…az ajándékozási szerződés érvénytelenítését is kezdeményezhetné.
Másnap Nóra már egy új ügyvéd irodájában ült. A nő fiatal volt, határozott, és olyan hegyesre reszelt körmökkel dobolt az asztalon, mintha bármelyik pillanatban varázsigét készülne mormolni. Rékának hívták.
– Ez egy kifejezetten izgalmas ügy – mondta, miközben a tollát kattogtatta. – Bíróságon meg lehet támadni az ajándékozást. Nem lesz egyszerű, rengeteg papírmunka és huzavona várható, de van esély.
– És mi az ára? – kérdezte Nóra óvatosan.
Réka félmosollyal nézett rá.
– Pénzben is sok. Idegileg még több. Álmatlan éjszakák, feszültség, pár ősz hajszál garantált. De ha vállalod, akkor végigvisszük.
Nóra bólintott. Ha harc, hát legyen harc. Még mindig jobb, mint csendben eltűrni mindent, és lassan belerokkanni.
Elkezdődött a játszma.
Kikérte a tulajdoni lapot, beszerezte a földhivatali iratokat, majd előkerítette a régi hagyatéki dokumentumokat is. Esténként jogi fórumokat bújt, mintha vizsgára készülne – csak itt nem irodalmi műveket elemzett, hanem azt tanulmányozta, miként buktak le mások színlelt ügyletekkel.
Lilla csendben ült mellette, türelmesen, néha rajzolt, néha csak figyelte az anyját. Olyan nyugodt volt, mintha ösztönösen érezné, hogy most minden energia számít.
Két hét elteltével Nóra végre talált valamit.
2005-ben Erika az édesanyja végrendelete alapján jutott a lakáshoz – csakhogy a testamentum kikötötte: az ingatlanban életvitelszerűen ott lakhat egy gyermekkora óta fogyatékkal élő unokaöcs is. Erről a kitételről az ajándékozási szerződésben mélyen hallgattak.
Ez pedig súlyos hiba volt. A végrendeleti feltétel megsértése jogi aknamező.
– Ez már komoly kapaszkodó – jegyezte meg Réka. – Olyan ügy, amitől a másik oldalnak garantáltan fájni fog a feje.
Nóra nem habozott.
– Indítsuk el a pert. És értesítsük a gyámhatóságot is. Nézzék meg, mi lett azzal az unokaöccsel.
Réka felvonta a szemöldökét.
– Te nemcsak védekezni akarsz. Te teljes fronton támadsz.
– Csak tanulok a legjobbaktól – felelte Nóra hűvösen.
A tárgyalások kíméletlenek voltak. Erika az első alkalommal fekete fátyolban jelent meg, mintha egy szappanopera gyászoló özvegye lenne.
– Maga tönkreteszi a családot – suttogta drámai hangon. – Ön is anya! Hogy teheti ezt?
Nóra hangja jeges maradt.
– A családot a fia rombolta szét. Én csak rendet rakok a romok között.
Tanúk érkeztek, iratcsomók gyűltek, a feszültség tapintható volt. Volt pillanat, amikor Nóra ráébredt: már nem is a lakásért küzd. Még csak nem is a győzelemért. Hanem azért, hogy Márk és az anyja legalább egyszer érezzék azt a kiszolgáltatottságot, amit ő hónapokon át cipelt.
És néha az igazság tényleg működésbe lép.
Két hónappal később a bíróság megsemmisítette az ajándékozást. Az ingatlan visszakerült a hagyatéki vagyonba.
Erika így már nem adhatta el szabadon. A tulajdonrészt meg kellett osztani azzal az unokaöccsel is, akiről addig kényelmesen megfeledkeztek.
A történet itt nem ért véget: az ügyészség is vizsgálódni kezdett. Okiratok elhallgatása, a végrendeleti feltételek figyelmen kívül hagyása – a lista egyre bővült.
Erika egyre sápadtabb lett minden tárgyaláson. Márk pedig eltűnt a színről; a hírek szerint Szegedre költözött „új életet kezdeni” – valójában inkább a tartásdíj elől menekült.
Nóra egyenes háttal állt a tárgyalóteremben. Hosszú idő után először nem vesztesnek érezte magát. Megállta a helyét.
Fél év múlva a lakást végül értékesítették. A befolyt összeget tisztességesen osztották fel: az unokaöcs megkapta a részét, a fennmaradó összeg Nóráé lett.
Ebből már futotta egy szerény, de barátságos kétszobás lakásra a közeli kerületben. Olyan otthonra, ahol nem lógtak idegen árnyak a falakon, és nem egy másik család neve szerepelt a csengőn.
Nóra a kezében tartotta az új kulcsokat. Hideg fém volt csupán – mégis a szabadság súlyát érezte bennük.
– Na, Lilla – ölelte magához a kislányt. – Most már tényleg van otthonunk. Olyan, amit senki nem vehet el tőlünk.
Lilla mosolyogva bólintott.
Nóra könnyein át nevetett.
– És ha valaki még egyszer megpróbál keresztbe tenni nekünk… – felemelte a kulcsokat, mintha kard lenne a kezében. – Annak nem lesz könnyű dolga.
Vége.