Mert hát az is benne van a pakliban, hogy az ember nem talál társat egyik napról a másikra, az ajánlatkérés elmarad, és a gyermekáldás sem érkezik parancsszóra. Ez a józan matek végül oda vezette, hogy ha egy nő negyvenéves kora előtt két gyermeket szeretne, akkor legkésőbb harmincötig illene rátalálnia arra, akivel családot alapíthat.
– Hát… – borzongott meg Réka.
– Ugye? Az ember kénytelen elgondolkodni.
– Szerintem ezek felesleges aggodalmak. Először normális társat kell találni, a többi majd alakul.
– Bárcsak ilyen egyszerű lenne! – sóhajtott Dóra. – Nem látom a sorban álló jelentkezőket. Nemrég összefutottam Kingával, emlékszel rá?
– A kolléganőd? Nemrég ment férjhez, igaz?
– Igen, ő az. Mesélte, milyen nehéz negyven felett teherbe esni és egészségesen kihordani a babát. Sokaknál még az orvosi segítség sem hoz biztos eredményt. Őszintén szólva eléggé megrázott, amit mondott.
– Ugyan már, neked még messze a negyven.
– Nyolc év nem a világ vége, de nem is örökkévalóság. Arra jutottam, hogy a nagy szerelmet kereshetem akármeddig, de anyává válni talán nem kellene halogatnom.
– Én azt hittem, előbb a párkapcsolatot kellene sínre tenni.
– Ideális esetben igen. De nézz körül: hány egyedülálló anyát ismerünk? Nem dőlt össze a világ. Eldöntöttem, és majd lesz, ahogy lesz.
– Akkor mi a terv? Regisztrálsz egy társkeresőre?
– Á, az túl körülményes. Inkább a valós lehetőségekkel kezdem, már van is valaki a látóteremben.
Az este hátralévő része élénk eszmecserével telt a kiszemelt edzőről és egy volt kollégáról. Újra csak három hét múlva találkoztak.
– Na, mesélj! – csapott le rögtön Réka. – Mi újság azzal az instruktorral?
Márk a sportközpontban dolgozott trénerként, ahová Dóra fél éve járt rendszeresen. Nemcsak izmos alkata volt figyelemre méltó, hanem a modora is: udvarias, közvetlen, és meglepően intelligens. Könnyedén kezdeményezett beszélgetést, mégis kerülte a bántó közhelyeket – legalábbis első benyomásra.