– …mintha mindenki tartozna neki valamivel – fejezte be Réka halkan, de határozottan. – Egy rossz szót sem szóltam hozzá, mégis állandóan azt érzem, hogy ellenséget lát bennem.
Gergő fáradtan sóhajtott, tenyerével végigsimított az arcán.
– Tudom, Réka. Tényleg nehéz időszaka van. Mindig is makacs természet volt, most pedig teljesen összezavarodott… De beszélek vele. Ígérem.
– Beszélj is – felelte Réka komolyan. – Nem fogom hagyni, hogy Márk issza meg ennek a levét. Eszter nap mint nap piszkálja, és ez így nincs rendben.
– Értem – mondta Gergő halkan.
Másnap reggel a konyhában szinte tapintható volt a csend. Gergő némán kavargatta a kávéját, Eszter kedvetlenül tologatta a zabkását a tányérján, Márk pedig a telefonjába mélyedve ült.
– Elteszem a teámat, majd útközben megiszom – szólalt meg végül a fiú, és anélkül, hogy Eszterre nézett volna, felállt az asztaltól.
Este Eszter hangos zenét kapcsolt a nappaliban. Márk az asztal fölé hajolva próbálta követni az online magyarázatot a füzetében. Néhányszor hátrafordult, ujjait a halántékához szorította, majd összeszedte magát, és kiment a nappaliba.
– Lejjebb tudnád venni? Nem hallom a tanárt a videóban.
– Tanulj az iskolában – vágta rá Eszter. – Itthon hadd legyen már úgy, ahogy nekem tetszik. Ha zavar, menj a szobádba, okoskodó!
Vacsoránál Eszter fülhallgatóval a fején ült le. A telefonját le sem tette, egyik kezével a tésztát piszkálta, a másikkal a kijelzőt görgette, időnként elfojtott nevetéssel. Réka némán figyelte, ujjai a bögrére kulcsolódtak.
– Eszter, kérlek, majd pakolj el magad után – jegyezte meg csendesen.
– Mindjárt… – motyogta a lány.
Ám amikor befejezte, szó nélkül felállt és eltűnt a szobájában. A koszos tányér és a villa az asztalon maradt.
Később, miközben Réka leszedte az asztalt, halk hang szólította meg hátulról.
– Anya… nem költözhetnék inkább a nagyihoz egy időre? – Márk állt mögötte, kezében a saját tányérjával. – Itt már túl nagy a zaj. Nem tudok rendesen tanulni.
Réka megdermedt, tekintete a leves maradékára szegeződött a fazékban.
– Miért mondod ezt?
– Egyszerűen elegem van. Folyton gúnyolódik rajtam. Olyan, mintha nem is a saját otthonomban lennék.
Réka odalépett, és magához húzta a fiát. A mellkasában kavargott a bűntudat, a kimerültség és a düh. Amikor Márk fáradt szemébe nézett, hirtelen világossá vált számára: ez így nem mehet tovább.
– Megoldom – mondta határozottan. – Ígérem.
A fiú bólintott, de a tekintetében ott maradt az óvatosság.
Hajnalban ajtócsapódás riasztotta fel Rékát. A konyhából a vízforraló zúgása hallatszott. A lakás szokatlanul hűvös volt; magára kapott egy kardigánt, és végigsétált a folyosón. Az előszobában idegen cipők sorakoztak – Eszter valószínűleg késő éjjel érkezett haza. Márk bakancsa rendben, párhuzamosan állt a fal mellett, ahogyan gyerekkora óta tanulta.
Nem sokkal később váratlanul megjelent Emese, Gergő édesanyja. Kendőt viselt és egy nagy táskát szorongatott. Márk szó nélkül visszahúzódott a szobájába, Eszter pedig a fürdőből lépett ki törölközővel a fején, majd hangos ajtócsapással eltűnt.
– Na végre, Eszter az apjával él, ahogy illik – jegyezte meg Emese, miközben elsétált Réka mellett a konyha felé. – Nem pedig az a… könyvelőnő dirigál itt.
Réka hátán végigfutott a hideg, de nem reagált. Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és a mosogató felé fordult. Emese leült az asztalhoz, és kipakolta a hozott péksüteményt meg az almákat.
– Réka, próbálj meg egy kicsit elnézőbb lenni – mondta, miután belekortyolt a teájába. – Eszter panaszkodott nekem. Szerinte háttérbe szorítod.
Réka lassan a mosogatóba tette a csészét, majd szembefordult az anyóssal. Hangja nyugodt maradt, de a tekintete elszánt volt.
– Nem avatkozom az életébe. És nem is fogok, amíg normálisan viselkedik.
– Mit jelent az, hogy normálisan? – kérdezett vissza Emese, szemöldökét felvonva, miközben félretolta a péksüteményt az asztalon.