— Itthon vagyok? — csattant fel Eszter. — Itthonról dolgozom! Attól még, hogy nem irodába járok, ugyanúgy munkám van. És nem haladok vele, mert egész nap főzök valakire, pakolok valaki után, vagy épp gyerekeket próbálok lekötni!
Gábor arcán átfutott a felismerés: túllőtt a célon.
— Jó, igazad van. Holnap leülök Júliával, és rendesen megbeszéljük. Szétosztjuk a teendőket.
— Tamással is beszélj.
— Vele is — bólintott kelletlenül.
A másnapi „megbeszélésből” azonban nem lett több udvarias szólamoknál. Elhangzott néhány mondat az összetartásról és arról, hogy mindenki segít majd, de konkrétumok nélkül az egész elpárolgott.
Este aztán történt valami, ami végleg betöltötte a poharat.
Eszter a vacsorához aprította a zöldségeket, amikor Gábor mellé lépett.
— Ja, majdnem elfelejtettem — kezdte könnyedén. — Holnaptól Júliáék gyerekei mennek suliba és oviba. Ideiglenesen beíratták őket a közelben. Reggel korábban kellene reggelit csinálni.
— Rendben — felelte Eszter röviden.
— És jó lenne csomagolni nekik ebédet is.
— Értem.
— Ja, és Júlia mondta, hogy alig maradt tiszta ruhájuk a gyerekeknek. Tudnál mosni?
Eszter megállt a kezében a késsel.
— Nem moshatna inkább ő?
— Nem ismeri a gépeteket.
— Megtanulhatja.
Gábor néhány másodpercig hallgatott, majd még hozzátette:
— Amúgy is, most többen vagyunk, értelemszerűen többet kell főzni.
Eszter lassan felé fordult.
— Ezt hogy érted?
— Hát… mostantól itt esznek mindannyian…
— És?
— Szóval… főznöd kellene Júliáékra is — bukott ki belőle, kissé parancsoló hangsúllyal, amit rögtön meg is bánt.
Eszter komótosan letette a kést a pultra. Olyan lassan fordult a férje felé, hogy Gábor gyomra összerándult. A tekintete hideg volt és elszánt.
— Mondd még egyszer — szólalt meg halkan.
— Mit?
— Hogy főznöm kell.
Gábor érezte, hogy rossz úton jár, de már nem tudta visszaszívni.
— Úgy értem… tekintve, hogy most hatan vagyunk…
— Főznöm kell — ismételte Eszter szárazon. — Értem.
Leoldotta magáról a kötényt, felakasztotta a helyére, majd szó nélkül kiment a konyhából.
— Eszter, hová mész? — szólt utána tanácstalanul Gábor.
— A hálóba.
— És a vacsora?
— A vacsora? Azt mondtad, én főzök. Majd főzök. Amikor én jónak látom.
Bezárta maga mögött az ajtót, leült az ágy szélére, és hagyta, hogy a keze enyhén remegjen. Nemcsak a düh rázta, hanem a kimerültség is. Két hét alatt észrevétlenül csúszott át a szerepe feleségből házvezetőnőbe. És úgy tűnt, ezt rajta kívül senki nem érzékeli problémának.
Hirtelen felállt, elővette a gardrób mélyéről a nagy bőröndöt, és módszeresen pakolni kezdte bele Gábor ruháit. Ing, nadrág, póló, alsónemű, zokni — mindent precízen összehajtogatva, ahogy mindig.
Amikor végzett, becsukta a bőröndöt, kivitte a nappaliba, ahol a többiek a televízió előtt ültek.
— Bocsánat, hogy megzavarom a műsort — mondta nyugodt hangon, és a szoba közepére állította a csomagot. — Szeretnék javasolni valamit.
Minden szem rá szegeződött.
— Összekészítettem Gábor legfontosabb holmiját. Úgy gondolom, mindenkinek kényelmesebb lenne, ha inkább átköltöznétek anyu nyaralójába. Nagy ház, tágas udvar, elfértek.
— Eszter, ez most komoly? — kérdezte meghökkenve Júlia.
— Teljes mértékben. Ott a gyerekek is szaladgálhatnak, és nem leszünk egymás nyakán.
