?
Elfintorodott.
— Már megint ugyanaz a lemez?
— Nem lemez. Tények. Ki utalja a közös költséget, az internetet, a bevásárlást, és a gyomorpanaszaidra felírt gyógyszereket, miután egy hétig füstölt húst ettél sörrel?
— Most komolyan, anyám előtt csinálsz jelenetet?
— Zavar, hogy az igazság az édesanyád füle hallatára hangzik el? Nekem tizenöt éve nem volt zavaró, hogy minden szombaton ellenőrzést tart. Végighúzza az ujját a polcokon, megszámolja a kanalakat, benéz a fazekakba, majd közli, hogy nem megfelelő az arcom, a hangom, az életem.
Mária hátradőlt, és elégedetten hümmögött.
— Azért jövök, mert a fiamnak család jár, nem albérleti hangulat. Nálad mindig minden félkész. Ragad a padló, ósdiak a függönyök, te magad meg úgy festesz, mint aki egy rendelőből jött. Régen legalább kifestetted a szemed. Most? Rátepszel a fiam nyakára, és azt hiszed, mert a lakás a nagymamádé volt, bármit megtehetsz.
— A fiam — ismételtem halkan. — Rendben. Akkor még egy kérdés: az elmúlt fél évben a fia egyszer is bevásárolt egy teljes hétre?
Gábor letette a kanalat.
— Mit akarsz elérni? Hogy elszámoljak anyám előtt?
— Azt szeretném, ha egyszer kimondanád az igazat.
— Az igazság az — vágott közbe Mária —, hogy unalmas lettél, nehéz természetű és állandóan elégedetlen. Egy férfi hazaér, és egy mogorva, szürke asszony fogadja. Ki bírja ezt? A nő dolga, hogy örömet vigyen az otthonba.
Gábor megtörölte a száját, majd rám nézett. A tekintete hideg volt, a mosolya pedig sértő.
— Anyának igaza van. Láttad mostanában magad? Kiüresedtél. Se melegség, se könnyedség. Olyan vagy, mint egy idegen. Veled beszélgetni olyan, mintha jelentést hallgatnék.
Lassan az asztalra tettem a vízforralót.
— Kiüresedtem?
— Igen. Régen volt benned élet. Most semmi nőies nincs benned. Hazajössz, és csak a számlákról, a munkáról, a pénzről beszélsz. Egy férfi nem könyvelőt akar, hanem feleséget, akihez jó hazamenni.
— Tehát az a „rendes” feleség, aki két állásban dolgozik, viszi a háztartást, eltűri az anyósát, és este még csipkekötényben lebeg a lakásban?
— Ne ferdítsd el.
— Nem én ferdítek. Tizenöt éve hallgatom, hogy nem vagyok elég nő. Csak arról feledkeztek meg, hogy mindezt az én lakásomban adják elő.
Mária élesen tette le a csészét.
— Ne beszélj így előttem. Idősebb vagyok nálad.
— Az életkor felhatalmaz a sértegetésre?
— Feljogosít arra, hogy lássam: tönkretetted a fiam életét. Másoknál ilyenkor már iskolába járnak az unokák. Nálatok csend van. A fiam komor, az otthonotokban nincs melegség, a felesége pedig szürke egér. Persze hogy egy férfi előbb-utóbb kihűl.