Ilona feküdt a kórházi ágyon, és nézte az ablakot. Odakint hó esett. Decemberi hó. December 31. Szilveszter.
Az utolsó nap az évből. És ő itt feküdt. A kemoterápia utáni fáradtság még mindig ott volt a testében, mintha valaki kiürítette volna belőle az életet. Ötvennyolc éves volt. És hét hónapja harcolt a mellrák ellen.
Hét hónap. Hét kemo. És most… most Szilveszter van.
Az ajtó kinyílt, és Anna lépett be. A lánya. Harmincöt éves, fiatal, szép, életerős. Anna leült mellé az ágyra, és megfogta az anyja kezét.
— Hogy érzed magad, anya? — kérdezte halkan.
Ilona elmosolyodott. Próbált mosolyogni.
— Jobban — mondta, bár ez nem volt igaz.
Anna bólintott, de Ilona látta az arcán. Látta a fáradtságot. Látta a csalódást.
Mert Anna… Anna három hónapja tervezte. Barátnőkkel. Hegyi szálloda. Szilveszteri buli. Egész évre előre lefoglalták. Pénzt fizettek. És aztán… aztán Ilona kórházba került. December 30-án. Egy nappal az utolsó kemo után.
Láz. Gyengeség. Kiszáradás.
És Anna… Anna lemondta a szállodát. Lemondta a bulit. Lemondta mindent.
És most itt ült. Kórházban. Szilveszter estéjén.
Ilona érezte: ez az ő hibája.
— Anna — kezdte halkan Ilona —, menj el. Menj a barátnőidhez. Még nem késő. Elérhetitek őket…
Anna megrázta a fejét.
— Nem megyek, anya. Veled akarok lenni.
— De… de te… te terveztél… te vártál…
— Anya — Anna hangja határozott volt —, nincs fontosabb.
De Ilona hallotta. Hallotta a rezignációt a hangjában. Hallotta a „nincs mit tenni” hangot.
És Ilona tudta: Anna feláldozta a Szilvesztert érte. Mert muszáj. Mert anyja beteg. Mert nincs más választás.
De nem azért, mert akarja.
Anna felállt, és kisétált a folyosóra. Telefonált valakinek. Ilona nem hallotta, mit mond. De látta, ahogy Anna hátat fordít neki, és halkan beszél.
Valószínűleg Péterrel. A barátjával. Péter is ott van a hegyi szállodában. Anna nélkül.
Ilona lehunyta a szemét. És érezte, hogy forró könny szalad végig az arcán.
Tönkretettem neki a Szilvesztert. Tönkretettem neki az évet. Tönkretettem mindent.
És akkor Ilona hallott valamit, amit nem kellett volna hallania.
Anna beszélt a telefonon. Halkan. De az ajtó résnyire nyitva volt.
És Ilona hallotta.
És amit hallott… az minden megváltoztatott.