— De hát mi már berendezkedtünk itt… — jegyezte meg Tamás.
— Ti igen. Én viszont nem. Két hét alatt világossá vált számomra, hogy nem bírom azt a szerepet, amit rám osztottatok.
— Miféle szerepről beszélsz? — értetlenkedett Tamás.
— Szakács, takarító, bébiszitter és mosónő egy személyben.
A nappalira súlyos csend telepedett.
— Eszter — szólalt meg óvatosan Júlia —, ha úgy érzed, kihasználtunk…
— Nem érzem. Tudom. Két hete egyedül viszem a háztartást: főzök, mosok, takarítok, a gyerekekre figyelek. Ma pedig még utasítást is kaptam, hogy ez természetes.
A tekintetek Gábor felé fordultak.
— Én nem utasítottam… — próbálkozott.
— De igen. Azt mondtad, főznöm kell a nővéred családjára is. Nem kérdeztél, nem egyeztettél. Kijelentetted.
— Nem így gondoltam…
— Akkor mondd el, hogyan. Hallgatunk.
Gábor nem talált szavakat.
— Látjátok? — folytatta Eszter. — Ezért javaslom a nyaralót. Ott átgondolhatjátok, hogyan szeretnétek együtt élni úgy, hogy a jogok mellé kötelességek is társuljanak. Ha lesz egy konkrét tervetek, visszajöhettek, és beszélhetünk róla.
— Ez túlzás — morogta Gábor. — Nem kell ennyire dramatizálni.
— Túlzás? Az, hogy nem akarok cseléd lenni a saját lakásomban?
— Senki nem tekint annak!
— Valóban? Ki főzött utoljára rajtam kívül?
Senki nem felelt.
— Ki mosogatott tegnap?
Ismét hallgatás.
— Ki mosta ki a gyerekek ruháit tegnapelőtt?
— Meg tudnánk csinálni — vágta rá Tamás.
— Meg, de nem teszitek. Én pedig megteszem, mert különben káosz lenne. Mindent helyettetek.
Eszter felvette az asztalról az autókulcsot.
— Elviszlek benneteket anyuhoz. Készülődjetek.
— Ne légy ennyire végletes — kérlelte Júlia. — Inkább üljünk le, és beszéljük át.
— Mit beszéljünk még? Hogy hat ember teljes ellátását vállaljam? Ezt már „megbeszéltük” — az eredményt látjátok.
— Rendben, beosztjuk a feladatokat — mondta sietve Tamás.
— Nagyszerű. Akkor osszátok be. A nyaralóban lesz időtök rendszert kidolgozni.
— Anya, mi történik? — kérdezte Márk bizonytalanul.
— Semmi rossz, kicsim. Átmegyünk a nagyihoz egy időre.
— Sokáig?
— Majd meglátjuk.
Egy órával később mindannyian az autóban ültek. Az út csendben telt; csak a motor monoton zúgása hallatszott. Eszter előre nézett, a többiek némán bámultak ki az ablakon.
A nyaralónál Gábor édesanyja fogadta őket, fürge, élénk tekintetű asszony.
— Hát ti? — lepődött meg. — Mi ez a nagy felvonulás?
— Anya, pár napra hozzád költözünk — mondta feszengve Gábor.
— Mindannyian?
— Igen — felelte Eszter higgadtan. — Van néhány együttélési kérdés, amit át kell gondolniuk.
Az idős nő végigmérte menyét, majd a fiát, és mintha mindent megértett volna.
— Jól van. Férünk, az udvar is nagy.
Eszter segített bevinni a csomagokat, aztán indulni készült.
— Eszter, ez értelmetlen — érte utol Gábor. — Menjünk haza, és beszéljük meg nyugodtan.
— Most nincs mit megbeszélni. Azt akartátok, hogy főzzek, mossak és takarítsak mindenkire? Megteszem — de csak a saját feltételeim szerint. Addig gondolkodjatok.
— Min?
— Azon, hogy minden felnőtt egyformán vállal részt a házimunkából. Főzés, takarítás, mosás, a gyerekek körüli teendők — mindenkinek arányosan és előre megbeszélve.