– Figyelj, harminckét éves vagy, miért érzed úgy, hogy azonnal gyereket kell szülnöd? – Réka hitetlenkedve nézett a barátnőjére. – Ne sértődj meg, de ez már-már rögeszmének tűnik.
– Én sem gondoltam volna, hogy ennyire rá tudok kattanni erre a témára – felelte Dóra, miután belekortyolt a kávéjába. – Kívülről tényleg túlzásnak látszhat, ezt aláírom. De nemrég ráébredtem valamire: tíz év úgy suhant el, hogy észre sem vettem. Tíz év! Nem fiatalodunk, és ez elég kijózanító felismerés.
Réka hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Okos, csinos, talpraesett nő vagy, mégis úgy beszélsz, mintha lekésnéd az utolsó járatot. Nézz csak körül – intett a nyári terasz vendégei felé. – Itt a férfiak fele örömmel szóba elegyedne veled!
– Tudom, mit mondasz a „szép korról”… De hallgass meg. Nemrég néztem egy könnyed sorozatot, ami a párkapcsolatokról szólt, tele finom célzásokkal. Az egyik részben a főszereplőt meghívták egy gyerekzsúrra, ahol az általános iskolás lányok komoly arccal arról vitatkoztak, mennyire fontos időben férjhez menni.
– Ez azért elég mulatságos – mosolyodott el Réka.
– Az, persze. A nő a történetben szintén nevetett, és azt mondta, huszonkilenc éves, rengeteg ideje van még rendezni a magánéletét.
– Na látod! Pont ezt próbálom neked is mondani.
– Én is így gondolkodtam korábban. Csakhogy az egyik kislány elkezdte hideg fejjel felsorolni a számokat. Tegyük fel – mondta –, hogy megismersz valakit. Optimális esetben egy év múlva eljegyez, aztán legalább fél év az esküvő szervezése. A házasság után jó esetben még egy év, mire megérkezik a baba.
– Ugyan már, manapság ehhez nem feltétlenül kell esküvő – legyintett Réka.
– Ne vágj közbe. A kislány a lehető legkedvezőbb forgatókönyvvel számolt. És pont ez az, ami elgondolkodtatott… mert mi van, ha a valóság ennél jóval lassabban alakul?