— …képtelenség tovább ott maradnunk. A szomszédok folyton részegek, éjszakánként ordibálnak és egymásnak esnek.
— Akkor keressetek másik albérletet — felelte Anna higgadtan.
— Ugyan miből? — csattant fel Erzsébet ingerülten. — Gábor minden fillérjét a családra fordítja!
Anna lassan végignézett a kezében tartott hivatalos iratokon, majd felemelte a tekintetét.
— Ez nem az én problémám. A lakást örököltem, jogilag az enyém. Egyedül én dönthetek arról, ki léphet be az ajtaján.
Gábor hirtelen megragadta a csuklóját.
— Tönkreteszed a családot! Hogy lehetsz ennyire érzéketlen?
— Érzéketlen? — Anna kirántotta a kezét. — Te szinte megkönnyebbültél, amikor anyám meghalt.
— Ez hazugság! — vágta rá Gábor. — Csak azt mondtam, hogy így megoldódhat a lakhatás!
— Az én veszteségem árán.
A hangoskodás egyre nagyobb lett. Gábor hevesen gesztikulált, Erzsébet jajveszékelt, Réka próbált közéjük állni, de csak olaj volt a tűzre. Anna mozdulatlanul állt, a mellkasához szorítva a papírokat, mintha pajzsként tartaná maga elé.
A lépcsőházból egy idős férfi dugta ki a fejét.
— Mi ez az ordítozás? Pihenni szeretnének az emberek!
— Magánügy! — kiabált vissza Gábor. — Semmi köze hozzá!
— Dehogynem! Azonnal hívom a rendőrséget!
Az ajtó becsapódott. Gábor arcán átfutott az aggodalom, majd próbált visszavenni a hangneméből.
— Anna, menjünk fel, beszéljük meg nyugodtan.
— Nincs miről beszélni. A dokumentumok egyértelműek.
Nem telt el tíz perc, és rendőrautó gördült a ház elé. Két egyenruhás szállt ki: egy középkorú férfi és egy fiatal nő.
— Ki tett bejelentést? — kérdezte a férfi.
— Én! — szólt le a második emeletről a szomszéd. — Fél órája tart a cirkusz!
A rendőrök a csoporthoz léptek.
— Mi történt?
Gábor sietett magyarázkodni.
— A feleségem nem engedi be az anyámat a lakásába, pedig családtag!
— Milyen jogon költöznének be? — kérdezett vissza a rendőrnő.
Anna előrelépett, és átadta az iratokat.
— Itt a hagyatéki végzés. A lakás teljes egészében az én tulajdonom. Ők a beleegyezésem nélkül akarnak beköltözni.
A rendőr alaposan átnézte a papírokat.
— Minden rendben. Ön az egyedüli örökös?
— Igen. Édesanyámnak nem volt más gyermeke.
— És ön? — fordult Erzsébethez.
— Az anyósa vagyok! Rokon!
— A rokoni kapcsolat nem jogosít fel senkit arra, hogy más tulajdonában lakjon a tulajdonos akarata ellenére — mondta határozottan a rendőrnő.
Erzsébet és Réka arcáról lefagyott a magabiztosság.
— De már összecsomagoltunk… — motyogta Réka.
— Akkor pakoljanak vissza, és hagyják el a helyszínt — érkezett a tárgyilagos válasz.
Gábor még tett egy kétségbeesett kísérletet.
— Ez igazságtalanság! Szétszakítják a családot!
— Senki nem szakít szét semmit — felelte türelmesen a rendőrnő. — Lakhatnak együtt, ahol szeretnének, de nem erőszakkal egy másik ember ingatlanában.
Nem maradt más választásuk. A bőröndök visszakerültek a taxiba. Erzsébet szipogott, Réka némán meredt maga elé, Gábor pedig dühösen nézett Annára.
— Felmegy? — kérdezte tőle az egyik rendőr.
— Igen. Köszönöm, hogy intézkedtek.
A rendőrök elhajtottak, a taxi is eltűnt az utca végén. Anna egyedül lépett be édesanyja lakásába.
Otthon azonban nem lett csend. Gábor estére újabb jelenetet rendezett. Ajtók csapódtak, indulatos szavak röpködtek.
— Megaláztál anyám előtt! Hogy nézek ezek után a szemébe?
— Saját magadat hoztad kellemetlen helyzetbe — válaszolta Anna. — Te akartál rendelkezni valamiről, ami nem a tiéd.
— Ez családi ügy!
— Családi? — keserű mosoly jelent meg Anna arcán. — Anyám halálában a lehetőséget láttad, nem a gyászt.
Gábor elhallgatott.
— Nem így értettem…
— Pontosan így. Alig temettük el, te már számolgattál.
Anna a komódhoz lépett, és kivette a kulcscsomóból azokat a darabokat, amelyek az anyja lakásához tartoztak.
— Ezeket többé nem használod.
Gábor döbbenten nézett rá.
— Mit akarsz ezzel mondani?
— Azt, hogy nincs többé bejárásod oda.
— És velünk mi lesz?
Anna egy pillanatra sem habozott.
— A mai nap után nincs „mi”.
Gábor még hosszasan próbált érvelni, mentegetőzni, de Anna már nem reagált. Az éjszakát a férfi a kanapén töltötte; a hálószoba ajtaja zárva maradt előtte.
Másnap reggel Anna benyújtotta a válókeresetet. Nem volt közös gyermekük, vagyonuk sem, hiszen albérletben éltek, autót nem vásároltak, megtakarításuk sem volt. A hivatalban azt mondták, egy hónap elteltével jogerőre emelkedhet a döntés. Anna tudta, hogy a neheze még hátravan, de abban is biztos volt, hogy most először saját magáért hozott döntést. Aznap este azonban Gábor is értesült a beadott papírokról.