– Komolyan azt tervezed, hogy a lakást az édesanyád nevére íratod? – kérdezte Eszter, és a hangjában egyszerre csengett döbbenet és csalódottság, miközben hosszan a férjére nézett.
– Eszter, miért csinálsz ebből ekkora ügyet? Manapság sokan így oldják meg. Fogalmunk sincs, mit hoz a holnap.
– Gergő, én ezt közös otthonnak képzeltem. A mi helyünknek. Ahol együtt élünk majd, családként. Miért kell mindent ennyire túlbonyolítani?
Három éve éltek házasságban. Eszter már régóta próbálta rávenni Gergőt, hogy vágjanak bele egy lakáshitelbe, és teremtsék meg a saját otthonukat, de a férfi mindig talált valami indokot a halogatásra. Hol a munkahelyi bizonytalanságra hivatkozott, hol a gazdasági helyzetre.
Aztán néhány hónappal korábban váratlanul beadta a derekát. Eszter szinte el sem hitte. Lelkesedéssel vetette bele magát a keresésbe, terveket szőtt, elképzelte, melyik szobából lesz majd gyerekszoba, hová kerül a kanapé, milyen lesz a közös reggeli a saját konyhájukban. Már látta maga előtt a jövőt. Erre Gergő közölte: az ingatlan az anyja nevén lesz.
Az álmai egy pillanat alatt szertefoszlottak. Nem az fájt neki, hogy nem kizárólag az ő tulajdona lenne a lakás, hanem az, hogy a férje szemmel láthatóan nem számol vele hosszú távon. Mintha hagyna magának egy menekülőutat.
Pedig úgy érezte, kapcsolatuk alapja a bizalom és az összetartás. Akadtak kisebb vitáik, de semmi rendkívüli – épp annyi, mint bármelyik házasságban.
– Eszter, otthont akartál, meglesz. Csak épp anyu nevére kerül. Másképp nem látom értelmét az egésznek.
A nő pár másodpercig hallgatott, majd higgadtan felelt:
– Talán igazad van. Akkor inkább ne vegyük meg. Nem tudom, hogyan lesz így saját lakásunk, de ilyen feltételekkel nem kérem.
– Már megint kezded! Gondolkodj reálisan. A hitelt én fizetem majd, és azt is tudod, hogy jóval többet keresek nálad.
– Tudom. De azt hittem, a házasság arról szól, hogy közösen vállalunk mindent. Nem is így mondanám…
– Akkor hogy?
– Ha ragaszkodsz hozzá, kössünk házassági szerződést. De ne az édesanyád legyen a tulajdonos.
– Egy papírral sokra megyünk? Főleg, ha gyerekeink lesznek!
– Azt akarod mondani, hogy ha egyszer gyerekeink születnek, és netán beleszeretsz valaki másba, akkor őket is lakás nélkül hagyod?
– Ne beszélj már képtelenségeket! Nem erről van szó. Szerintem ez így biztonságos megoldás.
– Gergő, ez nem biztonság. Ez bizalmatlanság.
– Miért gondolod? Elmagyaráznád?
– Értem én, hogy óvatos vagy. Tele van a világ történetekkel számító nőkről, akik egy válás után kiforgatják a férjüket mindenéből…
És Eszter ekkor mély levegőt vett, mert tudta, hogy a valódi kérdés még csak most következik.