Lilla Hegedűs kényelmesen elhelyezkedett a nappali kanapéján, egy regényt lapozgatva, amikor Márk Lukács szinte berobbant a szobába. A kezében szorongatta a telefonját, az arca feszült volt, a homloka ráncokba szaladt, mintha rossz hírt hozna.
– Lilla… anya telefonált – mondta kapkodó hangon.
– És akkor mi van? – kérdezte nyugodtan, anélkül hogy levenné a szemét a könyvről.
– Azt szeretné, ha ezen a hétvégén lemennénk hozzá. Azt mondja, segítség kellene a befőzésnél, meg a kertben is rengeteg a munka. Fel kell ásni az ágyásokat, a fóliasátrat is el kell bontani a tél előtt.
Lilla lassan becsukta a könyvet, és felnézett a férjére.
– Én nem megyek.
– Tessék? – Márk összevonta a szemöldökét. – Hogyhogy nem jössz? Anya teljesen egyedül van ott. Nem bír mindent egyedül elintézni.
– Nekem más terveim vannak a hétvégére – felelte higgadtan. – El akarok menni a kozmetikushoz, találkoznék a barátnőimmel, és őszintén szólva szeretnék egyszerűen pihenni. Egész héten megállás nélkül dolgoztam.
– Lilla, hát az anyámról van szó! Ez családi ügy!
– A család számomra te és én vagyunk – válaszolta csendesen. – A te anyukád a te anyukád. Ha segíteni akarsz neki, menj nyugodtan. Nem akadályozlak. De én itthon maradok.
Márk arca elvörösödött a dühtől. Idegesen a fejéhez kapott, majd fel-alá kezdett járkálni a nappaliban.
– Tudod, hogy meg fog sértődni! Azt fogja hinni, hogy szándékosan kerülöd!
– Tisztelem Margit Oroszt – mondta Lilla határozottan. – De nem vágyom arra, hogy minden hétvégémet befőttesüvegek és ásók között töltsem. Nem ez az elképzelésem a pihenésről.
– Mindig minden rólad szól! – csattant fel Márk. – Anyára csak akkor gondolsz, amikor beteg!
– Ez egyszerűen nem igaz, és te is tudod – Lilla felállt a kanapéról. – Rendszeresen hívom, érdeklődöm felőle, ünnepekkor köszöntöm, ajándékot is viszek. De attól még nem kötelességem minden szombaton Gyulára utazni és megszakadni a kertben.
– Tehát végleges a döntésed?
– Igen.
Márk szó nélkül megfordult, és kiviharzott a szobából. Alig telt el tíz perc, már a hálóban pakolt: előrángatta a sporttáskát, és kapkodva dobálta bele a ruháit.
– Mit csinálsz? – kérdezte Lilla az ajtófélfának támaszkodva.
– Elindulok. Ha te nem segítesz anyámnak, akkor megyek egyedül.
– Menj nyugodtan – vont vállat. – Nem tiltottalak meg.
– Könnyű ezt mondani! – mordult fel Márk, miközben dühösen belegyűrte a pólót a táskába. – Egyedül cipelek mindent! Egyedül ások, egyedül pakolok!
– Lehetne segítséget fogadni – jegyezte meg Lilla. – Egy napszámost, vagy szólhatnátok a szomszédoknak.
– A szomszédok! – legyintett ingerülten Márk, majd felrántotta a cipzárt. – Nekik is megvan a saját bajuk! Mi család vagyunk, nekünk kell összetartanunk!
Lilla mélyet sóhajtott. Tudta jól, hogy ebben az állapotban felesleges vitatkozni vele.
– Akkor menj… jó hétvégét – mondta halkan.
Márk dühösen morogva felkapta a táskát, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy az ablaküveg is beleremegett. Lilla az ablaknál állva nézett utána, majd keserédes megnyugvással gondolta: legalább most úgy töltheti a hétvégét, ahogy szeretné.
A szombat és a vasárnap gyorsan elszállt. Lilla fodrásznál járt, beült egy hangulatos kávézóba a barátnőivel, megivott egy pohár bort, és végre befejezte azt a sorozatot, amit hónapok óta halogatott. Márktól azonban sem hívás, sem üzenet nem érkezett. Teljes csend.
Hétfő reggel aztán hatalmas ajtócsapódás jelezte Márk hazatérését. A táskáját a bejáratnál hagyta, és szó nélkül a konyhába ment, ahol Lilla épp a kávéját kortyolta indulás előtt.
– Na? Kipihented magad? – kérdezte gúnyosan, köszönés helyett.
– Igen. Nagyon jól telt – felelte nyugodtan. – És neked milyen volt az út?
– Mintha kényszermunkán lettem volna! – morrant fel, és lehuppant az asztalhoz. – Egyedül hordtam a vödröket, egyedül csavartam a befőtteket, egyedül ástam fel mindent. Alig bírok kiegyenesedni.
Lilla letette a csészét.
– Mondtam, hogy lehetett volna segítséget hívni.
– Segítséget?! Az pénzbe kerül! Te meg simán eljöhettél volna ingyen dolgozni!
– Eljöhettem volna… de nem ezt választottam. Más dolgaim voltak.
– Mindig csak a te dolgaid! – Márk az asztalra csapott. – Nálad mindig minden fontosabb a családnál!
– Elég legyen – mondta Lilla fáradtan, és felállt. – Ha segíteni akarsz az édesanyádnak, tedd meg. De ne kényszeríts engem.
– Tudod egyáltalán, mennyire megsértődött? – vetette oda Márk utána. – Azt mondja, direkt kerülted!
Lilla megállt az ajtóban.
– Ez nem igaz. Tisztelem Margitot. De nem vagyok hajlandó minden szabad hétvégémet lapáttal a kezemben tölteni. Ez az én döntésem.
– Döntés, jogok! – fakadt ki Márk. – Neked mindig csak jogaid vannak! A kötelességekről megfeledkezel!
– Milyen kötelességekről beszélsz? – fordult vissza Lilla higgadt, de feszült hangon. – Arról, hogy minden szombaton a sógornő helyett dolgozzak? Ilyen kötelezettségem nincs, és ezt te is pontosan tudod.