Márk Lukács állkapcsa megfeszült, a fogai összekoccantak, de egyetlen szót sem szólt. Lilla Hegedűs már az ajtónál járt, amikor elindult dolgozni; magára hagyta a férfit az ablak előtt, akinek az arcára sötét árnyék telepedett.
Attól a naptól kezdve fojtott feszültség ült meg a lakásban. A beszélgetések rövidek és hűvösek lettek, a közelség eltűnt, mintha láthatatlan fal nőtt volna közéjük. Márk továbbra is kijárt hétvégenként Margit Oroszhoz, ám Lilla többé nem tartott vele. Valahányszor a közös utazás szóba került, nyugodt, mégis hajthatatlan hangon nemet mondott.
– Márk, nem megyek. Erről nincs mit tárgyalni.
– Ahogy akarod – vágta oda fagyosan, majd becsapta maga mögött az ajtót.
Többnyire vasárnap késő este érkezett haza: kimerülten, ingerülten. Odaszúrt egy-két maró megjegyzést, aztán lefeküdt aludni. Lilla nem reagált. Megtanulta, hogyan csússzon le róla mindez.
Így teltek a hónapok. Az ősz átadta a helyét a télnek. Egy decemberi napon azonban Márk szokatlanul korán ért haza az anyjától: nem vasárnap este, hanem szombat délután. Az arca feszült volt.
– Történt valami? – kérdezte Lilla, miközben elfordult a laptop képernyőjétől.
– Anyánál gond van a fűtéssel.
– Pontosan mi?
– A kályha alig ad meleget. Hősugárzót nem kapcsolhat, a vezetékek régiek, nem bírnák. Fázik.
Lilla félretolta a gépet.
– Hívjatok szakembert. Nézze át a kályhát, és a hálózatot is.
– Szakember! – legyintett Márk. – Megint csak pénz! Ki tudja, mennyit kérnek!
– Márk, egy kertes házban télen fűtés nélkül nem lehet megmaradni.
– Tudom… – leült mellé a kanapéra. – Csak elegem van. Az a ház állandóan nyeli a pénzt: beázik a tető, dől a kerítés… most meg ez. Meddig lehet ezt csinálni?
– Nem gondolkodtatok azon, hogy eladjátok? – vetette fel óvatosan Lilla. – A befolyt forintból lehetne Margitnak egy kisebb lakást venni Gyulán. Központi fűtés, minden kéznél…
Márk arca eltorzult.
– Eladni?! Hallod, mit mondasz?! Az az ő otthona! Ott élte le az életét!
– És? Ha közben darabjaira hullik…
– Szó sem lehet róla! – pattant fel. – Az örökség! Az egyszer az enyém lesz!
Lilla szemöldöke megemelkedett.
– Aha… értem már. Szóval erről van szó?
– Nem így van! – védekezett. – Ez a családi fészek. Nem nyúlunk hozzá!
– Rendben – mondta Lilla halkan, és visszafordult a laptophoz. – Akkor hívj mestert, és javíttasd meg.
Márk idegesen járkált fel-alá, a tarkóját vakargatta. Végül megállt előtte.
– Átköltöztetem anyát a te debreceni lakásodba. Egy nyugdíjasnak jár a tisztességes élet!
Lilla lassan lecsukta a gépet, és ránézett.
– Mit mondtál?
– Azt, hogy ideköltözik velünk. Itt meleg van, kényelmes, az orvosi rendelő is közel.
– Ez a lakás az enyém – felelte nyugodtan. – A szüleimtől kaptam. Én döntöm el, ki él itt.
– Gondolkodj már! – csattant fel Márk. – Anyám ott fagy egyedül! Hatvanöt éves! Hogy bírja ki a telet?
– Megmondtam: javíttasd meg a fűtést.
– És ha nem sikerül?
– Akkor add el a házat, és vegyél neki lakást közelebb!
– Mondtam, nem adom el!
Lilla felállt.
– Akkor így marad. De Margit nem költözik ide.
Márk elé lépett, elállva az útját.
– Miért ne? Három szoba van, elférünk!
– Azért, mert nem akarok az anyósommal együtt élni! – emelte fel a hangját Lilla. – Ez az én területem, és nem engedem átlépni a határait!
– Ő az anyám! – ordította Márk.
– Pontosan. A te anyád, a te felelősséged! Ide nem jön be!
– Szívtelen önző vagy! – üvöltötte. – Fázik, és téged nem érdekel!
– Dehogynem! – vágott vissza Lilla. – Épp ezért ajánlottam megoldást. Te utasítottad el! Nem az anyád számít, hanem a mohóságod!
– Hogy mersz ilyet mondani?!
– Úgy, hogy látok! Neked fontosabb az örökség, mint hogy az anyád ne fázzon!
Márk hirtelen megragadta Lilla vállát.
– Hallgass el!
– Engedd el… – mondta Lilla jéghideg hangon. – Azonnal.
A férfi keze megingott, és a levegő megfeszült körülöttük, mintha a következő pillanatban bármi megtörténhetne.