A szerda reggel csípős hideggel köszöntött be. Gábor a megszokott mozdulattal a fürdőszobába ment, megnyitotta a csapot, ám a forró víz helyett csak langyos csordogált. Bosszúsan felmordult, sietve lezuhanyozott, majd kilépett a folyosóra. Amint rálépett a járólapra, azonnal megborzongott: a kő dermesztően hideg volt a talpa alatt.
Nóra az étkezőasztalnál ült egy vastag pulóverbe burkolózva. A laptop képernyője halvány fénnyel világította meg az arcát, mellette egy bögre kávé gőzölgött.
— Miért jéghideg a padló? És a víz is alig meleg! — háborgott Gábor, miközben kinyitotta a hűtőt, ahonnan hűvös levegő csapta meg.
— A lakás rád eső részén kikapcsoltam a padlófűtést — felelte Nóra anélkül, hogy felnézett volna. — A bojlert is takarékos üzemmódra állítottam. Tegnap te panaszkodtál a számlák miatt. Egy embernek bőven elég az a kapacitás. Az áram rám eső részét már befizettem.
Gábor dermedten állt. A felső polcon gondosan dobozolt húsok és zöldségek sorakoztak, az ő rekeszében viszont csak egy csomag virsli és egy darab vaj árválkodott.
— Igazán mulatságos, Nóri — morogta. — Add ide az autó kulcsát. Az enyém szervizben van, messzire kell mennem.
A nő kortyolt a kávéból, és végre ránézett.
— Nem adom.
— Tessék? Kint hóvihar van! Menjek villamossal?
— A kocsi az én nevemen van. Én fizetem a benzint, a biztosítást, a szervizt is. Külön kasszát akartál, tehát az utazás is a te kiadásod. Két sarokra megáll a villamos, kényelmesen eléred.
Gábor arca elvörösödött a dühtől. Felkapta az aktatáskáját, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy beleremegett a lépcsőház.
Az irodába vezető út kész tortúra lett. A villamos zsúfolásig megtelt, valaki rátaposott a lábára, a metsző szél pedig a kabátján keresztül is csontig hatolt. Ebédidőben a kollégák ételt rendeltek, ő pedig az olcsó virslit rágcsálta, közben számolgatta, mennyi pénze marad fizetésig.
Este egy dosszié várta az asztalon.
— A havi elszámolás — tolta elé Nóra a papírokat. — Ez a te részed.
Gábor a lapokra meredt.