A konyhát frissen őrölt kávé illata töltötte be. Réka két bögrét tett az asztalra, bekapcsolta a vízforralót, majd a fiókból elővette a kanalakat. Gergő a mosogatónál állt, kezet mosott, és közben feszült arccal bámult kifelé az ablakon.
– Figyelj… – kezdte végül, miközben a konyharuhával törölte a kezét. – Holnap Eszter ideköltözik egy időre. Szakított a barátjával. Arra gondoltam… mégsem mehet vissza a kollégiumba. Van egy üres szobánk.
Eszter Gergő első házasságából született lánya volt. Réka és a lány között sosem alakult ki valódi közelség – udvarias, de hűvös viszony jellemezte őket.
Réka lassan felé fordult, tenyerét az asztal szélére támasztva.
– És erről mikor akartál velem egyeztetni? – kérdezte nyugodt, de érezhetően feszült hangon. – Vagy már eldöntötted, és csak közlöd?
– Nem döntésként mondom… csak így alakult – kerülte Gergő a tekintetét. – Nem marad örökre. Csak amíg talál valami megoldást.
– Ha valóban átmeneti, rendben – felelte Réka. – De utána te intézed vele a dolgokat. Ismerem a természetét. És legközelebb előbb szólj, mielőtt ilyen kérdésekben határozol.
– Igazad van, értem – sóhajtott Gergő, majd halkan hozzátette: – Nóra, most tényleg nehéz időszakon megy keresztül. Fogalmam sincs, hogyan segíthetnék neki. Ha nagyon elakad, beszélek vele komolyan.
Másnap hangosan csapódott be a bejárati ajtó. Eszter köszönés nélkül robbant be a lakásba: sportdzsekiben, fülhallgatóval a fülében, hátizsákkal a vállán és egy nagy táskával a kezében.
– Sziasztok – vetette oda félvállról, anélkül hogy Rékára nézett volna. – Melyik lesz az én szobám?
Cipőben trappolt végig az előszobán, nedves nyomokat hagyva a világos szőnyegen. A táskáját a kanapé mellé dobta, a hátizsákot mellé ejtette.
Márk, Réka első házasságából született fia, résnyire nyitotta az ajtót, és kérdőn az anyjára pillantott. Réka alig észrevehető fejrázással jelezte: hagyja.
Este Réka a fürdőszoba felé indult. A zárt ajtó mögül vízcsobogás, zene és nevetés hallatszott. Közel negyven perc elteltével Eszter egy törölközőbe csavarva, papucsban lépett ki. A padlón szappanhab terjengett, a lefolyóban sötét hajszálak gyűltek össze. Réka szó nélkül elővette a felmosórongyot.
– Eszter, kérlek, töröld fel magad után a vizet, és a hajat is szedd ki – mondta csendesen. – A fürdő közös használatú.
– Jó, persze – forgatta a szemét a lány, és már indult is volna. Aztán mégis visszalépett, felkapta a rongyot, és egy gyors mozdulattal végighúzta a csempén. – Így megfelel? – kérdezte, de választ sem várva eltűnt a szobájában.
Másnap hasonló jelenet ismétlődött, bár apró változásokkal: néha lekapcsolta maga után a villanyt, vagy a bögréjét a mosogatóba tette. A levegőben azonban továbbra is ott vibrált a kimondatlan feszültség.
Egyik este Réka a nappali asztalán terítette szét a számlákat és a munkához szükséges iratokat. Számológép, mappák, jegyzetfüzet – ez volt az ideiglenes, de egyetlen használható munkaállomása.
Nem sokkal később Eszter lépett be.
– Tanulnom kell, ide tenném a laptopomat – közölte. – Nem tudnál inkább a hálóban foglalkozni a papírjaiddal?
Réka lassan emelte rá a tekintetét.
– Ez az én asztalom. Itt dolgozom minden nap.
– Nem sajátítottad ki örökre – vont vállat Eszter. – Úgyis csak átmenetileg vagyok itt, leülnék egy kicsit.
– A saját szobádban is van konnektor. Én itt végzem a munkámat.
Eszter elégedetlenül felhorkant, de most nem csapta be az ajtót, csak visszavonult.
Réka később összerendezte a papírokat, lekapcsolta a nappaliban a villanyt. Gergő a kanapén ült, és már a tévét nézte. Réka teát tett elé az asztalra, majd vele szemben foglalt helyet.
– Gergő, a lányod úgy viselkedik, mintha minden körülötte forogna.