– …hogy mennyire komolynak és felelősségteljesnek kellene lennem. Pedig én csak játszani szeretnék a barátnőimmel. Nevetni, bohóckodni. Gyereknek lenni, nem pedig „kis felnőttnek”.
A kislány hangja elcsuklott, a sértettség ott rezgett minden szavában. Eszter szorosan magához vonta, és óvatosan megsimította Lilla vékony vállát.
– Teljesen megértelek, kincsem.
– Anya… mi lenne, ha inkább lemondanám az egészet? Megmondanám mindenkinek, hogy mégsem kérem az ünneplést. Akkor nem kellene ezt végigcsinálni.
– Erről szó sem lehet – rázta meg a fejét Eszter határozottan. – Jogod van a saját születésnapodhoz. Olyanhoz, ami vidám és felszabadult. Pont olyannak kell lennie, amilyennek te szeretnéd.
– De apa már minden rokont meghívott…
– Erről még beszélni fogunk – felelte halkan, de elszántan.
– Ő úgysem változtatja meg a döntését. Apa soha nem hátrál meg, ha egyszer elhatároz valamit.
Eszter nem válaszolt azonnal. Ujjai lassan végigsiklottak lánya haján, miközben gondolatban végigpörgette az elmúlt évek emlékeit. Lilla hetedik születésnapján Márk teljes rokonsága megjelent, hangos vacsorát csaptak, a felnőttek borral koccintottak, a gyerek pedig csendben kuporgott a sarokban, mintha csak mellékszereplő lenne a saját ünnepén. Nyolcévesen ugyanez ismétlődött meg. Kilenc évesen valamivel visszafogottabb volt a felhajtás, de a kislány kívánságaira akkor sem igazán figyelt senki.
Mindig mások kényelme számított elsőnek. Lilla érzései valahol a sor végére csúsztak.
Elég volt. Nem mehet így tovább.
Másnap reggel Márk feltűnően jókedvűen ébredt. Már a kávé illata közben lelkesen sorolni kezdte az ötleteit.
– Eszter, mit szólsz, ha rendelünk többféle pizzát? És készíthetnél salátákat is. Anyám imádja az orosz hússalátát, megcsinálnád?
Eszter némán töltötte a kávét a csészékbe. Nem reagált.
– Az étkezőasztalt is bővíteni kellene. Minimum tízen leszünk, de lehet, hogy tizenöten is összegyűlünk.
– Tizenöten? – kérdezett vissza lassan.
– Körülbelül. Anya tegnap mondta, hogy Leventét és a feleségét is hozza. Meg még valaki vidékről… már nem is emlékszem pontosan.
Eszter elé tette a gőzölgő csészét, majd leült vele szemben. Hosszasan a férjére nézett.
– Márk, most komolyan beszélnünk kell.
– Miről ilyen sürgős?
– Lilla születésnapjáról.
A férfi legyintett.
– Ugyan már, minden rendben lesz. Családi körben megünnepeljük, jó hangulatban. Miért csinálsz ebből ügyet?
– Arra kérlek, hallgass végig. Ne szólj közbe.
Márk meglepetten felhúzta a szemöldökét, de bólintott.
– Rendben.
Eszter vett egy mély levegőt.
– Ez a nap a lányunké, nem a rokonaidé. Úgy lesz, ahogy ő szeretné – mondta nyugodtan, mégis kérlelhetetlenül.
Márk arca elkomorult.
– Tessék? Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy lemondom a meghívást mindenkinek. Lilla csak a barátnőivel szeretné ünnepelni a születésnapját. Pontosan ezt kérte.
– Megőrültél? Már mindenkit értesítettem!
– Akkor hívd fel őket, és mondd meg, hogy változott a terv.
– Anyám kiborul majd!
– Az az ő dolga.
– Fogalmad van róla, mekkora sértődés lesz ebből?
– Túl fogják élni.
– Komolyan egyedül döntesz ilyenben?
Eszter tekintete nyugodt maradt.
– Nem egyedül. Lilla érdekében. Mert te meg sem kérdezted, mit szeretne. Eszedbe sem jutott, hogy ez az ő napja. Csak az számított, hogy a családod jól érezze magát.
Márk felpattant, és idegesen járkálni kezdett a konyhában.
– Ez nem így működik! A család fontos!
– A lányunk is az – felelte Eszter csendesen. – Sőt, ő a legfontosabb.
A férfi dühösen sóhajtott.
– Ilyet nem szokás csinálni. Mit fognak szólni?
– Engem most nem az érdekel, ki mit szól, hanem az, hogy a gyerekünk boldog legyen.
A levegő megfeszült közöttük. Márk arcán bizonytalanság és harag váltakozott, Eszterében azonban rendíthetetlen elszántság tükröződött. Tudta, hogy ezúttal nem hátrálhat meg. Lilla érdekében most ki kellett állnia, még akkor is, ha ezzel vihart kavar a családban.