– Számodra fontosabb volt, hogy a népes rokonságod véletlenül se sértődjön meg.
– Teljesen természetes, hogy az ember tekintettel van a családjára! – vágott vissza Márk ingerülten.
– Lilla is a családunk része. Sőt, ő a legközelebbi hozzátartozónk. Az ő őszinte kívánsága többet nyom a latban, mint Réka néni kényelme, akivel évente egyszer, ha találkozunk.
– De hát…
– Ő nem díszlet egy ünnepségen, Márk – szakította félbe Eszter határozottan. – Nem eszköz arra, hogy megcsillogtasd a legendás vendégszeretetedet a rokonaid előtt. Nem háttér egy unalmas családi összejövetelen. Ő egy érző, gondolkodó gyerek. Saját vágyakkal. Saját elképzelésekkel. És a születésnapjának olyannak kell lennie, amilyennek ő szeretné.
Márk tanácstalanul nézett rá. Látszott rajta, hogy lázasan kutat valami meggyőző érv után, de nem talál kapaszkodót.
– Ezzel most kellemetlen helyzetbe hozol a család előtt.
– Nem. Én a lányunk mellé állok.
– Kitől kellene megvédened? A saját rokonaitól?
– Attól, hogy megint felnőttek döntsenek helyette, és az ő érzései megint háttérbe szoruljanak.
Eszter lassan felállt az asztaltól, odalépett a férjéhez, és egyenesen a szemébe nézett.
– Felhívhatod őket te is, és udvariasan lemondhatod a meghívást. Mondhatsz bármit, ami számodra elfogadható magyarázat. Nem fogok tiltakozni. De ha nem teszed meg, akkor majd én intézem el. És hidd el, nem fog érdekelni, ki sértődik meg.
A konyhában súlyos csend telepedett rájuk.
– Tényleg nem engednéd be őket? – kérdezte végül Márk halkan.
– Nem. Egyszerűen nem nyitom ki az ajtót.
– Ezt nem gondolod komolyan.
– De igen. Pontosan így lesz.
Hangjában nem volt sem hisztéria, sem fenyegetés. Csak nyugodt, rendíthetetlen bizonyosság.
Márk ekkor értette meg, hogy Eszter nem blöfföl.
– A fenébe is… – fújta ki a levegőt. – Borzasztó helyzetbe hozol.
– Te sodortad magad ide azzal, hogy döntöttél helyette.
A férfi dühösen sarkon fordult, kiviharzott a konyhából, és nagy erővel becsapta maga mögött az ajtót. Kisvártatva felbőgött az autó motorja az udvaron. Elment, búcsú nélkül.
Eszter egyedül maradt. A keze enyhén remegett – nem a félelemtől, hanem az átélt feszültségtől. Mégis biztos volt benne, hogy helyesen cselekedett.
Késő este nyílt az ajtó újra. Márk szótlanul lépett be, komor arccal. Eszter a tűzhely mellett állt, könnyű vacsorát készített. Nem kérdezte, merre járt. Nem kezdett vitát.
A férfi leült, percekig hallgatott, majd lesütött szemmel megszólalt:
– Beszéltem anyával. Azt mondtam neki, hogy megváltozott a program. Csak gyerekzsúr lesz, felnőttek nélkül.
Eszter nem fordult meg azonnal.
– Köszönöm.
– Őrjöng – tette hozzá fáradtan. – Teljesen ki van akadva.
– Túl fogja élni.
– Réka néni sem boldog.
– Nem az ő ünnepe.
– Azt hiszik, te beszéltél rá, hogy forduljak ellenük.
– Gondoljanak, amit akarnak.
Márk mélyet sóhajtott.
– Tudod, hogy most én leszek a fekete bárány?
Eszter ekkor odafordult hozzá. Tekintete nyugodt volt.
– Választhattál: a rokonaid vagy a tízéves lányod csalódjon benned. Döntöttél. Szerintem jól.
– Nem érzem így.
– Évek múlva Lilla emlékezni fog erre a napra. Arra, hogy számított a szava. Hogy fontos volt, mit szeretne. Anyád pedig legkésőbb egy hónap múlva már máson bosszankodik majd.
– Nem ismered eléggé.
– Épp eléggé ismerem.
Aznap este nem folytatták a beszélgetést.
Elérkezett végre a várva várt nap. Eszter már hajnalban talpon volt. A nappalit színes lufikkal és vidám girlandokkal díszítette fel. Az asztalra gondosan elrendezte a süteményeket, gyümölcsöket és apró falatkákat. Előkészítette a játékokat, kitalálta a vetélkedőket, hogy a gyerekek egy percig se unatkozzanak.
Lilla tíz óra körül ébredt. Amikor kilépett a szobájából, tágra nyílt szemmel nézett körül.
– Anya… ez gyönyörű!
Eszter mosolyogva lépett oda hozzá.
– Boldog születésnapot, kincsem.